TUNYOGI HENRIETT
Irigylésre méltóan sokoldalú nő Tunyogi Henriett. Neves balett-táncos, filmekben játszik, rendez is, interjúkat készít és ad. Mint most is, amikor találkozásunk első pillanatában a táskájába nyúl, majd elővesz belőle két színes, szív alakú kavicsot, és az asztalra teszi. Meg sem tudok szólalni, de ő igen, ráadásul azonnal letegez: „Ajándék neked”. Le vagyok véve a lábamról, és csak az jár fejemben: mi lesz ebből? »
SCHMIDT MÁRIA
Ilyen kérdéseket még nem nagyon tettek fel nekem, pedig már elég sokat nyilatkoztam, mondta az interjú végén Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum, valamint a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója, egyetemi tanár. Ez az újságíró számára jó hír, amit most boldogan továbbít az olvasónak. »
ROST ANDREA
Ha valaki nevére a Google-ban rákattintunk, és az majdnem kétszázezer találatot jelez, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető vitte valamire. Rost Andrea operaénekesnőről van szó, akiről, ha nem tudná az ember, hogy szerte a világon megbecsült és elismert művész, akkor csak annyit mondana róla: nagyon kedves, igazán megnyerő nő. És még humora is van. És még macskája is van. És még háza is van. És még ideje is van interjút adni. »
Kósa Erika
Nyolc évig óvónőként dolgozott, majd a kilencvenes években egy osztrák cégnél biztosítási és befektetési tanácsadó lett. Egyre magasabbra jutott a ranglétrán, majd férjével, illetve két korábbi munkatársával 1999-ben megalapította a Brokernetet. A cég tizenhárom év alatt Magyarország vezető pénzügyi tanácsadó vállalatcsoportjává nőtte ki magát. Kósa Erika pedig a tavalyi toplisták adatai szerint – 34 milliárd forintos vagyonnal – Magyarország egyik leggazdagabb asszonya. Németül beszél. Két lánya van. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
SNÉTBERGER FERENC
Tizenévesen Salgótarjánban Led Zeppelint is játszott – árulja el a Gentleman magazinnak Snétberger Ferenc. Felvétel sajnos nem maradt a dzsessz és a klasszikus zene házasításával saját zenei nyelvet...
Az életet csak nyarakban számolom
„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.” (Abraham...
Peter Gabriel és ikonikus albuma
Peter Gabriel zenei mérföldkőként számon tartott lemezének 25. évfordulóját egy díszdobozos szett kiadásával, és a ’Back To Front’ elnevezésű világ körüli turnéval ünnepelte meg. A rajongók legnagyobb...
Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is!
Dr. CSERNUS IMRE
Nyers, szókimondó, öntörvényű. Megosztó, sokkoló, hatásvadász. Gúnyolódó, cinikus, arrogáns. Jelzők, ítéletek, üres szavak. Sok évvel ezelőtt azért szerettem volna beszélgetni Csernus doktorral, mert...
Eseménydús ősz
A 2013/2014-es Világsikerek útján évad legsikeresebb operett- és musical-produkciókkal indul, a többi között a Ghost is megtekinthető 10 alkalommal, de felújítják a Csókos asszonyt, s új játszóhelyen...
KONYHAMŰVÉSZET NAGYÜZEMBEN
Laurent Vandenameele séf (elegáns elnevezéssel executive chief in charge of food and beverage) és Endrédi Zsolt főszakács tizenkét éve munkatárs és barát. Mázás István cikrász tíz éve csatlakozott...
„Na, Vásáry?”
Liszt Ferenc születésnapjára megnyitották a Zeneakadémia három éve bezárt kapuit – az impozáns épület a pesti belváros ékköve lett. A szecessziós falakról lekaparták a szocialista idők...
ELEKTROMOS YACHTOK
Autók, hajók, repülők, órák, fegyverek... Felnőtté vált kisfiús álmok, férfias játékok, tiszta örömforrás. Kicsiből induló birtoklási vágy, ami egyre csak fokozódik, mert mindig van nagyobb, szebb,...