GÖMÖR BÉLA

Hallgassunk az ösztöneinkre!
Gömör Béla professzor orvoslásról és műbarátságról

„A gyűjtés szenvedélye valószínűleg szexhormon-különbözőségből fakad” – állít egy meghökkentőt Gömör Béla orvosprofesszor- műgyűjtő. Elhihetjük neki, hiszen figyelemreméltó gyűjtemény létrehozója. Fáradhatatlanul dokumentál, publikál – ahogy ő mondja – „orvoslást és műbarátságot”. Váltig állítja, hogy a műgyűjtés szerelem, és nem puszta üzlet. Na jó, előfordult az is, hogy az Ecserin 500 forintért megszerzett festményt – „amúgy egy Vaszaryt” – 80 ezerért adta tovább, de arra is van magyarázat: „éppen költözködtünk”.



Mindig vonzódott a régi dolgokhoz?
Nem is tudom. Engem ez a mostani beszélgetésünk ébresztett rá, hogy egyfajta kettősség van bennem. Az emberek általában a régiségek iránt érdeklődnek, rám is ez a jellemző, ám szinte a kezdetektől vonzott a kortárs művészet is. Szokták mondani, hogy nem az számít, mikor született egy kép, sokkal fontosabb a minősége. És csakugyan.

Jó-jó, de mi dönti el, hogy mi az igazán minőségi?
Erre nincs jó válasz. Talán azt ajánlanám, hogy az emberek hallgassanak az ösztöneikre. Gyors önteszt következik. A galériában, ahol beszélgetünk, találomra kiválasztok egy képet, amelyik „ösztönösen” megtetszett, és egy másikat, amelyik jutányos áron sem kellene. Feltűnés nélkül megnézem az árakat: a szívemnek kedves darab 700 ezer forint, a nem tetsző 3 millió 800 ezer. Rendben, az Ecseri kihúzva...
Hallgatom inkább Gömör professzort: „Van egy belső, ami találkozni akar a külsővel. Az a jó, ha a kettő illeszkedik. Ha valakinek ösztönösen a tájképek tetszenek, akkor ne akarja bemagyarázni magának, hogy odavan a portrékért, csak mert éppen az a „trendi”.

Mikor és hol kezdődött a műgyűjtőszerelem? A többségnek gyerekkorban.
Nem voltam gyűjtögetős gyerek. Van, aki gyufaskatulyákat gyűjtöget, van, aki bélyeget, söralátétet, akármit. Ez rám nem volt jellemző, sőt. Mondhatni, hogy ez a bizonyos szerelem a véletlen műve. Huszonhárom éves koromig Szegeden éltem, aztán felköltöztem Pestre. Abszolút véletlen, hogy olyan emberekkel kerültem barátságba, akiknek a lakásaiban nívós gyűjteményeket láthattam, így nem történt más, minthogy „megfertőződtem”. Elképzelhető, hogy más közömbösen üldögélt volna a remekművek között, én megfertőződtem. Olyan ez, mint a vírus. Az egyik embert megtámadja, másra meg abszolút nincs hatással. Rám volt.

Ha nem titok, kik voltak a „vírusgazdák”?
Nem is tudom, eláruljam-e. Na jó, a maga kedvéért: Garzó Gyula és Nagy István színművész. Ők voltak a mentoraim.

Mivel tudták önt megfertőzni?
Aktív gyűjtők voltak. Több volt ez náluk hobbinál, ráadásul nagyon jó érzékkel válogattak és vásároltak. Ehhez különleges adottság kell. Ismerek olyan embert, aki vagy húsz-harminc éve rendszeresen megfordul ebben a galériában, mégsem veszi észre az igazán értékeset. Ehhez érteni kell, hogy is mondjam... Bemennek a nők az üzletbe, nézelődnek, próbálgatnak, meg is veszik a ruhákat, csakhogy nem egyforma ízléssel vásárolnak. Aztán ott vannak az anyagiak. Hiába tetszettek volna meg nekem is azok a képek, amelyek az említett uraknak, ha üres volt a pénztárcám. Nekem csak rézkarcokra, rajzokra futotta akkoriban, ők meg Egry Józsefet vásároltak, nem éppen két fillérért...

A pénztelenségnek is vannak előnyei. Például rájön az ember, nem biztos, hogy a legdrágább egyúttal a legértékesebb is. Hogy érdemes ismeretlen szerzők nem jegyzett képeivel próbálkozni, mert egy nap majd sokat érnek...
Maga most vulgár-racionalista! Van abban valami, amit mond, ám az ember nem szívesen vállalja, hogy azért olyan ravasz, mert mások még nem tudják, ez a kép egyszer majd drága lesz, és azért veszi meg... Egyébként számos alkalommal vettem olyat, amelyről gőzöm sem volt, mi lesz belőle. De foglalkoztatott, s foglalkoztam vele. Például monográfiát írtam róla.

Bánt már meg vásárlást?
Van az úgy, hogy az ember kiábrándul, nem? Velem is előfordult, hogy fogtam magam, s ugyanannak a festőnek tizenhét képétől szabadultam meg egyszerre. Rájuk untam. Igaz, nem ez a jellemző. Sok egyéb mellett egy nagyon fontosat megtanultam a mentoraimtól: a képeket otthon időnként át kell rendezni a falon, hogy sokáig élvezhessük őket. Nekem is van ismerősöm, akinek azt mondtam: évtizedek óta ugyanott lógnak a festményeid, miért nem cserélgeted őket? Erre azt válaszolta, hogy jó az úgy. Aztán egy lakásfelújítás során leszedték a képeket, és falakon ott látszottak a festmények besárgult, megszürkült foltjai. Így nem lehet...

Amikor körbesétáltunk a galériában, azt mondta, hogy az orvos gyűjtésének más a pszichológiája, mint másoké. Miért?
Egy vidéki orvos kap ezt-azt a betegeitől, többnyire tyúkot, tojást, disznótorost, ilyesmiket. Aki a fővárosban praktizál, másféle emberekkel találkozik. Alkalmasint műgyűjtőkkel, akik képekkel köszönik meg gyógyulásukat.

Ennél többet nem mond. Azt azért megtudom, hogy a professzor úr betegei között olyan hírességek is voltak, mint Honthy Hanna vagy Örkény István, ám történeteket nem hajlandó mesélni. Talán az orvosi titoktartás, esetleg a rá jellemző diszkrétség okán. Mond inkább mást:
Az egyik aukcióra bekerült egy kép. Ott megállapították, hogy Szabó Dezső portréja, szóltak is az Irodalmi Múzeumnak, hogy van itt egy nagyon fontos kép, de ők nem vették meg. Én igen. Nekem sokszorosan megérte. Azt tudtam, hogy Szabó Dezső valóságos írófejedelem volt, az előadásait ezrek hallgatták, többen, mint Kosztolányiéit vagy Babitséit. Amikor megvettem a portrét, elkezdett érdekelni, hogy ki lehet az az ember, aki ezt a nagyon híres másikat a maga korában megfestette. Megtudtam, hogy az illetőt Szegedi Szűts Istvánnak hívják, elkezdtem kutakodni utána. Itt is találtam morzsákat, ott is, igazán örömteli volt ez a nyomozósdi. Aztán valahol egyszer, egy életrajzban oda volt írva a halál helyénél, hogy Penzance. Vettem a térképet, láttam ám, hogy ez a település Angliában van, Cornwall környékén. Felvettem a kapcsolatot az ottani temetőigazgatóval, aztán már csak úgy leveleztünk, hogy „Dear Jack, Dear Bela...”, és az évek során sok érdekességre fény derült, hát ez is a csodája a műgyűjtésnek...

A legkedvesebb kép? Egy relikvia?
Egy holland festő alkotása. Templombelső. Akkortájt, a XVII. században sokan festettek ilyet. Nem is vettem volna meg magamtól, de szerencsémre egy igazán jószemű külföldi szakértő volt velem, aki rábeszélt, hogy feltétlenül vásároljam meg. Hallgattam rá. Utóbb sok minden kiderült erről a festményről. A Tanácsköztársaság idején vették el a gazdájától, aztán a második világháborúban máshoz került, majd megint máshoz, senki nem tudja, kihez hogyan... Aztán a restaurátor, akihez elvittem a képet, felhívott, hogy van itt valami. Kiderült, hogy a kép egy részét lefestették feketével, hogy a szignó láthatatlanná váljék... Profi munka volt, de a felderítés fázisa is. Ez a kép igazi múzeumi darab. Ki gondolta volna, hogy komoly történelem áll mögötte, túl a korából fakadó évszázadokon is...

Gyűjtőszenvedélyét nem nézték sandán az átkosban?
Érdekes módon ez senkit nem zavart, lehet, hogy mi „tűrt kategóriások” voltunk. Amúgy tudja, mi a furcsa? A gyűjtők között alig van nő, szinte mind férfi. Szerintem ez a szexhormonból fakad...

Mindjárt befejezzük a beszélgetést, pedig még szót sem ejtettünk arról, hogy önt a hazai reumatológia nagyjai között emlegetik.
Pedig nem is akartam reumatológus lenni, belgyógyászként kezdtem. Aztán az ORFI-ban váltottam. Kényszerű lépés volt, de menet közben megszerettem...

Professzor úr e „megszeretés” nyomán iskolát teremtett a hazai reumatológiában, majd’ két évtizeden át országosan irányította a szakképzést. Neki (is) köszönhető, hogy e szakterület önálló létében is „egész orvost” kíván.

MEGHATÁROZÓ OLVASMÁNY
Joseph Heller: Valami történt
Az író nevét inkább az izgalmas háborús-történelmi regénye, a „A 22-es csapdája” nyomán ismerik. A Valami történt igen egyszerű történet, mégis izgalmas. A jómódú hivatalnok agyában neurotikusan kavarognak a gondolatok. Rögeszmésen firtatja magában a munkahelyi és az otthoni világ minden eseményét és azok okát. A mű regénytechnikai szempontból bravúros teljesítmény. Kegyetlenül pontos analízise az amerikai életformának. Azt sugallja, hogy a külsőleg normális életforma mögött tudathasadásos állapot rejtőzhet, amit mások alig vesznek észre. (Mindannyian így lennénk?)

DR. GÖMÖR BÉLA
Orvos (reumatológus, belgyógyász)
Egyetemi tanár 1984 óta
Szent-Györgyi Albert-díjas egyetemi oktató
9 éven át a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnöke
Az Európai Reumaellenes Liga egykori elnöke
14 orvos-szakmai és 11 művészeti kiadvány szerzője

BAKANCSLISTA?
Láttam a filmet. Veszélyes dolog a kinyilatkoztatás, mert könnyen az önámítás és a tetszelgés bűnébe lehet esni. Magam nem kívánkozom a Föld valamilyen extrém pontjára eljutni. Viszont az a hiú ábránd vezérel, hogy a már kigondolt orvosi, művészeti és egyéb gondolataim számítógépbe írásából minél  többet meg tudjak valósítani, noha már 200-nál több cikken és 24 könyvön vagyok túl.”

A cikk a Gentleman magazin 2012. SPRING számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Giorgio Armani
Re Giorgio, azaz György király, csak így emlegetik az olaszt, aki tagadhatatlan és örökérvényű befolyást tett a divatvilágra. Királysága ma már ritkaságszámba megy, az övé azon kevés divatbirodalmak...
Cesky Krumlov
Lehet, hogy jártál már Kubában, New Yorkban és az Emirátusokban, de ha nem jártál Cesky Krumlovban, nem jártál sehol. Igaz, nem négyezer kilométer, csak négyszáz. Nincs Time Square, nincs Rialto,...
Habsburg György
Sokszor mondják, hogy a név kötelez. Habsburg György élete sokszorosan bizonyítja ezt. Több száz év történelmi tetteiért kell még a mai napig is magyarázkodnia. Habsburg György szerint a...
Erőss Zsolt: a mosolygó hópárduc
Vannak emberek, akik életét örökre meghatározza a hely, ahova születnek. Erőss Zsolt, hazánk legismertebb és legsikeresebb hegymászója hegyek között született és nőtt fel, Székelyföldről jutott el a...
Főúri kényelem
A Balaton környéke rendszerint a nyáron népesül be, de hogy az év bármely szakában érdemes legyen odautazni, arról a Château Visz gondoskodik. Luxusszálloda és gourmet étterem a főváros zajától...
Fiatal divattervező
Elegáns, letisztult és kreatív. Ezek a szavak jellemzik leginkább az idén már nemzetközi szinten is hódító fiatal magyar tervezőnő, Nagy Noémi munkáját, aki Swarovski kristályokkal készült...
Életérzés
A farmer a legnagyobb evolúciós fejlődést felmutató ruhadarab. Gondoljunk csak bele, egyszerű munkásnadrágból világméretű, örök érvényű divattá nőtte ki...
Zágráb
Zágráb nem adja könnyen magát, nem afféle ledér vásári cafka, meg kell érte dolgozni, ahogy Jellasics (Jelacˇic´) bán is megdolgozott Horvátország függetlenségért. Nos, ezen vagyunk, megint...
RAJZOLNI, RAJZOLNI, RAJZOLNI!
Sikeres emberek történetét olvasni jó! Ha hosszasan űzzük ezt a sportot, akkor egyszer csak kirajzolódik a valóság: legtöbbjük rengeteget dolgozik a sikerért. Ennek adta szép lenyomatát Michelangelo fél...