A szerencselovag
Médiapunk, szalonpunk – nevezték már sok mindennek a novemberben negyvenéves Árpa Attilát, aki persze mindent meg is tett azért, hogy foglalkozzanak vele. A Rejtő Jenő-i kalandor, szerencselovag félig igaz, félig kreált képe mögül azonban könnyen előbújik a lazán, mégis keményen dolgozó, tudatos alkotó – legyen szó regényről, filmről, vagy frissen indított vállalkozásáról. »
Kentaur
Képzőművész, zenész, itthon és külföldön is megbecsült látványtervező – Kentaur. Alighanem minden, általa űzött művészeti ágban sikeres, már a nyolcvanas évektől, amikor még a Satöbbi nevű újhullámos bandával hódított. A Gentlemannek beszél művészneve eredetéről, az Erkel Ferenchez fűződő rokoni szálakról, válásról és válságról, valamint arról, hogy a kultúra végső soron nem más, mint legális prosti. »
SNÉTBERGER FERENC
Tizenévesen Salgótarjánban Led Zeppelint is játszott – árulja el a Gentleman magazinnak Snétberger Ferenc. Felvétel sajnos nem maradt a dzsessz és a klasszikus zene házasításával saját zenei nyelvet létrehozó gitárművész zsengéiről, decemberben viszont a Zeneakadémián készül majd a kiforrott Snétbergerről: legújabb lemezét ott veszi majd fel az 56 éves zenész. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
KASSA
Helyben vagyunk. Egy fecske balettozik az Andrássy-palota vaskorlátján. A mutatvány nyilván nekünk szól, türelmesen végigfotózzuk a produkciót. Erdélyi Gábor megköszöni a képeket a madárkának,...
PÓSTELEK SZÉCHÉNYI-KASTÉLY
Magyarország olyan hely, ahol távoli tölgyesekben bármikor elvadult angolparkokra bukkanhatunk. A különleges növények az elpusztított múlt kivételes emlékei. A szántóföld barnás földjéből néha egzotikus...
FOGADÁSOK EPSOMTÓL LONGCHAMP-IG
Egy sportág, amely évszázadok óta hódít, amelynek alapvető szabályai szinte semmit nem változtak; a mai napig szigorúan őrzik a tradíciókat. Ez a galopp. Amennyiben egy időutazó gép segítségével az...
SZÉCSI ZOLTÁN
Egyike az elitklub tagjainak – vízilabdában legalábbis mindenképpen. A sportág 112 éves ötkarikás történetében tizenegy olyan játékos (nyolc magyar és három brit) van, aki háromszoros...
AHOL IGAZI FLOW-ÉLMÉNY DOLGOZNI
Van egy mesebeli badehotel Dánia északnyugati partján, távol a stressztől, zajtól és a tömegektől. A több mint százéves, hófehérre festett gerendaépületben működő slow-life szállót Lisa Emborg vezeti. A...
Egy úr a pokolban is úr
Az, hogy az ember arisztokratának születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy valódi úriember is!
A világ legdrágább borai
Ha egy aukción élne a közhely, miszerint a bor annál jobb, minél idősebb, akkor még ma is várnánk az első leütésre. Szerencsénkre többségében hozzáértők járnak árverésekre. Íme tíz...
A daycruisertől a luxusjachtig
Csak egyéniség és stílus kérdése, milyen csodahajót választunk magunknak. Összeállításunkban sportos vitorlást és elegáns jacuzzival vagy személyzet számára kialakított különfolyosóval ellátott jachtot...
GUCCI ALAKRA SZABVA
Lapozgatom a Gucci öltönyöket az Andrássy úti butikban Signor Valerio Grionira, a Gucci Made to Measure szabójára várva. Majdnem két évtizede az olasz ruhák között élek, és most azon filózom, mit...