SÁNDOR GYÖRGY
Az egyik bevásárlóközpont kávézójának asztalánál pillantom meg. Nem néz fel, dolgozik. Gépelt lapot olvas, tollal beleír. „Keresek egy embert” – lépek mellé. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is!
PUSZTAI FERENC
Egyik filmjénél majdnem elveszítette a saját házát. A rizikó mindennapos a pályáján, de azért mára megtanulta, hol az ésszerű kockázat határa. Eleinte csak kalandorságból producelt, aztán komolyra...
JÓ ÉLETŰEK Az Operettről
Mindketten ünnepelt csillagai a zenés színház világának, és bár ugyanazokat a szerepeket éneklik, a féltékenység láthatóan mégis messze elkerüli őket. Félszavakból értik egymást, egy-egy szemvillanásra...
SZÉCSI ZOLTÁN
Egyike az elitklub tagjainak – vízilabdában legalábbis mindenképpen. A sportág 112 éves ötkarikás történetében tizenegy olyan játékos (nyolc magyar és három brit) van, aki háromszoros...
A GENTLEMAN ÚJJÁÉPÍTI A KASTÉLYT
Ma már csak a kerti homlokzat középső kijárata és egy faldarab maradt hírmondónak az egykori fejedelmi méretű kastélyépületből Alcsúton. Lakói, az egykori Habsburg főhercegek aligha gondolták, hogy...
Gentleman Style Arbiter
A megjelenés terén valódi fejlődésünk legfőbb akadálya a „betegségtudat” hiánya. Minthogy ezen a téren szemléletünk nem örökölte az európai öltözködés tradicionális harmóniaképleteit, nem ismerjük...
Nicsak, ki repül…
John Travolta gödröcskés állával és csábos csípőmozgásával meghódította a nyolcvanas éveket, és nagyon valószínű, hogy a legtöbb bomba nőt még most is bármikor megkaphatná. Férfitársai mégsem ezért...
Mesterek kollekciója. Exkluzív karácsonyi válogatás férfiaknak!
Amerika kedvenc whiskey-jének lepárlóüzemében szeszfőzőnek lenni óriási kiváltság. A tennessee-i párlat majdnem 150 éves történelme alatt mindössze heten...
Ralph Lauren, a megtestesült stílus
Cary Grant mondta egyszer, hogy a legnehezebb dolog az életében az, hogy Cary Grantnek kell lennie. Pedig ő testesítette meg a férfit, akinek stílusáért rajongani lehetett. Ralph Lauren ezt az állandó...