Toast
A koccintás, a pohárköszöntő szertartását a világon mindenhol ismerik. Régóta ez a módja annak, hogy megünnepeljünk barátságokat, kifejezzük megbecsülésünket vendégeink, üzletfeleink előtt, vagy tolmácsoljuk jókívánságainkat a házasulandóknak. »
A férfi és a bor
A 2006-os foci vb idején, a német-olasz elődöntő előtt egy tévériporter a helyszínen kérdezgette a szurkolókat a mérkőzés kimeneteléről. Voltak ide-oda kontrázások a német és olasz tábor között, végül az egyik olasz azt mondta: „Nem nyerhettek, hiszen ti sört, mi olaszok pedig bort iszunk.” Így is lett. »
Szingapúr
A rend, a tisztaság, a számtalan kultúra békés együttélése, a hagyományok ápolása és az ultramodern városrendezés tökéletes harmóniában található meg a mintegy öt millió lakosú városállamban. Nem csak megismerni, követni is érdemes… »
Szöveg: Pósa Árpád
Fotó: Reuters
  Shutterstock
2013.09.15. 10:11
Kunihiko YASUDA
Bár a gentleman eszménye az angolszász kultúrából származik, az én szememben a szamuráj, Japán egykori arisztokrata „lovagja” minden értelemben hitelesen jeleníti meg a gentleman ideáljának távol-keleti alternatíváját. A félelmet nem ismerő, könyörtelen, de önfeláldozó harcos, a becsület és hűség megtestesítője, a kemény, egyenes, férfias viselkedés mintája, aki a szégyen helyett inkább a halált választja... »
Zenei útkeresés Kínában
Miközben a magyarok döntő többségének halvány fogalma sincs a kínai társadalom rétegzettségéről, a kínai kultúra színességéről és befogadókészségéről, akadnak hazai szakemberek, akik hisznek benne, hogy az európai – s különösen a magyar – kultúrának, zenének Kelet felé kell fordulnia. Sőt, akadnak zenészek, akik inspirációgyűjtésként időről időre ki is költöznek. »
Szöveg: Muray Gábor
Fotó: Both Miklós
2014.03.19. 11:12
Ázsia forgatókorongja
1997. A tehetősebb hongkongiak összecsomagoltak, ültek a bőröndjeiken. Bekövetkezett, amitől jó ideje tartottak: Kína visszavette Hongkongot Nagy-Britanniától. Az aktusra volt idejük felkészülni, Peking és London hosszú éveken át tárgyalt arról, mi módon kerüljön ismét a népköztársaság (vagy ahogy ott nevezik: a szárazföldi Kína) irányítása alá a brit korona addigi ékköve. »
Szöveg: Farkas József György
2014.04.08. 00:00
HÁMORI JÓZSEF
Biológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az idegrendszer jelentős kutatója, korábban a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. Szentágothai János tanítványaként dolgozott az anatómiai kutatásokon, és mellette kezdett az aggyal foglalkozni. Szentágothai volt az, aki a kultúrára, azon belül is az irodalomra és a képzőművészetre felhívta a figyelmét. »
Szöveg: Juhász Anna
2014.04.30. 00:00
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Főúri kényelem
A Balaton környéke rendszerint a nyáron népesül be, de hogy az év bármely szakában érdemes legyen odautazni, arról a Château Visz gondoskodik. Luxusszálloda és gourmet étterem a főváros zajától...
Rod Stewart
A skót énekes túl a 65 éven sem kíván pihenni.
Örök agglegény
Mégis milyen karrierre számíthat az a színész, aki rögtön első filmszerep előtt már Tony-díjat kap? Körülbelül olyanra, amilyen Al Pacinónak...
RAJZOLNI, RAJZOLNI, RAJZOLNI!
Sikeres emberek történetét olvasni jó! Ha hosszasan űzzük ezt a sportot, akkor egyszer csak kirajzolódik a valóság: legtöbbjük rengeteget dolgozik a sikerért. Ennek adta szép lenyomatát Michelangelo fél...
Bentley a nappaliban
Időben jelzem: ez a cikk nem egy avantgard művész útkereső lakberendezési kísérletéről szól, és nem is a legendás brit autómárkáról, sokkal inkább az otthoni zenehallgatás és hangreprodukció...
A világ legdrágább borai
Ha egy aukción élne a közhely, miszerint a bor annál jobb, minél idősebb, akkor még ma is várnánk az első leütésre. Szerencsénkre többségében hozzáértők járnak árverésekre. Íme tíz...
Mesterek kollekciója. Exkluzív karácsonyi válogatás férfiaknak!
Amerika kedvenc whiskey-jének lepárlóüzemében szeszfőzőnek lenni óriási kiváltság. A tennessee-i párlat majdnem 150 éves történelme alatt mindössze heten...
3 királyok
A veteránautók szépsége, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség határozza meg értéküket – anyagi és gyűjtői szempontból egyaránt. Az alább bemutatott három verseny-, illetve sportkocsi életpályája...
A daycruisertől a luxusjachtig
Csak egyéniség és stílus kérdése, milyen csodahajót választunk magunknak. Összeállításunkban sportos vitorlást és elegáns jacuzzival vagy személyzet számára kialakított különfolyosóval ellátott jachtot...