MINDENKIBEN VAN EGY KIS HARLEY...

De beindult! Sőt, ezzel elindult – bár néha majdnem fejre állt – az a sikersztori is, amely mára már a legendák csarnokába repítette ezt a motort. Egy terembe, ahol rajtuk ülve beszélget egymással Elvis és James Dean, miközben Coca-Colát isznak, és piros Marlborót szívnak. (Marlon Brando kicsit később érkezik...)

1905. július 4-én (micsoda időzítés!) egy Harley-Davidsonnal Chicagóban megnyernek egy 15 mérföldes versenyt. A végsebesség 64 km/óra volt. Valószínű ez az eredmény is közrejátszott abban, hogy két évvel később, Detroitban a rendőrség szolgálatba állított egy járművet. S a cég folyamatosan erősödött. Az első világháború folyamán 20 ezer járművet gyártott a katonaságnak. Európába ekkor még kerékpárként hozták be! A nagy világválság idején megrogyott, de a nagy vetélytárs Indiánnal együtt mégis talpon tudtak maradni az egyre szaporodó T-modellek árnyékában.
A második világháború időszaka siker és szomorúság. 90 ezer darab motor szolgált az amerikai hadseregben, hozzájárulva ezzel a szövetségesek sikereihez, viszont 1942-ben Walter Davidson, egy évre rá pedig William S. Harley távozott az örök motorosmezőkre... A '60-as években a japánok már sokkal fejlettebb műszaki megoldásokkal gyártott kismotorokkal támadtak. A csőd közelsége kézzel tapintható volt, de az amerikai állam mentőövet dobott a legendának. A '70-es években az FXS Low Rider és a Sportster típusok piacra dobásával és sikerével a Harley-Davidson kikecmergett a gödörből!
30 évvel ezelőtt megalakult a Harley-tulajdonosok nagy családja, a Harley Owners Group, aminek rövidített neve (HOG) érdekes módon összecsengett egy régi hagyománnyal, miszerint a '20-as években a motorversenyek győztesei egy (szerencse)malacot is fölraktak az eredményhirdetéskor a motorra. A malac/disznó pedig „amerikaiul”: hog. A motoros mellényekre fölvarrt HOG embléma (color) mára már majd’ egymillió motoros hovatartozását jelöli Dél-Amerikától Japánig, Kanadától Ausztráliáig. A 110 éves Harley-Davidsont és a 30 éves HOG szervezetet 2013 augusztus végén a bölcsőhelyen, Milwaukee-ban ünneplik meg sok ezer amerikai és külföldi „harlis” részvételével. Hazánkban már 14. alkalommal gyűltek össze a legenda jelenlegi és majdani szerelmesei Alsóörsön, az ország legnagyobb motorostalálkozóján. Mert mindenkiben van egy kis Harley!

Kimondva, kimondatlanul is minden motoros álma tulajdonolni egy Harley-Davidsont. Azt a motort, amelyet a stílusodra alakíthatsz. Annak a motornak, amellyel megmutathatod személyiségedet, melyből csak egy van, és az a tiéd. Mert – miután nincs két egyforma ember – nincs két egyforma Harley sem! Bár mindegyikben ott dohog-pöfög ugyanaz a „V” alakú kéthengeres motor, mégis más kormányt, más ülést, más festést képzelsz el, mint ahogy azt a gyárban megálmodták. A gyár csak az alapot adja az álomhoz, de egy igazi Harley soha nincs készen. Szedd szét, és rakd össze újra, meg újra! Aztán olyan motoron ülhetsz, amelyik igazán különleges. Neked mindenképp...
És ez is része a Harley-feelingnek. Az egyedi VAS. A 300-350 kilós chopper. És mindegy, hogy az akár egy könnyed Sportster, akár egy klasszikus hosszúvillás Softail (Easy Rider ’69 by Dennis Hopper), akár egy modern vonalú V-Road, vagy akár egy „háromajtós szekrénnyi” Electra Glide. A Harley-feeling nem leírható, de átélhető. A kék ég, a napsütés, az eső, a szél, az út pora, a fák és a rétek sokfajta zöldje, a virágok illata, a lenyugvó nap melegsárga színe, a gurulás, a „kövér” gáz, a kanyarok ívét lágyan követő döntés, az egymást üdvözlő intés, az utazás közben hanyagul előre kinyújtott láb, a „bandázás”, a csajok és a rock and roll...

És a soha el nem múló vágy, hogy mindezt egyszer megtehesd a 66-os úton. Chicagótól Los Angelesig. Át nyolc államon, át az indiánok földjén a Csendes-óceánig. Ott, ahol a klasszikus, kereszt alakú fa, „T” villanypóznák szegélyezik az utat (Jack Kerouac: Az úton), ahol hosszú mérföldeket tudsz együtt motorozni a melletted rohanó 120 vagonból álló vonatszerelvénynyel, miközben a masiniszta téged üdvözölve meghúzza a mozdony kürtjét, ott, ahol Hacberry benzinkútjánál vagy Oatman csehójában, fogadóiban megállt az idő, s csak rád vár, hogy visszaröppenj az 50-es évek Amerikájába.
„Born to be wild” – énekli 1971-től a harleysok, chopperesek himnuszát a Steppenwolf. Persze, mi „harlisok” nem vagyunk vadak. Csupán tisztes lányok, fiúk, családanyák, családapák. De lovagok vagyunk! A modern kor lovagjai, akik egy vasparipát megülve toljuk magunk előtt a szelet, és akkor úgy érezzük, hogy valamit birtoklunk abból az érzésből, ami a szabadságot, és egy kicsit a vadságot is jelenti.
Ezért vagyunk azok, akik...
„Harlisok”.