Zólyomi Zsolt: Megyek az orrom után
Nem feltétlenül kell a világ másik végére menni egy emlékezetes kalandért. Régi jóbarátom, Gál László Tolnában erdész, nála jártam novemberben Lengyel-Annafürdőn. Messze a várostól, a Tolnai-hegyhát déli részén, az egykori Apponyi grófok kedvelt üdülőhelyén, a természetszerű erdőgazdálkodási módszerrel kezelt százhektáros parkerdő csodás csendjében. »
Zólyomi Zsolt: Megyek az orrom után
A fiatalkori álomvilág és az azzal járó kíváncsiság teljesen természetes. Később ezek a tervek és álmok a legtöbbeknél elhalványodnak, az érdeklődés gyakorta teljesen más irányt vesz, az ábrándozást pedig felváltja az elköteleződés. Szerencsés vagyok, hogy mindennap azzal foglalkozhatok, amit szeretek: az illatok fantáziadús világával, egy olyan világgal, amely akkor nyílik ki számunkra, ha becsukjuk a szemünket, és elvonatkoztatunk a környező látványtól és zajoktól, s csupán az orrunkra hagyatkozva befelé fordulunk. Amikor a Gentleman magazin felkért, hogy mint Magyarország egyetlen parfümőre megosszam Önökkel illatélményeimet, amelyek utazásaim során érnek, bevezetve az olvasókat ebbe a különleges miliőbe, örömmel mondtam igent. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Mától gondoljon máshogy a fogorvosra!
Feszített munkatempójába nehezen tudja beilleszteni a fogászati kezeléseket? Esetleg a korábbi rossz tapasztalatok miatt halogatja, hogy bejelentkezzen fogorvosához?...
OÁZIS OTTHON
Vissza a természetbe, hirdette a francia felvilágosodás egyik legjelentősebb alakja, Jean-Jacques Rousseau. Úgy vélte, az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja, hiszen bár...
Havasi Balázs: a magyar Mozart
Hogyan fér meg egyetlen emberben a zongora, a zeneszerzés, egy Guinness-világrekord, a thai-boksz, a sárkányrepülés, valamint a száguldás sportautókkal és...
RAJZOLNI, RAJZOLNI, RAJZOLNI!
Sikeres emberek történetét olvasni jó! Ha hosszasan űzzük ezt a sportot, akkor egyszer csak kirajzolódik a valóság: legtöbbjük rengeteget dolgozik a sikerért. Ennek adta szép lenyomatát Michelangelo fél...
Múltidéző luxusutazás
„A vonat, amihez minden más luxusvonatot mérnek.” - Vanity Fair
Jaksity György
"Megpróbálok annyi pénzt költeni a kultúrára, így a műgyűjtésre, amennyi még nem fáj. Azt szoktam mondani, hogy ha holnap leég minden olyan objektum, ahol nekem képem van, akkor nagyon-nagyon szomorú...
NÖVÉNYI NORBERT
Növényi Norbert a szeretett brigádról, a politikusi mentalitásról, a szülők elengedéséről és arról, ami Bruce Willisnél is...
AMIRE CSAK AZ EMBERI KÉZ KÉPES
Folytatjuk Becsei Áron történetét, aki messze földön híres óráinak seregnyi alkatrészét polírozza, gömbölyíti és gyöngyözi tökéletesre – főleg azokat, amelyek egyáltalán nem látszanak. Ha valaki azzal...
Kürti Sándor: Nyugodt erő
Kürti Sándort aligha kell bemutatni a Gentleman Magazine olvasóinak. Ha ugyanis a cégük valamelyik számítógépe felmondja a szolgálatot, vagy a személyes laptopja adja be a kulcsot, és vissza szeretné...