Dupla klub
Misztikus kettő az egyben, avagy a menny és a pokol egy helyszínen, az évad első Gentleman klubeseményén. »
Szöveg: Orosz Zoltán
Fotó: Kovács Gábor
  Tyukodi László
2013.02.01. 16:34
Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is! »
G, mint gentleman
G – mint gentleman. Vagy inkább DZS – mint dzsentlmen? A fene se tudja. Mindkettő helyes, de hogy mit is jelent – rejtély. Talán már nem is olyan fontos. Igaz, az angoloknak annak idején valamiért fontos lehetett, mert néhány évszázadon át vitatkoztak azon, kit is tekintsenek dzsentlmennek. A szó eredeti jelentése alapján egyszerű lett volna azt mondani, hogy a nemesembert vagy a nemes férfiút. »
Hölgyválasz
A mai gentleman kicsit sem hasonlít a cipőm talpára ragadt rágóra. Nem akarok kényszeresen szabadulni tőle, sőt keresem a társaságát. »
Veled vagy nélküled?
Örök harc dúl a nemek között. Ez a harcok legádázabbika, mert tudjuk, megnyugvást, megoldást sosem hoz, sőt, a hőn vágyott tűzszünetek is csak rövidek és átmenetiek. »
Toast
A koccintás, a pohárköszöntő szertartását a világon mindenhol ismerik. Régóta ez a módja annak, hogy megünnepeljünk barátságokat, kifejezzük megbecsülésünket vendégeink, üzletfeleink előtt, vagy tolmácsoljuk jókívánságainkat a házasulandóknak. »
Válságban és pokolban is!
Zavarba ejtő, ha ezer egyforma ember jön szembe az utcán. Még különösebb, ha nem csak ruhájuk színe, cipőjük fazonja és nyakkendőjük kötése ugyanolyan, de frizurájuk, aktatáskájuk sőt esernyőjük is szakasztott mása a szomszéd több százénak. Márpedig a londoni City-be és Cityből kiáramló „tőről metszett” gentlemanek éppen ilyenek. Megcsodálni őket reggel munkakezdés előtt majd este a munkaidő után díjmentesen lehet. »
Szöveg: Szakonyi Péter
Fotó: Shutterstock
2013.06.01. 07:02
Egy úr sohasem hízik ki semmit...
Churchillnek igaza volt: a sport halál. Kivéve, ha gentleman űzi. Ő ugyanis sohasem vereti magát öt menetben laposra egy húskolosszustól. De nem is kerget órákig bőrlabdát tíz másik, láthatóan tanácstalan fiatalemberrel hol egyik, hol másik irányban. A gentleman inkább vitorlázik, teniszezik vagy lovagol. De ezt is csak módjával teszi. Legférfiasabb és legúribb sportnak a lovaspólót tartja, és a világ minden kincséért sem venne fel hamis márkajelzésű edzőcipőt. »
Szepsy István
A tokaji Mr. Terroir ízig-vérig úriember, de ezt nem a csokornyakkendő teszi, hanem viszonya a környezetéhez, az emberekhez és a borhoz. »
A NOSZTALGIA DISZKRÉT BÁJA
„Az örök, soha eléggé ki nem élt nosztalgia a sikátoraival, szűk udvarainak lefüggönyözött ablakaival, templom felé siető asszonyaival, a már sokszor látott, de még mindig sejtelmes, ezernyi ismert és ismeretlen ízt kínáló korcsmáival újabb izgalmat ígérő Buda iránt az indulás javára billentették a mérleg serpenyőjét.” »
Szöveg: Muray Gábor
Fotó: Sam Scott Schiavo
2014.04.14. 00:08
Dolhai Attila vérbeli gentleman
Vajon a mai világban léteznek még a klasszikus értelemben vett, igazi úriemberek? Vagy ez az elegáns, mindig érzékeny és kedves, udvarias férfitípus kihalni látszik? Bár Dolhai Attilának sok szerepben kell helytállnia a színpadon, udvariassága nem csupán jelmez. Amikor legördül a függöny, kibújik aznapi karakteréből, egy dolog azonban nem változik: Attila kívül-belül igazi gentleman marad. »
Szöveg: Gentleman.hu
Fotó: Gentleman
2014.10.08. 14:55
A XXI. századi gentleman
Gentleman. A szó hallatán sokaknak talán egy igazán elegánsan öltöző öregúr jut eszébe, aki nagyon kimért és udvarias. Manapság azonban már mást takar ez a nemzetközi kifejezés. Hiszen miért ne lehetne úriember egy harmincas éveiben járó férfi? Miért ne sugározhatna eleganciát és minőséget külsejével és tetteivel úgy, hogy közben nagyon is modern marad? »
Szöveg: Gentleman.hu
Fotó: Gentleman
2014.10.08. 15:54
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Minden jó, ha duplán jó
Autós szakmai körökben általános nézet, hogy a Jaguar és Land Rover márkával a legjobb történt, ami csak megtörténhetett: 2008-ban a Ratan Tata tulajdonolta Tata Motorshoz került a vállalat. Az...
Ghyczy Dénes
Nemesi származása a legkevésbé sem érdekli, mert nem az ősök, hanem saját jogon szeretne büszke lenni a nevére. Soha nem akart mást, csak festeni, ha mást nem, hát...
KAMUTI JENŐ
Mindig megtisztelő eredményes, legendás olimpikonnal kávézni. Kamuti jenő esetében engem mindig a körítés érdekelt jobban. Tényleg kapott-e ki döntőn, csak mert túlzottan fair versenyző volt? Bánja?...
Roger Waters és az SOS Gyermekfalu
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A...
Clooney kapszulái
Oscar Wilde legendássá vált kijelentését a lausanne-i Nespresso cég akár jelmondatává is választhatta volna, amiből, persze, egyenesen következik a fekete öltönyös, fehér villanó inget viselő,...
Az inkák kincse a gentleman ruhatárában
Mielőtt bárki azt mondaná, hogy eddig sem viselt Panama kalapot, de ezután végképp reménytelennek érzi, sietek elmondani, hogy természetesen...
TISZTELD AZ AUTÓT!
Gazdag vagyok. Nagyon gazdag. És még csak nem is unatkozom. Nagyon nem. Éppen ezért vágyom koncentrált élményre, ami abban a rövid időben, amikor ráérek kikapcsolni, fokozottan alkalmas e fontos...
A KABINROLLER SOKADIK ÉLETE
Unalmas húsz év volt. Ottó bácsi a nyolcvanas évek végén kapta meg az autót a Római-parton csak úgy, különben kidobták volna. Aztán felkerült a padlásra. Teltek a hosszú hónapok, a por csak rakódott a...
Szellemek márpedig léteznek...
Szellemek márpedig léteznek - a Budapesti Operettszínházban biztosan. Nem csak szellemekből, de show-elemekből, színes karakterekből és különleges technikai megoldásokból sem volt hiány a Ghost...