OÁZIS OTTHON

Már elődeink képzeletében a kastélyukat körülölelő szabad természet, a kert a hőn áhított, ám az emberi létben elérhetetlen, bibliai Paradicsom földi leképezését jelentette. Az itáliai reneszánsz főurai az antikvitást tisztelő eszmék jegyében a korabeli építészet szigorú arányait a természetből kölcsönzött elemekkel ötvözték.

A barokk kert a geometria szigorú bűvöletében élő, matematikai képleteken alapuló alkotás. Fő típusában, a franciakertben szigorú, mértani alaprajzon, szobrok és szökőkutak erdejében a gondosan nyírt fasorok szabályos formába kényszerített növényekkel és mértani alakú virágágyásokkal váltakoznak, a sövény pedig talányos labirintussá alakul. A francia kert archetípusa a versailles-i kastély parkja, amelyet André Le Nôtre (1613-1700), a legnevesebb kertépítész tervezett a „Napkirály”, XIV. Lajos megbízásából. A kastélyt körülvevő mesterséges természet, a társadalmi szerepet betöltő előkelők számára a kastélyuk gazdag architektúrájának és a benne található pompás barokk enteriőrök méltó párja.
A divathullámokat váltogató korszellem a XVIII. század közepétől, a liberális és humánus eszményekből táplálkozva a merev szabályok helyett a táj szabadabb eszméjére fókuszál. A kert a „városi erkölcsök feslett romlottsága” helyett a hétköznapok kemény világából kiszakító önfeledt megnyugvást jelentette. A klasszikus tájkert (angolkert) belső, tudatos természetességével, kiegyensúlyozott harmóniát létesítve, szinte észrevétlenül simul bele az adott épületet és parkját határoló tájba. Igazán jól megtervezett angolkertet látva első pillantásra nem is gondolnánk, hogy tudatos kialakítású kertépítészeti mű. Inkább a kert kiegészítői árulkodnak emberi jelenlétről. A korabeli szakirodalom számos praktikus és őrült ötletet kínált az egzotikumra vágyó bohém uraknak és hölgyeknek. Megépíthették antik mintára a Szerelem templomát, Héliose és Abelárd szomorú történetét megidéző gótizáló kápolnát, kínai pavilont esőmenedéknek, mór stílusú tyúkólat a házi kedvenceknek. Lovaglás, teázás, piknik mellett a kert pompásan berendezett kéjlakok vagy a tahiti stílusú gazebok révén a szerelmi légyottok helyszíne, a legteljesebb szabadság szimbóluma lett.
A második világháború és az azt követő évtizedek, az úri világ hanyatlása a tájkertkultúra időszakos megsemmisülését jelentette. Az egykori főúri kastélyok az államosítás áldozataivá váltak, óvodák, iskolák, árvaházak lettek. A kert elveszítette egykor privilegizált szerepét, épületei, építményei eltűntek, növényzete elpusztult vagy konyhakertté alakult. Csak a rendszerváltás után terelődött folyamatosan egyre nagyobb figyelem a történeti értékkel bíró tájkertjeink kutatására és rekonstrukciójára.

A kert jelenleg is zajló új reneszánsza azonban nem fest egyértelmű képet. Bár már az ezredfordulót követően megvalósultak olyan magánkezdeményezések, amelyek egy új, igényes kerttulajdonos réteg megjelenését eredményezték, a szakértelem hiányából fakadóan infantilis, giccses megoldások is elterjedtek a kertkultúrában. A helyes út az, amelyen elődeink jártak, vagyis ha a kert a belső terekhez hasonló funkciókkal és minőségben születik meg, ha harmonikusan él együtt a házzal és a környezettel. Az összhang a megálmodott idea és koncepció következetes, minőségi megvalósításából fakad. A kertnek oázisnak kell lennie, ahová tulajdonosa a mindennapok próbatételei után pihenni, felfrissülni térhet.
Minden oázis lelke a víz. Létezik-e ahhoz fogható béke, amit egy ital, esetleg egy jó szivar élvezete közben, egy kényelmes karosszékből a víztükörről visszaverődő alkonyi nap fénye áraszt? A „vissza a természetbe” jelszót szem előtt tartva az épített vagy mobilmedence több szempontból sem ideális megoldás. Amellett, hogy idegen test a természetben, nem is igazán környezetbarát. Nagy teljesítményű, sok energiát fogyasztó szivattyút és állandó vegyszerezést igényel, ráadásul az év nagyobb felében üresen tátong, vagy ormótlan fedél alatt nyugszik. A hagyományos kerti tó viszont csak a lélek kényeztetését szolgálja, egy üdítő fürdésre a legtöbb esetben alkalmatlan, ráadásul a kiépítése is sok buktatót rejt. A hibás tervezés, a nem megfelelő műszaki tartalom és anyagok miatt a végeredmény több bosszúságot és kellemetlenséget okozhat, mint örömöt. Egy fiatal kerttechnikai innováció igyekszik megoldást kínálni az összes problémára. A fürdőtó optimálisan egyesíti az úszómedence és a kerti tó előnyeit. Egy franciakerthez hasonló igényű elegancia és vérbeli angolkerthez méltó, természetbe simuló kültéri összkép érhető el vele. A vízfelület két fő részre oszlik. Egy mélyebb, úszásra is alkalmas, és egy sekélyebb, többnyire vízi növényekkel beültetett, úgynevezett rekreációs zónára. A növények és a szűrőrendszer együtt biztosítják a víz kifogástalan minőségét még a legmelegebb nyári napokban is. A biológiailag szűrt víz vegyszermentes teret ad az úszáshoz, nyári fürdőzéshez, vízi játékokhoz, mindemellett gondosan megtervezve, igényes kialakítás esetén, a megfelelő környezetbe illesztve egész évben gyönyörű látványt nyújt. A tó látványmegoldásainak csak a kreativitás szab határt. Szinte bármilyen méret és forma kivitelezhető, az élmény pedig patakkal, vízesésekkel kiegészítve, vagy a modern dizájn letisztult formáit használva még tovább fokozható. Mivel a víz minden kert központi eleme, praktikus megoldás egyéb funkcionális terekkel összekapcsolni. A víz fölé belógó napozóterasz vagy a kerti társas összejövetelek színhelyéül szolgáló szaletli, grillterasz vagy lounge impozáns környezetbe helyezve exkluzív életérzéssel ajándékozza meg a kert használóit. A lényeg: mindig illeszkedjen a környezethez, mind stílusában, mind méretében.
Míg a múltat és a jelent a ház és a kert, a mesterséges és a természetes környezet kettősségei közötti harmónia megteremtésére irányuló törekvés határozta meg, a jövőben a határvonalak teljesen feloldódnak. Képzeljünk el egy olyan lakóházat, amely évszakokhoz, napszakokhoz igazodva változtatja a formáját. Mint egy élő növény, „kinő” a földből és fejlődik. Ez az álom, egy szerves anyagokból felépülő, a hozzá kapcsolódó területtel együtt élő épületről szól, mely a külső körülményeknek megfelelően a természet részeként folyamatosan változik. Ez a kinetikus álom.
A hideg időkben a ház egy zárt tömeg, egyszerű geometrikus forma, ami védi a bentlakókat és a leggazdaságosabb létfenntartásra törekszik. A téli hideg időben és a nyári forróságban a nyílászárók – a legkisebb hőveszteség elérése érdekében – összehúzódnak, a „falfelületek” pedig áttetszővé válnak, hogy a zártság ellenére sok fény jusson a belső terekbe. A tavaszi és őszi napos időszakban az ablaknyílások megnövekszenek, hogy minél több fény és frissesség jusson a házba.

A terek összeolvadnak, megszűnik a kinn és a benn, minden egy térré válik. Amikor ébred az épület, a teste még nyers. A felületek ernyedtek, puhák, nincs kapcsolat a külvilággal. Aztán egyre több fényt enged be, kezd megnyílni, a terek összekapcsolódnak a külvilággal és elindul a napi élete. Este bezárkózik, nyugovóra tér, tömörré válnak a falak, és megnyílik a „tető”, hogy a napi meleg helyére friss esti levegő kerülhessen. Ilyenformán megvalósítható lenne az örök és kézenfekvő építészeti törekvés arra, hogy a kert és az épület egymás „szerves” részeit képezze. Az épület előre megírt életprogramjába bele lehet foglalni a tulajdonos életéhez igazodó fejlődést vagy akár a családi életvitelt. Eltervezhetjük, hogy egy előre meghatározott időszakban miként változzon a forma. Miként csatlakozzon a kerthez, igazodva a növényekhez, a domborzathoz, a napálláshoz. A kertben intim zugok alakulnak, vagy akár a család igényeihez igazodva tavak jönnek létre, amit élő medenceként használhatnak a lakók. A tó korosodásával kikeményednek a határoló felületei, és egyre konkrétabb kontúrokká alakulnak, így a mai fogalmak szerinti medence lesz belőle. A növények mindehhez asszisztálnak, alakulnak, színesítik, izgalmassá teszik a tereket.
Megfelelő anyagok és technológia híján egyelőre csak elméleti szinten működnek a hely vagy forma változtatására képes épületek, de a jelenleg használt anyagokkal, a természet erőinek igába fogásával vagy különböző mozgató mechanizmusok segítségével megoldásokkal kísérletező kinetikus-építészet már létező ágazat. Bár az „élő” ház még csak álom, a valóra válás útját járja.