Freund Tamás

A türelmetlen professzor
Nemrégiben szerte a világon nyilvánosságra hozták, hogy életművükért három magyar agykutató kapta az egymillió euróval járó úgynevezett Agy díjat (Brain Prize). Azt mondják, ez felér egy Nobeldíjjal. Ebből az alkalomból kerestük fel Freund Tamást, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatóját. Azért éppen őt, mert kollégái, barátai, a másik két díjazott, Buzsáki György és Somogyi Péter külföldön dolgozik.

Freund Tamás 1959-ben született Zircen. Szülői hatásra eredetileg vegyész szeretett volna lenni, de elegendő volt egy bűvös pillanat, ami eltérítette szándékától, és a neurobiológia felé irányította. Szentágothai János idegsejtábrái jelentették azt az első impulzust, aminek köszönhetően Magyarország ma a világ legismertebb és legelismertebb agykutatóját a magáénak vallhatja. Freund Tamás a világ számos egyetemén dolgozott vendégkutatóként, így többek között Oxfordban, a lundi, a San Diegó-i, a Los Angeles-i, a kaliforniai, a freiburgi, a Rutgers Egyetemen, valamint a párizsi Pasteur Intézetben. 
A szakterületén tevékenykedő több nemzetközi szervezet vezető beosztású tagja volt, vagy még ma is az, illetve szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának a tagja. Mélyen vallásos, hívő emberként legfőbb kutatási területe az agykéreg. És minél többet megtud róla, hite annál erősebb.
Vissza tud emlékezni arra, mikor szólították először professzor úrnak?
Az biztos, hogy Amerikában, csakhogy ott már egy adjunktust vagy tudományos munkatársat is gátlás nélkül professzornak titulálnak, úgyhogy ezt a megszólítást először csak itthon vettem komolyan, de zavarba is jöttem tőle, mert amikor 31 évesen osztályvezetőként ebbe az intézetbe kerültem, a második nap reggel a portás néni professzor úrnak szólított. Majd hanyatt estem.
És manapság? Bántja, ha nem biggyesztik a nevéhez a rangját is?
Ugyan! Én általában mindenkivel összetegeződöm, de sajnos elszálltak az évek, és így ötvenen felül azért furcsa volna, ha egy huszonéves hallgató – pláne, ha nő az illető – Tamásnak szólítana. De ha így történne is, nem sértődnék meg.
Mikor dőlt el, hogy agykutató lesz?
Én eredetileg vegyész akartam lenni, mert a szüleim egy vegyipari kutatóintézetben dolgoztak, ahová én gyakran bejárogattam, és diákmunkásként is dolgoztam ott. Ráadásul olyan kémiatanárunk volt, aki nagyon megszerettette velem ezt a tárgyat, úgyhogy már 13 éves koromban a telkünkön lévő szerszámos kamrában fel is építettem egy kémiai labort. 
A váltás harmadik gimnazista koromban történt, amikor a biológiatankönyvben először láttam meg Szentágothai János nagyhírű anatómus gyönyörű idegsejtábráit. Akkor döntöttem el, hogy neurobiológus leszek. Szegedre jelentkeztem egyetemre, mert a barátnőm is oda felvételizett. De másodévtől átiratkoztam a budapesti ELTE-re, szintén egy nő miatt, ő később a feleségem is lett. Őt ugyanis az Iparművészeti Főiskolára vették fel. 
Nem telt el sok idő, érdeklődni kezdtem, hogy melyik tanszéken lehet komolyabban foglalkozni agykutatással. Hamarosan kiderült, hogy ezt a műfajt a legmagasabb szinten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében űzik, amelynek a vezetője az a Szentágothai professzor volt, akinek a már említett rajzai úgy rabul ejtettek. Jelentkeztem náluk, és nagyon szívélyesen fogadtak. Hát így kezdődött az én pályafutásom.


Aminek legújabb sikeres állomása az a díj, amit két kollegájával megosztva nemrég kapott a memória folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért. Egy magamfajta egyszerű érdeklődőnek elmagyarázható, hogy mi ennek a kutatásnak a lényege?
Remélem, érthető leszek. Amikor valami külső információt feldolgoz az agyunk, akkor az idegsejtek – amelyek egyébként több mint tízezer másik sejttől kapnak, és 40-60 ezernek továbbítanak impulzusokat  – megerősítik a kapcsolataikat egymással. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, vagyis akár csak egy kis emlékfoszlány is a tudatunkba égetődjék, ennek a bonyolult hálózat milliárdnyi „résztvevőjének” egyszerre kell kisülnie. Ezt a parancsot pedig a gátló idegsejtek adják ki, amelyek körülbelül ezer idegsejtet tartanak a hatalmukban. Képzeljünk el egy ezerkarú polipot, amely egy nagy medencében úszkáló ezer embert a víz alá ránt, majd egy-két perc elteltével egyszerre engedi őket a felszínre. Mi fog történni? Az a sok, már-már fuldokló fürdőző ugyanakkor, a felbukkanás pillanatában fog levegőt venni. A gátlósejtek is ehhez hasonlóan működnek, és ezt a tevékenységet ritmikusan, hullámszerűen végzik. De hogy ez a rengeteg „polip” a másodperc milliomod része alatt egyszerre végezze el a feladatát, arról egy másik idegsejtcsoport gondoskodik, akár egy pacemaker, amely a szívritmust szabályozza.  Eddig világos?
Ha nem példálózik a polippal, bajban lennék, de így tökéletesen értem.
Akkor fussunk neki még egy felfedezésünknek, mert így lesz kerek a történet.
Figyelek.
Kiderült, hogy nemcsak ezek a pacemaker sejtek képesek hullámok gerjesztésével a teljes agykéreg rendkívül hatékony befolyásolására, hanem vannak más kéreg alatti központok is, amelyek szintén a gátlósejtek szabályozásával működnek. Keresni kezdtük, hogy mi ezeknek az ősi sejteknek a közös tulajdonságuk. Arra a meglepő eredményre jutottunk, hogy ezek érzelmekről és motivációkról szállítanak impulzusokat. Így tehát magyarázatot találtunk arra a jól ismert tényre, hogy az érzelmeink, egyáltalán a belső világunk állapota milyen hihetetlen mértékben képes befolyásolni a tanulásunk hatékonyságát.

Ez esetben mit értsünk tanulás alatt?
Mindent, ami megmarad az emlékezetünkben. Tehát ne csak arra a tanulásra gondoljunk, amit például az iskolában teszünk, amikor tudatosan akarunk elsajátítani bizonyos ismereteket, mert az agyunk számára az is egy tanulási folyamat, hogy képesek vagyunk visszaemlékezni az esküvőnk bizonyos részleteire, vagy fel tudjuk idézni egy kellemetlen, tragikus emlékünket. És hogy mennyire tartósak ezek a memórianyomok, ha úgy tetszik, az emlékeink, azt az határozza meg, hogy milyen érzelmi töltet, mekkora késztetés társul az adott eseményhez, tudományosabban fogalmazva, ehhez az információcsomaghoz. Rengeteg minden megesik velünk, nap mint nap ezernyi esemény tanúi vagyunk, de ezek nagy részét, azokat, amelyek semmiféle érzelmet nem váltottak ki belőlünk, rövid időn belül elfelejtjük.


Ez igen figyelemreméltó és hasznos felismerés, de hogyan használható a mindennapi életünkben? Az érzelmeinket szerintem képtelenek vagyunk tudatosan befolyásolni. Az nem elhatározás kérdése, hogy jókedvem legyen vagy elérzékenyüljek.
Ez kétségtelen, de arra van mód, hogy fejlesszem az érzelemvilágomat. Ehhez persze segítségre is szükség lehet. El kell ültetni az emberekben a megismerés, a tanulás örömének a képességét, azt a késztetést, hogy örömét lelje abban, amihez a tanulás révén hozzájuthat. Érzelemvilágunk gazdagítását elsősorban a művészetektől várhatjuk, amelyek katartikus élményeken keresztül megnyitják elménket az új befogadására, megsokszorozzák kreativitásunkat, és egyben az életünket is sokkal élvezhetőbbé, értékesebbé teszik
Egy kellően gazdag belső világot úgy lehet elképzelni, mint egy pecsétnyomó-szerkezetet. Minden külső információcsomagra ez a belső világ ráüti a maga pecsétjét, és ettől lesz az majd könnyen előhívható. És mivel az én belső világom jó esetben egyedi, ezért az egyébként mindenki számára elérhető információkról más fog eszembe jutni, mint az átlagembernek, ezért leszek kreatív.
Gondolom, önnek ebből a szempontból sokat jelentett a zene, hisz már kiskamasz korában lelkesen fújta a klarinétot.
Téved. Egyáltalán nem voltam lelkes, sőt...  A szüleim erőltették a dolgot, zeneiskolába járattak, és már éppen ott akartam hagyni az egészet, amikor a tévében megnéztem egy Benny Goodman életéről szóló filmet. 
A dzsessz világának ő volt a legnagyobb klarinétosa. Jé, ezen a hangszeren ezt és így is lehet játszani, nemcsak Mozartot? – kérdeztem magamtól elhűlve. Azonnal szereztem egy Benny Goodman-kottát, és a barátaimmal elkezdtünk dzsesszt játszani.
Még most is zenél?
Nem rendszeresen, de a régi társaimmal néha összeállunk. Legutóbb a gimnáziumunk fennállásának háromszázadik évfordulóján léptünk fel.


Váltsunk témát. Tudom, hogy ön hisz Istenben. Remélem, akkor most magyarázatot kaphatok arra az egyébként hibbant meggyőződésemre, miszerint minél értelmesebb, tanultabb, tájékozottabb valaki, annál kevesebb esély van arra, hogy az illető higgyen a Teremtőben, egy mindenható gondviselő erőben.
Egész pályám szempontjából nagyon fontosnak tartom, hogy szüleimtől szigorú katolikus nevelést kaptam, tehát, mint oly sokan, egy gyermekhitet hoztam magammal, ám ha ez nem alakult volna át egy felnőtt meggyőződéssé, akkor elveszett volna. A felnőtt hitem megingathatatlan kialakulásában a tudománynak egészen biztos fő szerepe volt, mert ha valaki minél mélyebbre ás az élő anyag, az én esetemben az agy megismerésében, akkor az emberben olyan hangok szólalnak meg, hogy valakinek mindezt ki kellett gondolnia. Ez nem lehet spontán, véletleneken alapuló változások eredménye, legalábbis ennyi idő alatt biztosan nem juthatott el az anyag fejlődése az atomoktól az emberi agy bonyolultságáig, az első egysejtűektől az emberig, az élővilág csodálatos sokféleségéig. Ez magyarázza talán, hogy a neurobiológusok, de számos más tudományág képviselői között is sok a hívő ember. 
Vizsgálataik tárgya az agy. De kié? Állaté, emberé?
Mindkettőé, de élő ember szóba sem jöhet. Már körülbelül húsz éve együttműködünk az Amerikai úti idegsebészettel epilepszia témában. Van ugyanis olyan típusa az epilepsziának, ami gyógyszeresen már nem karbantartható, viszont ha jól körülhatárolható a betegség helye az agyban, és az nincs éppen egy kritikus helyen, akkor azt a részt egyszerűen kimetszik. Mi pedig ilyenkor már ott állunk a kis edénykéinkkel, hogy az akár félmaroknyi agyvelőszövetből megállapítsuk, mi az, ami nem úgy működik, ahogy kéne, és miért.


Lehetséges valamiféle arányról beszélni a technika, a technológia rohamos fejlődése és a kutató felkészültsége között?
Mindig a kutató gondolatai a főszereplők. Hiába állnak rendelkezésre akár a legbriliánsabb technikai berendezések is, ha az ember nem képes jól feltenni bizonyos kérdéseket, akkor önmagában a műszerek tehetetlenek. Szögezzük le: az intézetünk sikeres. Annak ellenére az, hogy általában nem a legjobb és legújabb technológiák voltak azok, amelyek minket a világ élvonalába repítettek, hanem mindig voltak eredeti, új ötletek.
Egy tudós ezeket az „ötleteket” meg akarja osztani másokkal is, ha úgy tetszik, szeretné világgá kürtölni. Ilyenkor ír egy tudományos dolgozatot, amit valahol publikál. Önnek is több száz cikke jelent már meg.
Akkor van nagy baj, ha egy intézet vagy egy személy publikációs tevékenységét kilóra mérik, vagyis csak azt veszik figyelembe, hogy hány anyag jelent meg tőle valahol. Ez a halála a minőségi publikálásnak, mert ez rákényszeríti az illetőt, hogy ha még csak minimális eredményt ért is el egy témában, azt azonnal közreadja. Hál’ Isten sikerült elérnünk, hogy az Akadémia már nem a darabszámot tekinti a legfontosabb mérőeszköznek, hanem a cikkek minőségét. Erre pedig van egy kialakult számítási módszer, mégpedig annak alapján, hogy hol jelenik meg az írás. Egy jelentéktelennek mondható magyar tudományos lapban egy ilyen dolgozat értéke 0,1, míg a Nature című tekintélyes folyóiratban 30. Tehát háromszáz blöff ér meg egy megalapozott munkát. Így a kollegáimat és magamat is mindig arra intem, hogy csak olyan feladatot szabad kitűzni, olyan témával szabad foglalkozni, amelyekben benne van egy nemzetközileg elismert tudományos lapban való megjelenésnek a lehetősége.


Egy ilyen sikeres és elismert embernek, mint ön, van olyan tulajdonsága, amitől szívesen megszabadulna?
Hát persze. A türelmetlenségem már sok gondot okozott nekem, mert ha előre látom az események folyamatát, úgy képzelem, mintha az már meg is történt volna. Emiatt persze sok konfliktusom is volt másokkal, mert én úgy viselkedtem, mintha már a kitűzött út végén járnánk, miközben a valóságban éppen hogy elkezdtünk valamin dolgozni.
Nem tudom, hogy szemtelenség vagy naivság egy rendkívül sikeres embernek utolsóként azt a kérdést feltenni, hogy mire szeretné még vinni? De legyen bármi is a véleménye, kérem, válaszoljon.
Rövid leszek. Azt szeretném elérni, hogy a tanítványaim túlszárnyaljanak, hogy így is biztosítsák a magyar idegtudományi kutatások folytonosságát a világ élvonalában.

Díjak, elismerések
Krieg Cortical Kudos-díj (1991, 1998)
Demuth-díj (1991)
Akadémiai Díj (1997)
Cajal-érem (1998)
Kemali Díj, Európai Idegtudományi Fórum, Berlin, 1998
Ábrahám Ambrus-díj, József Attila Tudományegyetem, Szeged, 1999
Bolyai János Alkotói Díj (2000, az első kitüntetett)
Honoris Causa Pro Sciencia Aranyérem, 2003
Széchenyi-díj (2005)
Semmelweis Emlékérem (Semmelweis Egyetem, 2007)
Az Év Ismeretterjesztő Tudósa (2007)
Prima díj (2008)
The Brain Prize (2011. március 4. Koppenhága)

A cikk a Gentleman magazin 2011. AUTUMN számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
José Mourinhóé a legelső Jaguar F-TYPE Coupé
A vadonatúj Jaguar F-TYPE Coupé első angliai példánya nem máshoz kerül majd, mint a legendás portugál labdarúgóhoz, a Chelsea jelenlegi vezetőedzőjéhez,...
A biztonság kedvéért
Hosszasan taglaltuk, miért a kalandor gentleman tökéletes órája a Breitling. Most itt van még egy ok, nyomósabb, mint eddig bármelyik – főleg, ha az ember nagyon komolyan veszi a kalandor életmódot....
OÁZIS OTTHON
Vissza a természetbe, hirdette a francia felvilágosodás egyik legjelentősebb alakja, Jean-Jacques Rousseau. Úgy vélte, az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja, hiszen bár...
Károlyi György
Az egyik legrégibb arisztokrata család sarja, családfáját egészen Kond vezérig vezeti vissza, gróf Károlyi György életében azonban több volt a munka, mint a csillogás. Gazdasági igazgatóként ment...
Kovács Ákos: Fehér sólyom, az örök lázadó
Mintha nem is egy hektikus világváros közepén üldögélnék, olyan nyugodt derű és reformkori hangulat vesz körül a Dunára néző borvendéglőben, amelyet...
Pofonok íze
Vándortörténet, még az is lehet, hogy igaz. Állítólag egyszer hallotta valaki a vonaton, amint egy édesanya – gondolom, arcára nem a boldogság vésett ráncokat – ráförmedt a hétéves kisfiára: Nézd a...
Polgári értékek
Bármelyik pillanatban meg tudnék válni a kedvenc Vaszarymtól, a legszebb barokk tabernákulumtól, vagy akár a Flügeltür Mercedestől is amiből csak egy van Magyarországon, és amit imádok, ha hirtelen...
Sebestyén Balázs
Beszélgetés a mai magyar média legfoglalkoztatottabb egyéniségével, aki szerint a szerencse csak a felkészült férfit támogatja. Négyszeres Story-díjas, kétszer kapott Kamera Hungáriát, közönségdíjas,...
Sok ló, sok esélyes
Szinte lehetetlen rámutatni a nyerőre a vasárnapi a 99. Magyar Ügetőderby-ben, hiszen a nagy mezőnyben több olyan lovat is találunk, akinek győzelme egyáltalán nem lenne...