Karácsonyi ünnep a kastélyban

Elkésett angyalok

Míg áhítattal énekeljük a Mennyből az angyalt, és az ünnepi menüvel birkózik a gyomrunk, kevesen gondoljuk, hogy a karácsonyfa-állítást a magyar arisztokrácia hozta divatba a XIX. században. Két főúri emlékirat is verseng a szokás elterjesztésének dicsőségéért, az egyik szerzője a magyar kisdedóvók megteremtője, Brunszvik Teréz grófnő, a másik báró Podmaniczky Frigyes, a XIX. század legendás alakja.

A kastélyok egykori ünnepeit azonban aligha lehet a mai családi összejövetelekkel összehasonlítani. A főnemesi, köznemesi birtok életében a karácsony összetett, szertartásos eseménysor volt, amelynek során a család és alkalmazottak együtt is ünnepeltek, a birtokos família ajándékokkal kedveskedett a személyzetnek és a falusi szegényeknek.

Budapest vőlegénye

„A karácsonynak a mai formák szerint való megünneplését vagy helyesebben magát a karácsonyfát édesanyám honosította meg hazánkban…” – írta naplójában báró Podmaniczky Frigyes, de tévedett. Négy évvel megelőzte őt Brunszvik Teréz grófnő 1824-ben, és József nádor harmadik neje, Mária Dorottya is, aki 1826-ben díszített fenyőt a család palotájában. A bécsi udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg a karácsonyfa-állítás szokását, a magyar főrangúak alighanem innen vehették az ötletet.

Osztrák néprajzi kutatások tudni vélik, hogy a hagyomány elterjedésében nagy szerephez jutott az első világháború, amikor közös karácsonyfát állítottak a szeretteiktől távol állomásozó katonák. Hazánkban lassan honosodott meg a szokás, az ország keleti részében csak a második világháború után vált általánossá a fenyődíszítés.

Már Podmaniczky Frigyes naplójában is a családi aranykor tünékeny emléke a pillanat, amikor az aszódi kastélyban hat órakor felhangzott három csengettyűszó, kitárult az ajtó, és az öt gyerek berohant a nappaliba, ahol az asztalon feküdtek az ajándékok. A család előtt felsorakozott a cselédség, a családfő, a „pater dominus” mindegyiküknek átadott egy-egy ajándékot, kifejezve reményét, hogy a jövő évüket is a házukban töltik.

„Budapest vőlegényének” aki a Fővárosi Közmunka Tanács alelnökeként óriási szerepet játszott a város végső képének kialakításában, minden oka megvolt, hogy fájó nosztalgiával gondoljon az aszódi szép napokra. Testvére felelőtlen gazdálkodásának következtében birtokuk a tönk szélére jutott, Podmaniczky Frigyes még a legkedvesebb tárgyait, agarait, könyveit, míves fegyvereit is eladta, hogy az adósságokat ki tudják egyenlíteni. A báró életének egy komor korszakában nyomorgott, kávéházakban élt, és az írással is megpróbálkozott.

Az ünnep meghittségét soha többé nem élhette át. „Midőn saját otthonommal többé nem rendelkeztem” – írta naplójában, a karácsonyt gróf Ráday Gedeon honvédelmi miniszter famíliájával töltötte. Báró Podmaniczky Frigyes szavai százharminc év múlva is tanulságul szolgálnak az ünnepre készülődő családoknak. A karácsony „megünneplése sokkal mélyebb nyomot hagyott az emberek kedélyében, mint manapság, midőn az már nem egyéb, mint egyrészről ajándékokkal való elhalmozása a hozzánk tartozóknak, másrészről csakis külső mulatozás, mely helyenként dorbézolásba fajul el…”

A magyar vizsla kolbászt kapott

A magyar nemesség második világháború utáni jogfosztása és egzisztenciális tönkretétele után a régi kastélykarácsonyokat még fényesebb glóriával vonta be az emlékezés a főnemesi emlékiratok lapjain.

„A két ajtószárny egyszerre nyílt, ami már maga egy csoda volt, és mi Örzsével lassan közeledtünk a tiszta ezüstfényben csillogó, plafonig érő fához. A gyertyák teljes erőből égtek, a díszek meg-megcsillantak, piros almák fénylettek. Magyar karácsonyfa. Piros, fehér, zöld, mert ilyen fát hoztak nekünk az angyalok. Ahogy a fához közeledtünk, apám irodájának a függönye meglibbent. Előre hajoltam, hogy talán meglátom egy elkésett angyal mezítelen lábát” – Nádasdy Borbála 1944 karácsonyára emlékezve vetette ezeket a sorokat papírra emlékirataiban.

Az ünnep jelentőségét mutatta, hogy a készülődés már egy hónappal korábban elkezdődött. A grófné zoknikat kötött, a gyerekek pedig verseket bifláztak be a jeles alkalomra. A nagy napon a grófné szánon utazott a faluba, és apróságokat osztott szét a falusiak között. Az ebéd egyszerűsége a háborús éveket idézte: krumplilevest és mákos tésztát ettek. A karácsonyfát a családfő díszítette fel. Az ajándékozás ünnepélyes keretek között zajlott a személyzet jelenlétében, műsorról a gyerekek gondoskodtak. A felnőttek estélyi ruhát viseltek, a kicsik ünneplőt. A grófkisasszony három különböző színű mackót kapott ajándékba és egy Zsuzsi babát. Idősebb testvére Milne Micimackóját, Saláta Sára és Paszuly Pista történetét és Tutsek Anna Cilikéjét. A felnőttek is a fa alatt keresték az ajándékaikat, a kedvenc sem maradhatott ki az ünnepeltek sorából: „Még a magyar vizsla kutya is kapott egy kolbászt.”

Kislányként utoljára ünnepelt az akkor még teljes pompájában álló lepsényi Nádasdy-kúriában. Néhány hónap múlva a rezidenciát gyújtóbomba találat érte, és javarészt elpusztult. A kis Borbála még rémálmában sem gondolhatta, milyen megpróbáltatások várnak rá és családjára az elkövetkező években. Édesapja, gróf Nádasdy Pál a harmadik Nádasdy huszárezred főhadnagya orosz hadifogságba került, és édesanyjára, az egykori balerinára hárult a feladat, hogy a jogfosztott grófi család megélhetését biztosítsa. Az ötvenes években meszet árult a Balaton partján, később a ma is működő balatonalmádi Kuckóban dolgozott pincérnőként. A kislány osztályidegenként nőtt fel, 1957-ben a már lezárt határokon keresztül kalandos körülmények között szökött Nyugatra. Németországban ígéretes színésznői pályafutás elé nézett, több filmben szerepelt, amelyeket vele, az emigráns magyar grófnővel reklámoztak. Az utolsó lepsényi karácsony emléke örökké elkísérte az emlékezőt, és az írás tanúsága szerint hiába várta, hogy az ősi kúriában érzett bensőséges hangulatot, nagycsaládi melegséget újra megélje.

Kitelepítettek karácsonya

„A régi kastélyok karácsonyait én már sajnos nem élvezhettem, hisz a családot az ötvenes években Polgárra telepítették ki, sok más arisztokrata famíliával egyetemben” – idézte fel emlékeit szirmai és szirmabesenyői Szirmay Gábor, akinek famíliája egyéb épületek mellett gyönyörű rezidenciával rendelkezett a Vas megyei Oladon. A meghitt ünnepek emléke a mai napig elevenen él benne, meggyőződése, hogy a közös karácsonyok alapozták meg azt a családi összetartozást, amely nélkül szétforgácsolódott volna a Szirmay-família.

„A szüleim sohasem beszéltek a régi karácsonyokról, a hajdani gazdagságról, amikor a gyerekek még pónilovakat kaphattak ajándékba. A kitelepítésben töltött időszak ünnepei a nehéz körülmények ellenére csodálatos emlékek maradtak a mai napig, hisz szüleim mindent elkövettek, hogy az egykori oladi karácsonyok emlékét megidézzék. A vályogház, amelyet kijelöltek számunkra, ugyan életveszélyes volt – még az utcai közlekedést is elterelték düledező falai mellől –, a fenyőnk azonban a plafonig ért, és sokkal nagyobb volt, mint a falusi családok egy-kétméteres karácsonyfája.”

Az ötvenes évek elejének karácsonyai mára már elhomályosultak Szirmay Gábor emlékeiben, de később belgiumi apácáktól kaptak csomagokat, amelynek mélyén csodálatos játékok lapultak. Az egyikben egy amerikai autó makettje is érkezett, amelyet ijedten rejtegettek, nehogy baj legyen belőle.

Cseperedő kisfiúként az adventi betlehemezésből némi jövedelemre is szert tett, így szüleit is meg tudta ajándékozni színes papírdarabokba hajtogatott csokoládéval. A csomagolópapírra ünnepélyes fogadalmakat írt, amelyekben megígérte, hogy betartja a szülői intelmeket. „Nevezetes karácsonyt ünnepeltünk mi, gyermekek 1956-ban, amikor apánk tizenegy találatot ért el a totón, és értékes ajándékokat tudott vásárolni. Hároméves öcsém ekkor kapott biciklit, amit a falusi gyerekektől korábban nagyon irigyeltünk.”

Szirmay Gábor építőmérnök, nyugdíjas elnök-vezérigazgató történészként nagy tudományos értékű családi monográfiával járult hozzá hazánk történelmének jobb megismeréséhez. A szirmai és szirmabesenyői Szirmay család története című könyv számos eredeti forrásközléssel ad betekintést egy főnemesi család múltjába.