Zólyomi Zsolt: Megyek az orrom után
A fiatalkori álomvilág és az azzal járó kíváncsiság teljesen természetes. Később ezek a tervek és álmok a legtöbbeknél elhalványodnak, az érdeklődés gyakorta teljesen más irányt vesz, az ábrándozást pedig felváltja az elköteleződés. Szerencsés vagyok, hogy mindennap azzal foglalkozhatok, amit szeretek: az illatok fantáziadús világával, egy olyan világgal, amely akkor nyílik ki számunkra, ha becsukjuk a szemünket, és elvonatkoztatunk a környező látványtól és zajoktól, s csupán az orrunkra hagyatkozva befelé fordulunk. Amikor a Gentleman magazin felkért, hogy mint Magyarország egyetlen parfümőre megosszam Önökkel illatélményeimet, amelyek utazásaim során érnek, bevezetve az olvasókat ebbe a különleges miliőbe, örömmel mondtam igent. »
Christian Ender
A mainzi Johannes Gutenberg egyetemen tanult. A Hugo Boss-nál a cipők és kiegészítők fejlesztésének vezetőjeként kezdte munkáját. Később a Hugo Boss AG nemzetközi értékesítésén a kelet-európai piacért felelt. Ezután a Hugo Boss International Markets AG Kelet-Európai ügyvezetője lett. Ma Hugo Boss International Markets AG ügyvezető igazgatója. »
Szöveg: Pósa Árpád
2013.09.12. 14:02
VISSZA A TERMÉSZETBE, AVAGY A VETIVER, A NYUGALOM ESSZENCIÁJA
„Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles hangon” (Radnóti Miklós: Száll a tavasz) »
Szöveg: Muray Gábor
2014.03.23. 08:10
KIRÁLYNŐI LUXUS AVAGY A VILÁG LEGDRÁGÁBB PARFÜMJEI
A prémium brandek angol legje, a királynői korona tekintélyének kiváltságosa, és nem mellesleg a világ legdrágább parfümjéért járó Guinness-rekord birtokosa. »
Szöveg: Klementisz Réka
Fotó: Muray Gábor
2014.05.15. 00:00
AZ ANGYALOK JUSSA
Ha azt mondom, Hennessy, ki ne vágná rá: konyak! Csakhogy a luxusipar egyik legnagyobb, úttörő dinasztiájának örökségét nem akárki viszi tovább: az ifjabb Kilian Hennessy az elmúlt néhány évben a parfümvilágot is meghódította megalkuvást nem ismerő, művészi kreációival. »
2016.08.15. 09:28
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
A KELETIBŐL HONGKONGBA
Ülünk egymással szemben, és mindketten kicsit irigykedünk. Ritka eset ez, főleg egy interjú közben. A 35 éves Perger István gyerekkori álmát megvalósítva utazott el vonattal a budapesti Keleti...
Polgári értékek
Bármelyik pillanatban meg tudnék válni a kedvenc Vaszarymtól, a legszebb barokk tabernákulumtól, vagy akár a Flügeltür Mercedestől is amiből csak egy van Magyarországon, és amit imádok, ha hirtelen...
SNÉTBERGER FERENC
Tizenévesen Salgótarjánban Led Zeppelint is játszott – árulja el a Gentleman magazinnak Snétberger Ferenc. Felvétel sajnos nem maradt a dzsessz és a klasszikus zene házasításával saját zenei nyelvet...
A precizitás művészete
Van egy kézműves órásműhely Németország egyik legromantikusabb vidékén, amely háborúkat és válságokat átvészelve másfél évszázada ápolja elszántan az óragyártás művészetét. Ez a Glashütte Original....
Bogdánffy Péter
Képzeljenek el egy nagytermetű, göndörhajú, kölyökképű, öltönyeihez díszzsebkendőt választó, józan beszédű fiatalembert, és máris önök előtt áll a harminchat éves dr. Bogdánffy...
„Na, Vásáry?”
Liszt Ferenc születésnapjára megnyitották a Zeneakadémia három éve bezárt kapuit – az impozáns épület a pesti belváros ékköve lett. A szecessziós falakról lekaparták a szocialista idők...
A férfi és a bor
A bor a legférfiasabb ital. Ahogy mi férfiak, úgy minden bor is egyenként felfedezésre vár. A pálinkabarátok ne vegyék zokon, de a pálinka – bár erősebb, mint a bor-, mégis egyértelmű ital. Hasonlóan...
Kürti Sándor: Nyugodt erő
Kürti Sándort aligha kell bemutatni a Gentleman Magazine olvasóinak. Ha ugyanis a cégük valamelyik számítógépe felmondja a szolgálatot, vagy a személyes laptopja adja be a kulcsot, és vissza szeretné...
Clooney kapszulái
Oscar Wilde legendássá vált kijelentését a lausanne-i Nespresso cég akár jelmondatává is választhatta volna, amiből, persze, egyenesen következik a fekete öltönyös, fehér villanó inget viselő,...