Egy úr soha nem kérkedik vagyonnal, hódítással vagy sikerrel. Mert sem a pénz, sem egy kaland, még az életben való előrejutás sem téma a számára. A gentleman élvez és hallgat. Igen, jól értették, élvezi mindazt, amit elébe hoz az élet, és főként azt, hogy rá nem vonatkozik napjaink szinte kötelező férfi-kérkedés kényszere, hiszen róla a kevesebbet is elhiszi a világ.
Jelszava az understatement, vezérmotívuma a „kevesebb több” elve.
A vagyon nem meghatározó egy gentleman karakterét illetően. Nem minden úriember gazdag, viszont a legtöbb gazdag sohasem válik úrrá. A titok a stílusban van, és a stílus maga az ember. Ez az a hatalmas kincs, ami szerencsére nem megvásárolható, csak örökölhető vagy nagy alázattal és odafigyeléssel elsajátítható. Akinek van stílusa, öltözködhet akár secondhand-üzletből is – ez nem zárja ki, hogy akár harminc csináltatott öltönye lógjon a gardróbszobájában. Atyai jóbarátom, Weriand Windisch-Graetz herceg egyszer szomorúan közölte, hogy végleg meg kell válnia régi szarvasbőr lovaglónadrágjától.
Kérdésemre, hogy kihízta-e kedvenc darabját, formálisan rám förmedt: - Tanuld meg, kérlek, hogy egy úr sohasem hízik ki semmit. Egy úri nadrág szétszakad, mégpedig úgy, hogy már nem lehet megjavítani!
A valódi úr vagy örökli házának berendezését, vagy a világ különböző ócskapiacain gyűjti be azt, megadva magának a megtalálás örömét. A pénzzel való bánásmódban számára csak a jó ízlés és a belső hozzáállás a mérvadó, hiszen tudja, hogy a pénz kizárólag arra jó, hogy biztonságban és szabadságban élhessen az ember.
A nemet-mondani-tudás szabadságában!
Egy más ízlése szerint berendezett, méregdrága dizájnerbútorokkal telitömött lakással hivalkodni csak annak fontos, aki a tárgyak mögé bújva szeretné leplezni saját bizonytalanságát. Vagy betegesen sznob. A mai parvenu urizálása olyan, mint egy hirtelen elkapott, ismeretlen vírus: vagy termel a szervezete elég ellenszert, vagy végleg elveszett. Ilyenkor akkor is szivarozik, ha öklendezik a dohány ízétől, akkor is van ölebe, ha szívből utál a lágy kutyaszaron elcsúszni a nappali márványpadlóján, és akkor is muszáj divatos golfklubba járnia, ha sohasem volt labdaérzéke. Hirtelen modern festményeket kezd gyűjteni, és olyan sportkocsikkal jár, amelyekből kora és testsúlya miatt már csak nehezen tud kikászálódni. A divatos vendéglőben elfogyasztott nyers halat csak titokban hányja ki a vécében, és legújabb fogsora kékebb, mint egy hagymamintás meisseni étkészlet.
Egy úriembernek ezzel szemben mindig fényes a cipője, és sohasem cipel nejlonzacskót. Nincs egyetlen rövid ujjú inge sem, mert zavarná, ha valaki összetévesztené egy hálókocsi-kalauzzal vagy egy biztosítási ügynökkel.
Néha maga főz a barátainak, és a bort nem a címkéje miatt tartja jónak. Mindent egybevetve, a igazi gentleman tökéletesen más, mint az utca embere. Mert a valódi úr másként más, mint mások. Az újgazdag feltörekvő hiába is próbálja őt külsőségekben utolérni. Ez csak olyan, mintha valaki könyvből szeretne megtanulni úszni…