Roger Waters - The Wall
Egyre közelebb kerülünk az augusztus 25-i dátumhoz, és ahhoz, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb turnéja, a rocktörténet leglátványosabb előadása: a Fal Budapestre érkezzen, és most a világ legnagyobb színpadán még utoljára, élőben látható legyen. »
Szöveg: Gentleman.hu
2013.07.18. 14:08
Roger Waters és az SOS Gyermekfalu
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A gyermekeknek szerető otthont biztosító alapítvány, most a koncert segítségével is megmutathatja magát, és a világ legnagyobb szabású produkciójában ünnepelheti azt, hogy már 30 éve együtt törnek át a közöny falán az egyenlő esélyekért és bánásmódért. »
Szöveg: Gentleman.hu
2013.07.22. 07:30
A világ legnagyobb utazó produkciója
Arról már bizonyára sokan hallottak, hogy a Fal jelenlegi, stadion verziója minden tekintetben a világ legnagyobb utazó produkciója. Ez egyrészt vonatkozik a színpad és a díszletek méretére, de ugyanakkor az utazó stáb, a felszerelés, a technika és a szükséges gépek mennyiségére is. »
Szöveg: Gentleman.hu
2013.07.29. 07:01
Fal - A történet
Meglehetősen sokan ismerik Roger Waters legendás művét, a Falat, azonban keletkezésének történetét már bizonyára kevesebben hallották. »
Szöveg: Gentleman.hu
2013.08.05. 06:45
Legendás mestermű
A világ legnagyobb utazó produkciója óramű pontossággal dolgozik minden helyszínen, hogy tökéletes élményt tudjanak nyújtani a közönségnek. »
Szöveg: Gentleman.hu
2013.08.19. 06:44
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
EGY DESZKA IS LEHET AZ ÉLET AJÁNDÉKA
Ismerős az érzés, amikor hétköznap megérkezik egy markánsabb hidegfront, s vele együtt a lelkünkbe beköltözik a nyughatatlanság. Kémleljük a fák tetejét, és az időjárás-jelentő honlapok sorra nyílnak...
KAMUTI JENŐ
Mindig megtisztelő eredményes, legendás olimpikonnal kávézni. Kamuti jenő esetében engem mindig a körítés érdekelt jobban. Tényleg kapott-e ki döntőn, csak mert túlzottan fair versenyző volt? Bánja?...
CARDIFFI FIÚ, SKÓT GYÖKEREKKEL
Minőség és bizalom; közel egyórás beszélgetésünk során ezt a két szót mondta magyarul Nigel Jones, a legnagyobb nem állami tulajdonú magyarországi munkáltató, a Tesco első embere. A huszonkétezer főt...
Csodafegyver a tökéletes megjelenéshez
A speedfitness csak három éve tört utat magának Magyarországon, mostanra azonban olyan piacvezető branddé vált, amely nemcsak a testedzésben, de a beauty szektorban, sőt az orvostudományban is egyre...
A XXI. századi gentleman
Gentleman. A szó hallatán sokaknak talán egy igazán elegánsan öltöző öregúr jut eszébe, aki nagyon kimért és udvarias. Manapság azonban már mást takar ez a nemzetközi kifejezés. Hiszen miért ne...
Freund Tamás
Nemrégiben szerte a világon nyilvánosságra hozták, hogy életművükért három magyar agykutató kapta az egymillió euróval járó úgynevezett Agy díjat (Brain Prize). Azt mondják, ez felér egy Nobeldíjjal....
Márpedig izzadni emberi dolog!
Vajon miért nincsenek olyan mondások, hogy „izzad, mint a walesi herceg”, vagy „izzad, mint egy úriember”. A hasonlat alanyát a legtöbbször inkább állatok  (pl. ló, vagy disznó) képezik, pedig az...
NIGEL KENNEDY
Őrült frizura, harcias be-és kiszólások és a komolyzenész-külsőségek (frakk, fehér ing, csokornyakkendő) teljes hiánya. A punkzenész külső azonban igazi zsenit rejt. Nigel Kennedy...
Válságban és pokolban is!
Zavarba ejtő, ha ezer egyforma ember jön szembe az utcán. Még különösebb, ha nem csak ruhájuk színe, cipőjük fazonja és nyakkendőjük kötése ugyanolyan, de frizurájuk, aktatáskájuk sőt esernyőjük is...