Rátai Dániel: Átrajzolni a fizika határait
Az ezerszer dicsért vagy szidott magyar szürkeállomány ismét hallat magáról: a mindössze 25 éves Rátai Dániel megalkotta a Leonar3Do fantázianevű berendezést, amelynek segítségével 3D-ben dolgozhatunk, rajzolhatunk vagy játszhatunk. Az ifjú feltaláló egyébként tökéletes úriember is: szerény, udvarias, eltökélt és a végtelenségig kitartó. Tudja, mit akar, és azt is tudja, hogy végig is fogja vinni azt, amit a fejébe vett. »
Szöveg: Gerhardt Máté
2013.05.03. 13:01
Rapport Richárd
A Vas megyei Sé faluban élő, tizenöt esztendős csúcstartóval Budapesten beszélgettünk, és hogy ne töltse az oda-visszautat hiábavaló bámészkodással, a biztonság kedvéért három sakk szakkönyvet is hozott magával. Richárd állítja, a sakkjáték hatvannégy mezőjében a világ minden szépségét megtalálja, és miközben korához képest máris roppant határozott céljai, elképzelései vannak pályafutását és a jövőjét illetően, jelenét is irigylésre méltó magabiztosság, elégedettség jellemzi; boldog, amiért azzal foglalkozhat, amit szeret. »
SÁNDOR GYÖRGY
Az egyik bevásárlóközpont kávézójának asztalánál pillantom meg. Nem néz fel, dolgozik. Gépelt lapot olvas, tollal beleír. „Keresek egy embert” – lépek mellé. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Mesterek kollekciója. Exkluzív karácsonyi válogatás férfiaknak!
Amerika kedvenc whiskey-jének lepárlóüzemében szeszfőzőnek lenni óriási kiváltság. A tennessee-i párlat majdnem 150 éves történelme alatt mindössze heten...
TROKÁN PÉTER A VÁLÁSRÓL
Ha az ember férfi életmódmagazint lapozgat, olyan érzése támad, hogy a férfiaknak van autójuk, órájuk, hi-fi berendezésük, csúcsboruk, érdekli őket a kultúra, és vannak sikereik, de mintha problémáik,...
A XXI. századi gentleman
Gentleman. A szó hallatán sokaknak talán egy igazán elegánsan öltöző öregúr jut eszébe, aki nagyon kimért és udvarias. Manapság azonban már mást takar ez a nemzetközi kifejezés. Hiszen miért ne...
ÖRÖMAUTÓZÁS
Azon a reggelen izgatottabban ébredtem. A fiam éppen nyűgösebb volt, mert jön a foga, négy is, nekem meg másért csorgott a nyálam. Az biztos, hogy – nem először, persze – helyet cseréltünk a családi...
A precizitás művészete
Van egy kézműves órásműhely Németország egyik legromantikusabb vidékén, amely háborúkat és válságokat átvészelve másfél évszázada ápolja elszántan az óragyártás művészetét. Ez a Glashütte Original....
Az oroszlán
A vonós hangszerek olyanok, mint a nemes fegyverek: a legpompásabb alapanyagokból a legnagyobb mesterek alkották őket. Üvegfalak mögé zárva is lenyűgözőek, ám valódi értéküket csak művészeik kezei...
PÓSTELEK SZÉCHÉNYI-KASTÉLY
Magyarország olyan hely, ahol távoli tölgyesekben bármikor elvadult angolparkokra bukkanhatunk. A különleges növények az elpusztított múlt kivételes emlékei. A szántóföld barnás földjéből néha egzotikus...
Botín - nyitva 1725 óta
Amikor Jean Botín 1725-ben megérkezett Madridba, nem is gondolta, hogy a nevéhez a világ legöregebb étterme kötődik majd. Bár a tulajdonos többször változott, a Botín név tartotta magát, és most már...
Bruno Mars - The Moonshine Jungle Tour
A világ jelenlegi első számú férfi sztárja, Bruno Mars az elmúlt év egyik legígéretesebb fiatal soul énekesét, Mayer Hawthorne-t választotta előjátszónak európai...