A KELETIBŐL HONGKONGBA
Ülünk egymással szemben, és mindketten kicsit irigykedünk. Ritka eset ez, főleg egy interjú közben. A 35 éves Perger István gyerekkori álmát megvalósítva utazott el vonattal a budapesti Keleti pályaudvarról Hongkongba. A kérdező már hónapokkal túl van nagy álmának beteljesülésén, a száznapos téli északi túrán. Perger Istvánon látom, hogy akár az én mesémet is szívesen végighallgatná, de ez most nem az a hely és nem az a pillanat. Itt ő az érdekes és az a 69 nap, amíg úton volt a Keletiből Hongkongba... »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Havasi Balázs: a magyar Mozart
Hogyan fér meg egyetlen emberben a zongora, a zeneszerzés, egy Guinness-világrekord, a thai-boksz, a sárkányrepülés, valamint a száguldás sportautókkal és...
CAFÉ & BAR
Ebben a patinás épületben valamennyien jártak már. Dr. Pásztor György azonban biztosan a legrégebben ismeri, ő ugyanis 1933 novemberében jött ide korcsolyázni fasori kisgimnazistaként először. Akkor...
KASSA
Helyben vagyunk. Egy fecske balettozik az Andrássy-palota vaskorlátján. A mutatvány nyilván nekünk szól, türelmesen végigfotózzuk a produkciót. Erdélyi Gábor megköszöni a képeket a madárkának,...
Haggistól a Chivasig
Skóciának és a Chivas Regalnak három nap elegendő volt ahhoz, hogy rabul ejtsen. Történt ez annak dacára, hogy utazom eleget, tömény alkoholt viszont igen ritkán fogyasztok. Amennyiben első komolyabb...
India
„Hangarijan rádzsdutávasz dzsajenge!” Hindi nyelvű felszólításomra, miszerint hajtson a magyar nagykövetségre, a delhi taxis megsértődött: „Well, Sir, why do you address me in Hindi? I do speak...
VÁSÁRY TAMÁS
Zongoraművész, karmester. Bejárta a világot, játszott gyerekeknek és uralkodóknak, felvételei, díjai és kitüntetései számát maga sem tudja pontosan. Rendszeresen zsűrizik, mesterkurzusokat tart,...
„Legközelebb a szél is legyen benne a nevezési díjban…”
Fantasztikus hangulatban zárult az V. Bavaria - Porsche M5 - Audi Nagyhajós Regatta, amelyen valamennyi induló célba ért a szervezők által meghatározott...
A KELETIBŐL HONGKONGBA
Ülünk egymással szemben, és mindketten kicsit irigykedünk. Ritka eset ez, főleg egy interjú közben. A 35 éves Perger István gyerekkori álmát megvalósítva utazott el vonattal a budapesti Keleti...
BEAT HOTEL
Harcoltak a kifejezés szabadságáért, a kispolgári morál kötöttségei alóli felszabadulásért, környezetvédelmi ügyekért, közben pedig az etnocentrizmus, a homofóbia és a rasszista paranoia ellen....