Radovan Jelasity

’68-ban született, ami történelmi dátum. Talán érdemes lenne jeles események mentén haladnunk; a rendszerváltás idején Ön hol volt?

Egyebek mellett az Orbán-beszédet hallgattam a Hősök terén.

Huszonegy éves volt. Nem gondolkodott azon, hogy itt kellene maradnia, érdemes lenne itt keresnie a lehetőségeket?

Csakhogy én már ’87-ben kimentem Jugoszláviába, miután eltöltöttem Szegeden, a katonaságnál 303 napot.

Vágta a centit, hogy ennyire tudja?

Az volt a szerencsém, hogy csak tíz hónapot kellett leszolgálnom... Fegyverrel sem kellett sokat foglalkoznom.

Akkor mivel telt az idő?

Utászok voltunk, de nyugalom, egyetlen igazi aknát sem telepítettünk.

Minden férfi legendákat zeng a katonaságról, nosztalgikusan gondol vissza rá.

Igen? Azokat visszaküldeném még egy turnusra.

Szóval, elutazott Belgrádba…

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy akkor még mindig Kádár János vezette az országot A változás első jele az volt, hogy Grósz Károly vette át a Magyar Szocialista Munkáspárt irányítását. De akkor nekem már megvolt a jegyem. Kimentem Szerbiába, illetve akkor még Jugoszláviába, és elkezdtem tornacipőkkel üzletelni. Az áruk 50-60 német márka körül volt, úgyhogy az ember áthozott egy-két tornacipőt, és már nem voltak anyagi gondjai.

Rendelésre hozta, vagy csak úgy, hátha megveszi valaki?

Rendelésre. A körúti butikokban jól el lehetett adni. Később akadt egy közvetítő, aki intézte az ügyeket. A lemezekkel is jól lehetett kereskedni.

Milyenekkel?

Természetesen bakelittel. Például a Queennel.

Egészen jól rajtolt Magyarországon, hiszen a Közgázra vették fel.

Eredetileg Moszkvába szerettem volna menni.

’86-ban? Minek?

Mert diplomataképzőbe szerettem volna járni, a híres IMO-ra, de jött a felvételi, amin nem volt matek, pedig én matekból nagyon jó voltam. Ezért a nap végére a diplomataképzőből a belgrádi közgázegyetem lett, aminek egyébként akkor még jó híre volt. Viszont akkoriban Belgrádba csak úgy mehettem ki, hogy valakinek kérvényt kellett írnia a minisztériumba. Az érdekemben a hercegszántói Lenin Mgtsz írt egy kérvényt, hogy szükségük van egy emberre, aki a közgáz után a tsz-ben fog dolgozni. Mindenki tudta, hogy ez nem igaz, de ez volt a módi.

Jugoszláviában akkor mást tanítottak a közgázon, mint Magyarországon?

Akkor még igencsak. Megvolt még az a bizonyos középső jugoszláv út, sem Kelet, sem Nyugat. Sok üzletet Jugoszlávián keresztül bonyolítottak. A berlini fal még stabilan állt, tényleg nem gondolta senki, hogy mi minden fog történni a rákövetkező néhány évben.

’89-ben ki lehetett dobni az addig megszerzett tudást? Hiszen jött egy kapitalista rendszer, maguk viszont a ’80-as évek végén még nem arról tanultak a közgázon…

Jugoszláviában a nyolcvanas évek végén több kapitalista gazdaságtant tanítottak, mint Magyarországon. Azt, persze, nem tudtuk, hogy a rendszerváltás sokkal gyorsabban fog véghezmenni, a jugoszláv rendszerváltás pedig gyakorlatilag egy nacionalista háborúba torkollik. Úgyhogy, amit a kapitalista közgazdaságtanról tudok, azt inkább Chicagóban szedtem magamra, ahol ’93-tól ’95-ig jártam egyetemre.

A szülei tartóztatták, hogy ne menjen?

Igen. De nekem az volt az álmom, hogy olyan munkahelyem legyen, ahova bemegyek reggel, és aztán, ha kell, dolgozom este 10-ig, de nem seftelek, nem borítékolok, nem csinálok olyasmit, ami mögé nem tudok száz százalékosan beállni. Ezt elmondtam a szüleimnek. Hát egy picikét nevetgéltek rajtam… Ők úgy éltek mindig, hogy mindenki seftel, mindenki valamit bütyköl, valamit kever-kavar…

Miből élt Amerikában?

Mielőtt kimentem volna, felvettek a Siemensbe három hónapos gyakorlatra. Az ott keresett pénzt eltettem, abból mentem ki Amerikába. Először egy építkezésen dolgoztam, fürdőszobákat kellett átépíteni. Emlékszem, amikor az első fürdőszobába bementem kalapáccsal és vésővel, mindenki nevetett rajtam, ugyanis ott ragasztják a csempét… Chicagóban nagyon sok svábbal találkoztam, akik a negyvenes évek végén hagyták el Hercegszántót. Emlékeztek a nagyapámra, aki bosnyák volt, és nagyon sokat tett azért, hogy amikor a háború végén a partizánok bejöttek, a faluban senki ne járjon pórul. Ezek a németek nagyon hálásak voltak, és ezt úgy fejezték ki, hogy ott segítettek, ahol tudtak.

A szülei megértőek voltak?

Meg voltak győződve arról, hogyha egyszer elmegyek Amerikába, onnan sosem jövök vissza…

És miért jött? Ott azért jobb lehetőségei vannak egy közgazdásznak.

Meg voltam róla győződve, hogy mindenkinek hozzá kell járulnia a régiója felemelkedéséhez. Frankfurtban, a Deutsche Banknál és a McKinsey&Companynél is olyan részlegnél dolgoztam, amely Kelet-Közép-Európával foglalkozik. Ezek után jött a felkérés a Szerb Nemzeti Bankhoz.

Hitelfinanszírozással, jelzáloghitel-stratégiákkal foglalkozott. Nem merült fel, hogy baj lesz a hitelfinanszírozás gyakorlatából?

2004-ben kezdődött Szerbiában a svájci frank alapú hitelezés. Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ezekből minél kevesebb legyen, és sikerrel jártunk. Magyarországon hússzor akkora volt a svájci frank alapú hitel, mint Szerbiában.

És ez annak köszönhető, hogy Ön akkor a szerb jegybank elnöke volt?

Igen. Sosem értettem, hogy ha egy ország be szeretne kerülni az EU-ba, és előbb-utóbb be szeretné vezetni az eurót mint fizetési eszközt, akkor mi szükség a svájci frank alapú hitelre.

2000-ben kapott szerb állampolgárságot. Ott volt 2000. október 5-én a nagy belgrádi tüntetésen?

Nem. A feleségemmel és a gyerekkel a horvát tengerparton voltam. A tévében láttuk, mi történik Belgrádban, hogy úgy néz ki, Szlobodán Milosevics elveszti a hatalmat. Sétáltunk még egyet a tengerparton, és tulajdonképpen csak konstatáltuk, hogy rendszerváltás történt Jugoszláviában. Rá két nappal felhívott Mladjan Dinkics, és felajánlotta, amennyiben ő lesz a nemzeti bank elnöke, akkor az enyém az alelnöki pozíció. És így is történt.

32 évesen lett alelnök. Ez igen korai, nem?

Túl korai. A kollégák furán is néztek rám, hiszen Magyarországon születtem, és az egyik napról a másikra alelnök lettem. Ráadásul mutogatni kezdtek rám, ugyanis akkoriban jelent meg a mobiltelefonokhoz használt headset; nekem volt, nekik nem, és csak azt látták, hogy magamban beszélek, miközben járkálok.

Jegybankelnökként az IMF-fel is tárgyalt. Hogy kell jól tárgyalni velük?

Először is akkor kell leülni az IMF-fel, amikor az ország nincs nyomás alatt. Sok mindent el lehet érni náluk akkor, ha az ember elfogadja a játékszabályokat.

Mi a legfőbb játékszabály?

Az IMF olyan, mint egy szekta vagy egy hadsereg; eddig sok ország próbálta meg őket meggyőzni, hogy csináljanak valami mást, de senkinek sem sikerült. És eddig minden új IMF-vezérigazgató az intézmény kultúráját vette át, nem pedig fordítva.

Tehát azt mondja, hogy az IMF-fel úgy lehet tárgyalni, hogy az ember fejet hajt minden előtt?

Nem, hanem úgy, hogy tudja és elfogadja, mi az, ami az IMF-nek a legfontosabb, és ezen belül próbálja a maximumot elérni; különösen igaz ez a kis országokra. És mindig reálisan kell látni, hogy ki az, aki kér, és ki az, aki ad.

Szóval, nincs mozgástér.

De van, nem is kicsi. Viszont ők sem tudnak 200 tagországra kétszázféle szabályt írni. Szigorú keretrendszerük van, amely szerint működhetnek, és igyekeznek a politika befolyását a minimálisra csökkenteni.

Hat éven keresztül volt jegybankelnök, gondolom, rengeteg konfliktus közepette.

Minket nem azért fizetnek, hogy szimpatikusak legyünk, hanem azért, hogy az ország érdekében az ár-, illetve a pénzügyi rendszer stabilitását elérjük. illetve fenntartsuk. 2009-ben a gazdasági miniszter javaslatára úgy döntöttek a politikusok, hogy az állami szektorban dolgozók fizetését lecsökkentik. Ez engem is érintett, így a jövedelmem másfélmillió forint körüli összegről a harmadára zsugorodott. Erre azt mondtam, hogy a Nemzeti Bank független intézmény, ne tegyék ezt. Lecsökkentem a magam és az alelnökeim fizetését, de ne írják bele ezt a törvénybe. Erre a miniszter azt mondta, hogy ez politikai ügy, muszáj. Ez a miniszter az a Dinkics volt, aki anno jegybankelnökként hívott alelnöknek. Vesztettem. Emlékszem az újságírói kérdésre, hogy akkor most mit fogok csinálni. Azt válaszoltam, hogy ennyi pénzért nem dolgozom. Egy év múlva le is mondtam.

A pénz miatt?

Nem, hanem mert nem akartam úgy élni, hogy bármelyik nap olyan intézkedések születhessenek, amelyek átnyúlnak a Nemzeti Bank „feje” felett.

Döntésével nagyon befolyásos pozícióból kevésbé befolyásosba került, másrészt olyan bankot igazgat, amelynek a hitelpolitikája tökéletesen szembe ment az ön által helyesnek tartott elvekkel, azaz a legnagyobb svájci frank hitelállományt halmozta fel az elmúlt években...

Az ember csak oda mehet el, ahova hívják. Egyébként pedig az Erste Bank akkora, mint Szerbiában a négy legnagyobb pénzintézet együttvéve. Harmadrészt engem érdekelt ez a kihívás. Időközben állam bácsi „segített”, hogy ezt a svájci frankos kérdést gyorsabban intézzük.

A bankár szó mennyire negatív Szerbiában?

Nem igazán pozitív szó, de semmiképpen sem olyan negatív, mint itt. Kevés olyan ország van, ahol a politikusok annyira megpróbálják kihasználni a bankellenes hangulatot, mint Magyarországon. És néhány dolgot tényleg elfelejtenek. Ezek a bankárok emberek millióinak a betétjéről gondoskodnak. A bankárok arról döntenek, hogy mibe fektessék a pénzüket, és egyben garantálják, hogy a betétet majd vissza is kapják az ügyfelek. A bankok finanszírozzák a lakásvásárlást, az államot, az összes nagy privát befektetést. Mindezt figyelembe kellene venni, amikor a bankárokról van szó.

Elképzelhetőnek tartja, hogy egykor miniszter lesz? Hiszen akkor változtathatna azokon a dolgokon, amelyeket most kifogásol.

Jegybankelnökként részt vettem kormányüléseken, így tudom, miként ügyködnek a politikusok… Igen, nem zárom ki, hogy egyszer visszatérek az állami szektorba, csak az a kérdés, hogy hol.

Amúgy mennyire erős önben a szerb kultúra, és mennyire a magyar?

Mostanában naponta maximum egy óra jut Szerbiára. Újságot olvasok, internetezem... De azt vallom, hogy mindig ott kell élni, ahol az ember éppen van. Ha Szerbiában akartam volna élni, akkor ott maradtam volna, ott is vannak bankok, amelyeket vezethettem volna.

Szerbekkel tart kapcsolatot?

Minden vasárnap szerb templomba járok, így igen.

És amikor pihen? Jár a cabrióján golfozni?

Nem járok, és cabrióm sincs. Minden szabadidőmet a családommal töltöm. A feleségem is dolgozik, és amikor elmegy pár napra, minden a nyakamba szakadt. Együtt vacsorázunk a gyerekekkel, leckét írunk, kártyázunk, miegymás. A család más miatt is jó; vezérigazgatóként az ember hozzászokik a tisztelethez, ám otthon minden máshogy van. Néha rám szólnak, hogy menjek ki, és jöjjek be újból az ajtón, de úgy, hogy felejtsem el, honnan érkeztem és mi vagyok.