Teljesség igényével

Mióta csak piaca van az időmérésnek, minden óragyártó arra törekszik, hogy ügyfeleinek lehetőleg semmi dolga ne legyen a termékkel, azon kívül, hogy tökéletesen megbízik és jó esetben gyönyörködik is benne. Mindenki ismeri a nagypolgári otthon tekintélyt parancsoló lengőóráját, a zakózsebbe csúsztatható, láncos aranyórát, vagy a rafinált presztízsértékkel bíró karórát – mindegyikük esetében pontosan ugyanolyan fontos a pontosság, mint az, hogy ámulatba ejtsék, aki csak meglátja. De mi a helyzet akkor, ha vízre, vagy az alá, esetleg a levegőbe szeretnénk vinni az időmérés tudományát? Ekkor bizony olyan, a fizika törvényeit kordában tartó alkatrészekre és megoldásokra van szükség, amelyek dacolnak az erőhatásokkal és a tehetetlenséggel. Mindezt úgy, hogy álló és mozgó helyzetben is tökéletesen pontos maradjon az óra, a tulajdonosának tehát elvileg szinte sosem kell állítgatnia. Ilyen órák pedig léteznek, csak éppen kronométernek hívjuk őket. A kronométer szóról pedig minden szakavatott elmének ugyanaz a név ugrik be: Breitling.

„Ilyennek voltaképpen minden óra nevezhető lenne, de általában csakis az igen pontosan járó billegős órákat, melyeknek a horgony-, henger- és orsógátszerkezettől eltérő szerkezetük van, szokták így nevezni. (...) A kronométerek Angliából származnak, s a XVIII. sz. közepén Harrison készítette a legelső ilyen órát, amely főleg mint tengeri óra hajón lett kellőleg kihasználva.” A Pallas Nagylexikon ismertetője talán némileg anakronisztikusnak hat, lévén, hogy pár merész vállalat – például cikkünk főszereplője, a svájci Breitling – már rég elérte, hogy karóráik is kronométer pontossággal működjenek a legextrémebb körülmények között is. Adódik azonban a kérdés: maga a kronométer nem anakronizmus? Miért versengenek a gyártók a tökéletesen pontos analóg órák terén a digitális, azaz kikezdhetetlen pontosságú időmérés korában? Van gyakorlati haszna, vagy csak egy meglehetősen drága marketingfogás, amely a tökéletességre törekvést szimbolizálja?

Erről valóban vitáznak a szakemberek, végső döntés pedig természetesen nincs. „A Haute Horlogerie által megalkotott sztenderdek, amelyek teljesítésével egy eszköz megkaphatja a kronométer besorolást, valóban tükrözik a magas színvonalon tervezett és megvalósított órák kritériumait” – taglalja Becsei Áron, nemzetközileg elismert luxusóra-készítő és -restaurátor. „Azt mondanám, a Breitling inkább marketingcéllal szerezteti be az igazolást minden órájára, ezáltal pedig az exluzív kategóriába pozicionálja termékeit. Tagadhatatlanul sok munka van azonban abban, hogy így készítik alkatrészeiket, illetve a nem saját készítésű szerkezeteiket is oly mértékben átszabják, hogy illeszkedjenek a kronométer kritériumokhoz és a Breitling dizájnjához.”

Az biztos, hogy ez utóbbiról – a tervezésről és a dizájnról – csak lelkesedéssel beszélhetünk. A Breitling svájci családi vállalkozásként 1884-ben alakult, a majd’ másfél évszázados múltra pedig minden egyes darab emlékezteti viselőjét, vagy bárkit, aki megcsodálja. Maga az évszám például egy modell számlapjáról sem maradhat le. Ahogy már említettük, minden készülékük kronométer – erről 2000 óta papírjuk is van, hála az illetékes svájci hitelesítő testületnek. A konkurencia többségétől eltérően az alkatrészek nagy részét saját manufaktúráikban készítik és szerelik össze, a beszállított elemeket pedig módosítják. Az eredmény magáért beszél: a Breitling igazgyöngy a válság sújtotta piacon. Megmaradt a családi szellemiség és a függetlenség, a cég pedig megáll a saját lábán, hiába kerül kétezer dollárba a legolcsóbb modell.

Az alapító atya, Léon Breitling elképesztő üzleti érzékét dicséri, hogy pontosan azokon a területeken nem volt hajlandó kompromisszumot kötni a vállalkozás kezdetén, amelyek később a cég sikerét jelentették. Már az 1800-as évek végén azon fáradozott, hogy a tudományt, a sportot, a stílust és a hordozható órákat egy fedél alá hozza. Bejött: nemsokára felfedezték egymást a köztudatba berobbanó versenysportokkal, az autókkal és a repüléssel. Ez utóbbi különös fontossággal bírt: nem véletlen, hogy sokak fejében a mai napig úgy él a Breitling, mint a pilóták órája. A svájci mérnökök ugyanis a harmincas évek elején azzal tették egyszer és mindenkorra világhírűvé a gyárat, hogy a fent méltatott precíziós megoldásoknak hála sikerült olyan időmérőt építeni a repülőgépek műszerfalába, amely még hirtelen sebességváltozásoknál is megbízható maradt – erre pedig olyan szüksége volt a háborúra készülődő járműiparnak, mint egy falat kenyérre.

A sikerhez azonban nem volt elég a pontosság, a gyakorlati igényeket is ki kellett elégíteni, főleg a versenysportok esetében. Az ötlet olyan zseniális volt, amilyen egyszerű: építsünk stopper funkciót a karórába! „A stopperórát először lovasfutamok mérésére kreálták; ezek nem karórák voltak. Később azonban a repülés hőskorában újra felfedezték a jelentőségét. Ezt használta ki a Breitling, és készítette el karórában a stoppert. Ettől kezdve gyakorlatilag pilótaórának pozícionálja a modelljeit. Manapság persze a legtöbb vásárlójuk nem pilóta, de mivel a repülés, a motorikus sportok a férfiassággal jól egybevágnak, nagyon közkedvelt lett a márka” – fejti ki Becsei Áron. Az első kronométer pontosságú karórát 1915- ben hozták ki, abban az időben, amikor Gaston Breitling megörökölte a céget apjától. Az utód nem ült a babérjain: egy évvel később bemutatta a stopperként is működő karórát, ’23-ban pedig már külön gombja volt a start-stop funkciónak, a korona aktiválásával pedig tárolható volt az aktuális állás, azaz újraindítás nélkül lehetett köridőt mérni. Az unoka, Willy Breitling 1934-ben mutatta be az utolsó fontos változatást: az újraindításnak külön gombja lett. A találmányt levédette, ám annyira sikeres lett, hogy hamar átvette a konkurencia is, ami persze újabb bevétel- és presztízsforrás volt.

Ez persze még nem jelentette azt, hogy a Breitling-órák a „civil” nagyközönség körében is sikerre ítéltettek. Erről az ötvenes évek elején megjelent sikertermék, a Navitimer-széria gondoskodott: nemcsak pontosak voltak és egy életre szóltak, de az óratokra illesztett speciális tárcsáknak hála minden navigációs műveletben segítettek a repülés szerelmeseinek. A garantált sikerre még Scott Carpenter is rátett egy lapáttal azzal, hogy ezt viselte az Aurora 7 kabinjában, miközben körberepülte a Földet – azaz egy Navitimer volt az első olyan óra, amely járt az űrben. Az eredmény magáért beszél: a Navitimer idén hatvanéves, azaz ez a legidősebb még ma is gyártott kronográf, sikere pedig töretlen. Még egy lépcsőfokot érdemes kiemelni: a hatvanas évek végén jelentek meg az első automata, azaz önmagukat felhúzó kronográfok. A hagyományos karórák piacán ekkor már rég jelen voltak a rotorral ellátott, azaz mozgásból energiát nyerő modellek, ám a kronográfok belső szerkezete annyira finom és érzékeny volt, hogy a korábbi technológiával nem bírt volna ki egy ilyen radikális újítást. Érdekesség, hogy a rivális cégek a cél érdekében összefogva évekig dolgoztak a megoldáson – természetesen köztük volt a Breitling is.

Arról azonban szó sincs, hogy maga a gyártás és a technológia nem változott az elmúlt évtizedek során. A Breitling saját berkein belül forradalmasította a gyártósort, ultraérzékeny szenzorok vizsgálják és továbbítják az elkészült alkatrészeket, miközben a háttérben a mérnökök nanométeres léptékben tervezhetnek. A kérdés viszont marad: egy letűnt kor patinás emlékei ezek az órák, vagy létező piaci igényt kielégítő használati tárgyak? Az adatok az utóbbi mellett szólnak: a svájci órák exportja egyenletesen növekedett 2008-ig, 2009-ben, a válság súlyosbodása idején erőteljesen visszaesett, azóta azonban a korábbinál is meredekebben indult meg felfelé. Az ország tavaly összesen több mint 19 milliárd frank értékben exportált órát, ami abszolút rekord. Érdekes a piac földrajzi megosztottsága is. Becsei Áron szerint a távol-keleti luxusórapiacon a vevők általában arra vágynak, hogy a viselt modellen messziről látszódjon, hogy drága, azaz mindenkinek lehessen egy tippje tulajdonosa anyagi helyzete felől, a nyugati vásárlók azonban nem szeretik mutogatni szerzeményüket, itt tehát fontos, hogy a modellek diszkréciót és hagyományőrzést sugározzanak. Ezzel pedig nagyjából le is írtuk a Breitling titkát.

A piaci növekedés ráadásul a luxustermékeknek köszönhető. „Saját tapasztalatom alapján sokkal inkább a luxus felé tolódik el a karórakereslet, így inkább növekedésről lehet beszélni, mint visszaesésről: ezekre a darabokra egyre többet költenek, míg a tömegek által is megvehető modellek eladási számai egyáltalán nem, vagy csak kisebb mértékben nőttek” – meséli Becsei Áron. A tanulság: a karórák sikerének titka nem a technológiai újításokban, hanem a hagyományban, presztízsben, a cég és a modell megjelenése által sugallt értékekben rejlik. „A digitális korszak előtt az órás szakma azon versengett, hogy ki tud minél pontosabb mechanikus szerkezetet előállítani. Manapság ennek nem igazán van értelme, mivel a digitális órákkal soha nem fogják felvenni a versenyt pontosságban” – így Becsei. „Természetesen minden gyártó szeretne egyre pontosabb szerkezetet gyártani, de napjainkban a mechanikus órák reneszánszában inkább az egyediség (például a saját szerkezet), a kivitelezés minősége számít.

Az igazán forradalmi újítások végbementek a 18-19. században, napjainkban inkább a meglévő találmányok továbbfejlesztésével, illetve kisebb újításokkal rukkolnak elő a gyártók. Nagyon sok pénzt, időt, energiát fektet minden cég a fejlesztésbe, így mindig van valami új, de azért érdemes utánanézni az újdonságoknak, mert sok esetben csak új köntösben tálalnak egy meglévő dolgot.”

Mondjuk ki: a Breitling modelljei nem mindenkinek valók. Nemcsak a két-háromezertől százezerig terjedő áruk miatt (természetesen amerikai dollárról van szó), hanem az üzenetük miatt. Aki Breitling-órát választ, az egy életre választ: kompromisszumok nélkül, a feddhetetlen stílus, a megbízhatóság és a tökéletesség igényével.