Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is! »
Polgári értékek
Bármelyik pillanatban meg tudnék válni a kedvenc Vaszarymtól, a legszebb barokk tabernákulumtól, vagy akár a Flügeltür Mercedestől is amiből csak egy van Magyarországon, és amit imádok, ha hirtelen azt érezném, hogy a birtoklási szenvedély az élet szereteténél jobban hatalmasodik el rajtam…meglepő mondat egy nagyhírű gyűjtő szájából, aki az ország egyik vezető régiségkereskedője, és akinek árverésein kiemelkedően nívós tárgyak – képek, bútorok, szobrok, szőnyegek és ékszerek – cserélnek néha tízmilliókért gazdát. »
Válságban és pokolban is!
Zavarba ejtő, ha ezer egyforma ember jön szembe az utcán. Még különösebb, ha nem csak ruhájuk színe, cipőjük fazonja és nyakkendőjük kötése ugyanolyan, de frizurájuk, aktatáskájuk sőt esernyőjük is szakasztott mása a szomszéd több százénak. Márpedig a londoni City-be és Cityből kiáramló „tőről metszett” gentlemanek éppen ilyenek. Megcsodálni őket reggel munkakezdés előtt majd este a munkaidő után díjmentesen lehet. »
Szöveg: Szakonyi Péter
Fotó: Shutterstock
2013.06.01. 07:02
Egy úr sohasem hízik ki semmit...
Churchillnek igaza volt: a sport halál. Kivéve, ha gentleman űzi. Ő ugyanis sohasem vereti magát öt menetben laposra egy húskolosszustól. De nem is kerget órákig bőrlabdát tíz másik, láthatóan tanácstalan fiatalemberrel hol egyik, hol másik irányban. A gentleman inkább vitorlázik, teniszezik vagy lovagol. De ezt is csak módjával teszi. Legférfiasabb és legúribb sportnak a lovaspólót tartja, és a világ minden kincséért sem venne fel hamis márkajelzésű edzőcipőt. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
TUNYOGI HENRIETT
Irigylésre méltóan sokoldalú nő Tunyogi Henriett. Neves balett-táncos, filmekben játszik, rendez is, interjúkat készít és ad. Mint most is, amikor találkozásunk első pillanatában a táskájába nyúl,...
Szingapúr
A rend, a tisztaság, a számtalan kultúra békés együttélése, a hagyományok ápolása és az ultramodern városrendezés tökéletes harmóniában található meg a mintegy öt millió lakosú városállamban. Nem...
Marcello Mastroianni
„Nem az számít, mit viselsz, hanem az, hogyan viseled.”
Ghyczy Dénes
Nemesi származása a legkevésbé sem érdekli, mert nem az ősök, hanem saját jogon szeretne büszke lenni a nevére. Soha nem akart mást, csak festeni, ha mást nem, hát...
Clooney kapszulái
Oscar Wilde legendássá vált kijelentését a lausanne-i Nespresso cég akár jelmondatává is választhatta volna, amiből, persze, egyenesen következik a fekete öltönyös, fehér villanó inget viselő,...
Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is!
A férfi és a bor
A bor a legférfiasabb ital. Ahogy mi férfiak, úgy minden bor is egyenként felfedezésre vár. A pálinkabarátok ne vegyék zokon, de a pálinka – bár erősebb, mint a bor-, mégis egyértelmű ital. Hasonlóan...
91. Magyar Derby
Július 7-én, vasárnap a 91. Magyar Derby napja a Kincsem Parkban több lesz, mint egy kiemelkedő lóverseny esemény, a kísérő rendezvény a BNI Juliálisának...
BORKAI ZSOLT
Egy elegáns belvárosi szállodában a Le Meridienben találkozunk. Az elnöki lakosztályban készülnek a fotók Borkai Zsoltról, Győr polgármesteréről, a fidesz országgyűlési képviselőjéről, MOB elnökről,...