A Longines elhozza Agassit

A tenisz és az idő mélyebb összefüggéseinek elemzése helyett rögzítsük azt is tényként, hogy a divatos óráknak elsősorban nem funkcionális jelentőségük van a teniszpályán. Gyakorlatilag
az egyik legértékesebb reklámhelyet foglalják el egy olyan közegben, amely az eleganciáról, a profizmusról, a kitartásról szól. Ezekkel az értékekkel nem nehéz azonosulni. Nem véletlen, hogy vannak versenyek (amelyek egyébként régen kinőtték a sport kereteit, társadalmi 154 eseménynek, fogalomnak számítanak), ahol a maguk piacán szintén kiemelkedő minőséget képviselő óraóriások szinte harcolnak azért, hogy támogathassák a rendezvényt.

A Longines 2007 óta partnere a Roland Garrosnak, és ez a kapcsolat jóval túlmutat a szokásos szponzoráción. Az üzleti megtérülés mellett a presztízs is nagyon fontos szempont. A French Openre tizenöt nap alatt több mint négyszázezer szurkoló látogat ki, és a jegyárak ismeretében szinte garantált, hogy a döntő többségük potenciális Longines-vásárló. Ráadásul a televíziós közvetítéseknek köszönhetően világszerte százmilliók találkoznak a Longines kijelzőivel, mert a kamera újra meg újra megmutatja, hány perce játszanak. Az aktuális bajnokság mellett Párizsban hagyományosan versenyt szerveznek a korábbi csillagoknak. Rendszeresen indul John McEnroe, Mats Wilander, Henri Leconte, Carlos Moya, Martina Navratilova, Martina Hingis és sok más sztár, de az elképzelhetetlen, hogy André Agassi pályára lépjen. Néhány éve beszélgettem az Adidas egyik meghatározó menedzserével, aki elmagyarázta, hogy Agassi és Graf (a tenisz igazi álompárja) nem a pénz alapján dönt, játszik-e, megjelenik-e valahol, adja-e a nevét egy eseményhez. Gyakorlatilag pénzzel nem megvehetők. Több kell, valami jótékony, nemes cél, amivel azonosulni tudnak, ami méltó az ő pályájukhoz, életfilozófiájukhoz. Ha valaki például látni szeretné őket a Roland Garroson, annak a tizennegyedik napig várnia kell minden évben, de a Longines elhozza – legalább egyikőjüket.

Gyanítom, ennek semmi köze ahhoz, hogy Auguste Agassiznak hívták azt az urat, aki két partnerével közösen egy kis óraműhelyt alapított Saint-Imier-ben 1832-ben és belefogott az óragyártásba.

Különböző világbajnokságok hivatalos időmérőjeként és nemzetközi szövetségek partnereként a Longines sok évtizedes tapasztalattal rendelkezik a sportidőmérés területén. Az alapításának 180. évfordulóját az idén ünneplő óragyártó már 1867-ben egy szárnyas homokórát ábrázoló logót és a «Longines» megjelölést használta, egyrészt márkajelzésként, másrészt pedig, hogy felvegye a harcot a hamisítókkal szemben, akik utánzataikkal megpróbáltak tőkét kovácsolni a kiváló hírnévnek örvendő Longines órákból. A Longines először a lovassportot szolgálta ki az óragyártásban szerzett szaktudásával. A kapcsolat, a lovassport iránti szenvedély 1878-ban kezdődött egy olyan kronográf gyártásával, amelynek tokjába egy, a lovát kantárszáron fogó zsokét gravíroztak. Először 1926-ban vett részt a márka időmérőként a Concours Hippique International Officiel de Genève versenyen.

Bár az amerikai emigráns magyarok Agassi berobbanásakor előszeretettel terjesztették, hogy magyar származású (mondván, Ágasi volt az eredeti neve), ennek semmi valóságalapja nincs, miként svájci gyökerekről sem tudni; iráni, illetve örmény ősökről viszont igen. Ennek ellenére lassan tiszteletbeli svájci lesz mint a Longines elegancia-nagykövete (felesége is tagja a kivételes csapatnak az Oscar-díjas Kate Winslet, a Bollywood-ikon Aishwarya Rai Bachchan, a színészként és modellként is ismert Csi Ling Lin, és a kínai sztár, Aaron Kvok Fu Sing mellett).

Nem kell sokáig kutatni, mi foghatta meg André Agasssit a Longines-ban. A formai és technikai újításai révén a szárnyas homokórás logó a szaktudást és az eleganciát jelképező szimbólummá vált. Az alkotó ambíció, amely Auguste Agassizt lelkesítette, máig fennmaradt: ráérezni a trendre, bátran újítani – technikailag és esztétikailag egyaránt – anélkül, hogy pillanatnyi divatirányzatok befolyásolnák a fejlődés, a fejlesztés irányát. A cél tehát: kimagasló minőséget elérni, mégis szerénynek maradni. A ’80-as, ’90-es évek Agassijáról senkinek nem jutott volna eszébe az elegancia vagy Auguste Agassiz fentebb idézett gondolata. A Las Vegas-i azonban a XXI. századra, talán éppen az 1999-es Roland Garros-diadalának köszönhetően (utána bontakozott ki szerelme Stefanie Graffal) teljesen megváltozott.

2011. június 4-én szokatlanul korán sétáltam ki a Roland Garrosra. A női döntő napján elég lett volna kora délután megérkeznem, de nem ok nélkül siettem délelőtt a hetes pályára: egy svájci és egy orosz kisfiú küzdött egymással. Nem rájuk voltam elsősorban kíváncsi, de ennyi belefért a reggeli mellett. A Longines Future Tennis Ace (a jövő teniszászai) verseny döntőjét rendezték. A tizenkét éveseknek szervezett sorozat fináléjába jutott gyerekek olyan ajándékot kaptak, amiről a kortársaik csak álmodnak: Andre Agassival és Jim Courierrel teniszezhettek.

A két amerikai világsztár éppen húsz évvel korábban játszott döntőt a Roland Garroson (nem kis meglepetésre Courier nyert), és akkoriban nem voltak a legjobb barátok. Manapság rendszeresen támogatják a másik alapítványát, és a pályán is remekül megértik egymást. Időnként öten álltak a salakon, mert beszállt a tenisz legszórakoztatóbb bohóca, a labdazsonglőr Mansour Bahrami is. Az gyorsan kiderült, hogy Agassi még mindig azt csinál a labdával meg az ütővel, amit akar. Az orosz és a svájci fiúcskánál körülbelül két percig tartott a kezdeti megilletődés, utána úgy mozogtak, játszottak, viselkedtek a pályán, hogy épp csak barackot nem nyomtak a legendák fejére. Magyarországról játékosként egyelőre nem lehet eljutni a Longines-tornára, de jó lenne gyorsan bekapcsolódni.

Átsétáltam a földalatti teniszmúzeumba, mert kezdődött Andre Agassi sajtótájékoztatója. Ahogy ott ült az emelvényen Walter von Känel, a Longines elnöke mellett, érezhető volt, hogy kettejük kapcsolata a kölcsönös tiszteletre épül, egyértelműen baráti. Kiderült, hogy Agassi idejének nyolcvan százalékát az alapítványának szenteli. Úgy érzi, hogy teniszezőként is képes volt az emberek életében pillanatnyi változásokat, boldogságot okozni, de most sokkal komolyabb célokért dolgozik. Nevada az Egyesült Államok legaluliskolázottabb állama, ezért alapította és építette meg a saját iskoláját, ahol már 650 hátrányos helyzetű gyerek tanul, és további 1500 van várólistán. Ezért indul az új programja: a következő 4-5 évben negyven hasonló iskolát szeretne építeni a hazájában. A legfőbb célja, hogy megadja a lehetőséget a gyerekeknek egy szebb jövőhöz, aminek szerinte az alapja a tanulás, a tudás. Iskolájának diákjai nem a teniszsztárt látják benne, nem is ismerték játékosként, sokkal inkább ő az, aki biztonságot, reményt ad nekik, a Las Vegas-i fiataloknak. Ebben segíti őt a Longines, mert ez nem szokványos szponzoráció, amikor egy világmárka megvesz egy világsztárt a terméke népszerűsítésére.

2012-ben Stefanie Graf képviselte az Agassi családot a Roland Garroson, a Longines Future Tennis Ace lassan hagyománnyá váló döntőjén. Páros években a lányok, páratlanban a fiúk versenyeznek. A huszonkétszeres Grand Slam-bajnok, kétgyermekes német legenda szerintem ma is felvenné a versenyt a legjobbakkal, ha kicsit rákészülne. A fiatal finalisták vele és Sabine Lisickivel teniszezhettek persze, Bahrami sem maradt ki a játékból. A szokásos fogadáson Graf elsősorban szeretett sportágáról beszélt. „Az a nagyszerű a teniszben, hogy mindig van egy új nap, ha ma nem sikerült, majd holnap. Mindenki, aki erre az útra lép, legyen tudatában annak, hogy nagyon nehéz ösvényt választott. Fontos, hogy elérhető célokat tűzzenek ki maguk elé a fiatalok, és élvezzék, amit csinálnak” – magyarázta a Longines elegancia-nagykövetasszonya, aki figyelmeztette a jövő bajnokait: töltsenek elég időt a teniszpályán kívül.