MOTOROSTÚRA ABC

HOVÁ?

Az úti cél kiválasztásánál az elsődleges szempont a mértékletesség legyen! Nem kell rögtön külföldre robogni, hiszen annyi szép látnivaló van hazánkban is. Tartsunk mértéket, próbáljuk ki, hogy naponta hány kilométert tudunk megtenni kellő élvezettel. Ha már megfelelő rutinnal rendelkezünk e téren, akkor jöhetnek a többnapos túrák is, és akkor végre megnyílik a világ. Bár ez is, mint annyi más, pénztárcafüggő. Ha a motoros dzseki zsebében megfelelően feltöltött bankkártya lapul, akkor valóban szabadon választhatunk kontinenst. Gondolom, álmaiban mindenkinek összeállt a TOP 10-es utazási listája, amely motorral élvezetes igazán. Mondjuk, végigmotorozni a 66-os úton, átszelni szinte egész Amerikát; akarom mondani kilenc amerikai államot és három időzónát, miközben magunk mögött hagyunk több mint 4000 kilométert. Vagy részt venni egy igazi szafarin Afrikában, a régi Dakar-rali útvonalán haladva, megtéve akár 10 ezer kilométert is a forró homokban. Netán ausztrál felfedezőkörútra indulni olyan távolságokra, amelyekre a kenguruidomárok is magángépekkel repkednek. Vagy a Himalája felé venni az irányt, és feljutni akár 5540 méteren fekvő Khardunglába – a legmagasabb, motorozható hágóra – egy régi Royal Enfield nyergében (bár ez már nem is kalandtúra, hanem inkább expedíció, hiszen ott már oxigénmaszkra is szükség van). Nekem ez utóbbi még a teljesítetlen vágyaim között szerepel, de bevallom, azon szerencsések közé tartozom, akiknek már volt lehetőségük a világ minden kontinensén motorozni (kivéve az Antarktiszt). Érdekes látni és tapasztalni az idegen országok közlekedési kultúráját, amire azonban figyelnünk is kell. Míg Indianapolisban nem kötelező a bukósisak viselete, és szakállas fazonok kígyóbőr csizmában, 90 mérföldes sebességgel repesztenek choppereikkel, addig a kicsiny, fehér homokkal körbevett malajziai szigeten, Langkawiban az egyik robogós figyelmezteti a másikat, ha nincs bekapcsolva a sisakja csatja... Az európai közlekedés, persze, más, de az olaszok és a spanyolok szinte etalonnak tekinthetők a motorozás terén. Ezekben az országokban döbbenten fogjuk tapasztalni, hogy mennyivel egyszerűbb motorral közlekedni, mint autóval. Az pedig kimondottan jól fog esni, hogy a lámpánál várakozó négykerekű társaink között előre lopózva külön kialakított motoros és kerékpáros várakozó sávrészeket találunk, ahol csak mi várhatunk a zöld jelzésre. Ezért ajánlom, felkészülten és szervezetten keljünk útra, lehetőség szerint gyakorlott – az adott országban kellő helyismerettel rendelkező – vezetővel.

MIVEL?

Ahogyan mondani szokás, a cél szentesíti az eszközt, vagyis jelen esetben a célpont alapján választhatjuk ki a megfelelő – akarom mondani, a hozzáillő – járművet. Ugyanis a kalandorok előnyben részesíthetik az erdei, vagy akár a sivatagi túrákat is, amelyhez endúrókkal, illetve quadokkal (bár ez már négykerekű) érdemes készülni. A speed motorokkal pedig inkább a gyors autópályákon lehet haladni, ahol a monoton aszfaltcsíkot a gyors tempó feledteti igazán. A tájbéli szépségeket mégis inkább az országutak mentén lehet megtalálni, amihez túramotor, nakedbike vagy chopper, esetleg nagytestű robogó ajánlott. Bármelyiket is választjuk, nagyon jó műszaki állapotú és frissen szervizelt legyen, különösen ügyelve a gumik állapotára (hiszen nincs mód pótkerék szállítására)!

KIVEL?

Útitársként olyat válasszunk, aki hasonlóan rajong a motorozásért, és legalább annyira bírja az utazást, mint mi. Ez érvényes a mögöttünk ülőre és mellettünk közlekedőre egyaránt. Amennyiben csoportos túrán veszünk részt, akkor olyanok társaságát válasszuk, akik motorjukkal azonos sebességre képesek (az ideális az azonos típusú, illetve fajtájú). Fontos kritérium, hogy ha bárki miatt meg kell állni egy benzinkútnál, akkor mindenkinek teli tankkal kell kihajtania onnan (még akkor is, ha csak pár litert tudna tölteni)! Ez tovább fokozható a többi tevékenységre is, beleértve a WC-használatot vagy az étkezést.

MILYEN FELSZERELÉSSEL?

A legfontosabb, hogy az indulás pillanatában minden részvevőnek a rendelkezésre álló pénzt (esetleg érvényes bankkártyát), az útlevelét és okmányait, valamint a motor papírjait be kell mutatnia a többieknek. Ha ezek megvannak, akkor az öltözékkontroll következhet. A ruházatnak összhangban kell lennie motorunk stílusával, ami vélhetően a saját stílusunk is. Nem ildomos például térdkoptatós bőroverálban feszíteni egy chopper nyergében, mint ahogyan rojtos bőrdzsekiben sem szoktak speed motorokon száguldozni. A ruházat kiválasztásánál alapul szolgálhat a biztonság, a praktikum és a kényelem, persze, a divat sem mellékes. A bőrmegoldások mellett egyre nagyobb teret hódít a goratex anyagú ruházat, amelyet akár béléssel és szél-, illetve esővédelemmel is ellátnak. Sőt, már létezik olyan verzió is, amelyet fűtőpatronnal vagy a motorra köthető fűtőrendszerrel is felvérteztek. Próbáljunk olyan dzsekit és nadrágot választani, amelyben ott lapulnak a protektorok, a gerinc és az ízületi részek védelme érdekében. A bukósisakra pedig végképp ne sajnáljuk a pénzt. Ne a grafikája alapján döntsünk, hanem a héjszerkezet anyagfelhasználása alapján, ami az ütéselnyelésért felel. A felhajtható állvédő és a beépített napszemüveg a kihasználhatóságot segíti, míg a kivehető bélés könnyed tisztántartást.

A lábbeli kiválasztása talán a legmacerásabb feladat, hiszen önkéntelenül is arra törekszünk, hogy a motorról leszállva is kényelmes viselet legyen. A motoros csizmák és magas szárú cipők az esetek többségében nemcsak sípcsont- és lábszárvédő protektorokkal vannak ellátva, hanem tekeredést gátló talppal is, ami a hétköznapi közlekedésre nem igazán alkalmas. Nem csoda hát, hogy a westerncsizma terjedt el a legjobban a szabadság vándorai körében. Kényelmes viselet és számos előnnyel rendelkezik, valamint egyéniséget is kölcsönözhet a szín, varrás és anyaghasználat alapján. Nekem például kígyóbőrből (python) készült van, de létezik akár kajmánbőrből varrott is, amelyet motorozást követően akár öltönyhöz is felvehetünk. A túráink során mindig legyen nálunk esőcsizma is, amely vízhatlan anyagból készült, és esőben egyszerűen ráhúzva a csizmánkra folytathatjuk az utunkat.

Gondolnunk kell a tárolásra is, hiszen a túrához szükséges felszerelést a széltől és esőtől óvott helyen kell utaztatnunk, amire alapból a motoron nem sok hely akad. Erre a tanktáskák, nyeregtáskák és túradobozok kínálnak megoldást, amelyet kizárólag a velük együtt kapható szettel szabad szerelni (vigyázat: a házilag barkácsolt tartókonzolok miatt nemcsak a csomag veszhet el, de akár baleset is lehet a vége!) A hátizsákot lehetőség szerint hanyagoljuk a motorozás alkalmával, hiszen a hátunkat folyamatosan izzasztja, ráadásul a szél is megállás nélkül rángatja. Létezik motorutánfutó (kuli) is, de csak gyakorlott ridereknek ajánlom. A tárolókba szelektálva pakoljunk, alulra téve a nehezebb dolgokat, és minden ruhaneműt csoportosítsunk, valamint külön-külön zacskózzunk, nehezítve ezzel az elázást. Ami nem maradhat otthon: láncspray, deffektjavító készlet, mini szerszámkészlet, egészségügyi doboz, térkép (ha a GPS megadja magát, akkor is tarthassuk az irányt). Ami pedig még szebbé varázsolja az utazást, az a sisakkommunikáció. Így nemcsak a mobiltelefon hívásait vagy a GPS utasítását lehet fogadni, hanem menet közben a látnivalókra is fel lehet hívni a figyelmet. Ezáltal van lehetőség egymással is kommunikálni száguldás közben, ami, lássuk be, nem kis előny (ha másokkal nem is, a búvárokkal szemben). Szerelhetünk a sisakunkra kamerát is, hogy évtizedek múltán, amikor majd a felejthetetlen utazásainkról mesélünk a kandalló mellett üldögélő unokáinknak, képi látványt is eléjük tudjunk tárni. Szerintem még akkor is ott lesz a lábamon a python veszkó...