A világ öt legpiásabb írója

1. CHARLES BUKOWSKI

Ha pénzhez jutott, jött az ivászat és a lóverseny, na meg a csajok. Közöttük az első igazi szerelem, a nála jó tíz évvel idősebb Jane, aki egy szétrohadt házasságból kitámolyogva bútorozott össze vele. Pár évig együtt tolták a szeszt, majd a nő belehalt az alkoholizmusba. Nem sokkal később Bukowskit is csak 11 pint belépumpált vér mentette meg, amikor szeszmarta gyomra feladta, és kilyukadt. Az orvosok ekkor közölték vele: kész, vége, függöny, ha tovább iszik, meghal. Bukowski a diagnózistól annyira megijedt, hogy a kórházból egyből egy bárba sietett, hogy sörrel csillapítsa rettegését. Esze ágában sem volt, hogy abbahagyja a piálást, viszont ekkortól némi rendszert vitt az életébe. Elvállalt egy lélekrohasztó rabszolgamelót a belvárosi postahivatalnál, amikor pedig esténként hazaszédült, bekapcsolta a rádiót, keresett valami klasszikus zenét, és hat sör, valamint fél liter whisky társaságában hajnalig verseket kopogott Royal típusú írógépén. Nem érdekelte az irodalom. Csak az írás. Tehette, mert eljutott oda, ahol az író kezdődik: rend volt a fejében, tudta, mi a meló, ami rá vár, senki másra. A literatúrát, köszöni szépen, meghagyja másnak, például a hivatalos lázadó kortársaknak, a beatnemzedék prominenseinek. Neki azonban más a dolga. Az, hogy megírja Charles Bukowski világát. A szerteszét heverő sörösüvegek, a mindent elborító szemét, a mosogatóban halmozódó mosatlan, a fürdőkádat ellepő dzsuva világát. A napi tizenkét órát güriző kisemberek, az öregedő, reményvesztett pincérnők, a füstös külvárosi bárok kurváinak világát. A mosdó körül heverő rozsdás borotvapengéket, a lovizó desperado anatómiáját. És az őrület világát, az őrületét, ami, ha eltűnik, a semmi marad a helyén.

2. ERNEST HEMINGWAY

Már kamaszkorában elkezdte a piálást, és mint mindent, ezt is végtelen kreativitással művelte: a helyi kovácstól szerezte be az almabort. Az első világháború az olasz fronton találja: megsebesül, felépül, majd távozik az ispotályból, s amikor kinyitják kórházi szekrényét, annyi üres konyakosüveg zuhan ki abból, hogy az ápolók nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvednek. Vándorünnep című önéletrajzi könyvéből pedig az derül ki, hogy a húszas évek Párizsának pezsgő kávéházi élete sem tette őt absztinenssé. Később aztán alkalma nyílott végigszlopálni Spanyolországot, Afrikát és Amerikát – nem kért és nem adott kegyelmet. A számos történet közül, mely az ittas Hemingway képét próbálja megrajzolni, talán a legjellemzőbb annak a sebesülésének sztorija, melyet nem valamely véres európai harctéren, hanem floridai házának nappalijában szenvedett 1928 tavaszán: Ernie fejét kilenc öltéssel kellett összevarrni, mert miután belehugyozott a fotelbe, a mennyezetvilágítás zsinórját összetévesztette a vécélánccal, s a hatalmas üvegcsillár a koponyájára zuhant.

3. ADY ENDRE

Adyról számos szeszgőzös történet ismert, úgyhogy most nem is vesztegetnénk erre a kiválóan feldolgozott témára a szót, inkább csak pillantsunk bele a kolozsvári Karolina Kórház Ideg- és Elmegyógyászati Klinikájának 1909. júniusában kelt kórrajzába: 32 éves, református vallású férfi diagnózisa: neurasthenia acquisita, alkoholizmus, hatvan-hetven szál cigarettát szív naponta, sokat éjjelezik, két éve veronálon él, továbbá, ha kiengedik, szellemi munkára csak alkohol fogyasztása után képes. (És akkor a kórrajz még nem is szólt arról a kicsi morfinról, a Szeretőről, mellyel Szesz-Szerelmét olykor-olykor megcsalta.) Kevesen írnak ilyen poétikusan alkoholizmusukról: „Két fajtájú mámora van a bornak… Az első mámor olyan, mint akárkié, kitűzesít bennünk minden örökhajlandóságot, s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali alvás, furcsa sok ébredéssel. Fejünket feszítik, ha felkelünk (…) S amikor alkonyul, egyszerre csak, akárhol járunk, nyugtalan s továbbra is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés. Hangsúlyozom, ez másnap este jön, a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte a legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Ehhez nincs köze az alkoholmérgezésnek, a mámornak, ez az idegek perverz bűvészmutatványa… Ez órákban szoktam én érezni azt, hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyerekesen egyszerű. Az élet néznivaló és éreznivaló…”

4. JAROSLAV HAsEK

Mindössze negyven évet élt, így kevéske idő jutott néki a piálásra, ám becsületére legyen mondva, lecsapott minden lehetőségre. Nyakalt Kafkával az U Flekuban, Kisch-sel a Kandúrban, Max Broddal a Fekete Ökörben, vedelt prostituáltakkal a Pinkászban, cefrézett kocsmatöltelékekkel a Szent Tamásban. Jaroslav univerzumában Uraltól Grazig, Galíciától Belgrádig mindenki vedel. Iszik a komlógyáros felesége és a prostituált, iszik őrnagy és pucer, rendőr és őrizetes, főherceg és koldusasszony. És iszik, persze, a világ leghíresebb tisztiszolgája is, Švejk, a derék katona – nem is keveset. Szemrebbenés nélkül üríti ki tizedese rumosbutykosát, és előfordul, hogy egyetlen éjszaka alatt huszonnyolc kocsmát jár végig – igaz ugyan, hogy sehol nem fogyaszt többet három sörnél. Viszont ellentétben a fekete-sárga kozmosz többi teremtményével, Švejk látszólag képtelen a komoly részegségre. Egyetlen alkalommal gyűri csak le (majdnem) Szesz tábornok, amikor egy illegális alkoholvásárlás leplezésére kénytelen húzóra eltüntetni egy flaska konyakot. Az emberfeletti pucer léptei ekkor sem tántorodnak meg, s néhány órás alvással kipiheni mámorát. A köpcös bakának hülyesége mellett e rendíthetetlen, ám részegségbe soha nem csapó iszákossága a legfőbb ismertetőjele, úgyhogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy Švejk tulajdonképpen Szókratész kései sarja. Nem csak tömzsi testalkata utal a rokonságra, nem csupán ittas józansága emlékeztet az athéni bögölyre, de tettetett ostobasága is. A különbség csak annyi, hogy Szókratész a filozófok kasztjának tagja volt, ezért őt nem lehet csak úgy egyszerűen lehülyézni, ehelyett „eiróneiáról”, „docta ignorantiáról”, „tudós tudatlanságról” beszélnek vele kapcsolatban a bölcsész urak. Ám Švejkkel már korántsem bánnak ilyen kesztyűs kézzel a filoszok – így jár, aki nem Platón puszipajtása, hanem csupán a Kehelyhez címzett vendéglő egyszerű kocsmabútora.

5. HENRIK IBSEN

Ibsenről, a részeges embergyűlölőről nem csupán azt jegyezték fel, hogy olykor üres söröspohárba börtönzött skorpiókat kínzott írás közben, és hogy asztalfiókjában gumiördög-gyűjteményt tartott, de azt is, hogy időnként maga is sátánná vált a szesz súlya alatt. Egyébiránt a norvég drámaköltőnek már a fizimiskája is sátáni volt: 161 centis magasságát égnek fésült ősz lobonccal és magas sarkú cipellőkkel próbálta álcázni – kevés sikerrel. Folyvást teleaggatta magát mindenféle kitüntetésekkel, úgyhogy a végén már úgy festett, mint egy plecsnimániában szenvedő erdei zsebtroll.

Ibsen egyik életrajzírója, Paul Johnson szerint „amikor ivott, kitört a vulkán”, és „a szesz nemcsak a nyelvét oldotta meg, de lángra lobbantotta haragját is.” Se szeri, se száma azon történeteknek, mikor Henrik a viking iszákosság áldozatául esett, s szörnyű botrányt csinált mérges nyelvével valamely oslói, koppenhágai, müncheni vagy éppen római banketten. „A harag mestere volt, számára művészi formát jelentett a düh.” Pár pohár alkohol után társadalomkritikai fejtegetései összefüggéstelen dühöngéssé silányultak, és nekiállt a társaság sértegetésének. Egy ízben például August Lorange-nak, egy fiatal, tüdőbajos festőnek találta azt mondani (már nem éppen szomjasan) egy római vacsorán: „Magának négykézlábra kéne ereszkednie, mert arra méltatlan, hogy két lábon járjon!” De legkedveltebb szórakozása mégis az volt, hogy éppen azokat gyalázta porig, akik a partikról elkísérték, mikor már képtelen volt egymaga hazaevickélni.

Az alkalom szüli a tósztot

Max Warner, a Chivas nagykövete nem teljesen osztja Görög Ibolya protokollszakértő véleményét. A Gentleman magazinnak elmondta: rengeteg múlik a helyen és a helyzeten.

- Vannak kultúrák, ahol a hallgatóság koccintással jelzi, hogy elfogadja a tósztot. Kínában és Japánban a rituálé elmaradhatatlan része, hogy a társaság tagjai pohárcsengéssel fejezzék ki tiszteletüket a köszöntőt mondó személy iránt, és így hangsúlyozzák az egyetértést és az összetartozás érzését.

A tószt koncepciója ahhoz kapcsolható, hogy egy adott eseményt vagy személyt nagyra értékelünk, a különböző országokban pedig eltérő módjai vannak a megbecsülés kimutatásának. Néhány helyen, például Oroszországban, a tószt leginkább a hatalmi játszmák színtere, az alfahímekről, a dominanciáról szól. Skandináviában, ahol inkább a viking stílus dominál, az alkohol fogyasztása az énekléssel, a zenéléssel, a közösség összetartozásával van szoros kapcsolatban. Ausztriában és Németországban nagyon sok világos sör fogy, hozzá pedig a keserű likőröket szeretik, melyekkel nagyon elegánsan, úriemberekhez méltóan koccintanak. Európa más részein, például Franciaországban, ahol az alkohol fogyasztása a kifinomult kultúra része, elég a poharat felemelni, és felvenni a szemkontaktust.

A legősibb, ma is élő ivórituálé egyébként a skótoké. Van egy különleges kétfülű ivóedényük, a quaich (ejtsd: kvex), a barátság kupája, amit akkor vesznek elő, ha valakit először hívnak meg az otthonukba. A szokás eredete az, hogy aki koccintáskor két kézzel fogja az edényt, az nem tudja hirtelen előrántani a tőrét a csizmájából, a barátság tehát kölcsönös bizalmon alapulhat.

A NAGY MACSKAJAJKÖNYVRŐL

A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőink magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is.

A mű javított, jelentősen bővített kiadásában már 40 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel – és a remekművekhez hasonlóan – megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 66 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen.

Egészségükre, proszit és fenékig!