Juszt Balázs

Filmezésre született
Az idei cannes-i filmfesztiválon szerepelt egy magyar kisjátékfilm, a „Jóéjtpuszi”, amelyről keveset hallottunk.

Juszt Balázs 28 évesen már producer, forgatókönyvíró, rendező. Első kisjátékfilmjét, a The Kiss Goodnightot idén bemutatták Cannesban. A magyar közönség kizárólag a Gentleman magazin honlapján tekintheti meg az alkotást. De mielőtt a gentleman.hu-ra kattintanának, ismerjék meg a fiatal művészt.

Mikor döntött a filmezés mellett?

Tudatosan a közgáz második évében, de tudat alatt mindig is filmes voltam. Már az általános iskola hatodik osztályában is úgy bekkeltem ki a fizika házi dolgozatot, hogy filmet készítettem Arkhimédészről. Inkább beleültettem egy haveromat a kádba ruhástul, és két összekötött VHS magnón megvágtam az anyagot, csak ne kelljen házi dolgozatot írni. – Na, az viszont ötös lett.

A Viktória királynő alapította, londoni Royal Holloway egyetemen milyen volt az élet? Kikkel járt egy osztályba?

A szűk baráti körben volt Kamil, har minc valahanyadik a sorban az Ománi Szultánátus élén, Zaid, a jordán hajózási vállalat örököse, Farid, Baku akkori főpolgármesterének a fia és Moritz – akivel két évig egy lakást béreltünk –, egy német cipőnagyvállalat várományosa. A hangulat remek volt, a tanulnivaló rengeteg, és nagyon szerettem, ahogy keveredett a tradíció mértéktelen betartása és a modern élet.

A döntéseiben mennyire befolyásolták a szülei?

Támogattak, soha nem befolyásoltak.

Pedig édesapja, Juszt László, nem egy „akaratnélküli” ember…

Ezzel nem szokták meggyanúsítani. Viszont én sem vagyok az, és hát akkor ebből a sorból ne hagyjuk ki édesanyámat sem, aki két ilyen „nem akaratnélküli” pasit is képes kordában tartani.

Négy éve végzett az egyetemekkel. Mit csinált azóta?

Több tévésorozatot, realityt, klipeket, reklámokat, a Román Sándor fémjelezte Experidance első tévésorozatát, Herendi Gábor Lora című filmjét és legutóbb első saját kisjátékfilmemet, a The Kiss Goodnightot, ami kijutott Cannes-ba, a fesztiválra.

Miért nem olvashattunk Önről és Cannesról, miközben a hazai lapokba bőven érkeztek onnan hírek?

Mert nem magyar filmként szerepelt, hanem román színekben. A pénz Romániából jött, persze sok magyar cég is segített a filmben, de amikor lajstromszámot kértünk az MMKAtól, nem kaptunk, arra hivatkozva, hogy nem pályáztunk állami pénzre, és nem koprodukcióként soroltuk be a filmet. Magánszemély nem küldhet fesztiválra filmet, csak ország, így a román producer intézte el, hogy ottani regisztrációs számmal mehessen a film.

A „Jóéjtpuszi” című rövidfilm, amely kizárólag magazinunk honlapján tekinthető meg, Magyarországon elég szokatlan feldolgozási módban készült...

Szerintem egyáltalán nem szokatlan, a legkomolyabb vád, ami érheti, hogy őszinte. Nem mindig mondjuk ki, amit gondolunk, és szinte soha nem úgy mondjuk, ahogy gondoljuk. Saját magával inkább őszinte az ember, mert a külvilágtól félünk, saját magunktól kevésbé. Pedig inkább tartson magától az ember, és ítélkezzen keményen saját magával szemben, mert az azt jelenti, hogy magához képest tette magasra a mércét, nem a világhoz képest. A film maga egyébként úgynevezett off-beat vígjáték és nem lila ködös dráma. Az egész élet egy vicc, a poén adott, akkor inkább átnevetem az egészet, mint sírok rajta.

Kihez hasonlítja, viszonyítja magát? Kik a példaképei?

Kommersz vagyok, eladható terméket szeretnék csinálni, ami tényleg pop art, vagyis a tömegek értik és szeretik, mert nem nézi le az embereket, és nem elvontan nyilatkozik róluk. Szeretem a mestert, George Roy Hillt, Guy Ritchie-t és persze Tarantinót.

Ha választani kell, hol érzi jobban magát: egy londoni klubban, egy Los Angeles-i partin vagy a Liszt Ferenc téren?

Ma már mindhárom megfelelője megtalálható mindhárom városban. Los Angelesben is megvan az eldugott kis kávéházam, és én inkább vagyok európai Amerikában, mint fordítva.

Hol szokott vásárolni? Milyen divatot követ?

Ahol szembejön valami. Például Cannes után maradtunk még két napot, és átmentünk St. Tropez-ba, ahol találtam egy helyi márkát és vettem egy egyedi póló. Ez is mutatja, hogy leginkább a saját divatomat követem.

Eddig nem sokszor találkoztunk, de mindig más óra volt a csuklóján. Ez hozzátartozik az eleganciához? Ezt más is észreveszi vagy csak én?

Régi mondást idéznék: az elegancia nem stílus, hanem ruhába bújtatott sárm. Szeretem az órákat, még keresem a saját stílusom, és aki hasonlóan vonzódik az órákhoz, az biztos kiszúr egy másik férfi csuklóján egy elegáns órát.

És mennyire fontos önnek maga az idő?

Fontos, hogy hasznosan töltsem el az időt. Mert az idő akkor is megy, ha nem csinálok semmit, ha pedig valamit nem csináltam meg, akkor csak magamat okolhatom.

JUSZT BALÁZS

Juszt Balázs producer, forgatókönyvíró, rendező, 28 éves. A Budapesti Nemzetközi Amerikai Iskola elvégzése után közgazdász diplomát szerzett a londoni Royal Holloway egyetemen, majd producerit Los Angelesben, a UCLA-n. Olyanok végeztek ott előtte, mint a legendás Francis Ford Coppola vagy a Karib-tenger kalózai szériát is jegyző Gore Verbinski. Osztályfőnöke az Oscar-díjas Cathy Schulman volt, de tanította többek között a Los Angeles-i filmvilág egyik legnagyobb jogásza, Steve Fayne vagy a Polygramot alapitó Peter Guber, aki producerként például a Bíborszínt, a Batmant vagy az Esőembert is készítette.

A cikk a Gentleman magazin 2010. AUTUMN számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
PUSZTAI FERENC
Egyik filmjénél majdnem elveszítette a saját házát. A rizikó mindennapos a pályáján, de azért mára megtanulta, hol az ésszerű kockázat határa. Eleinte csak kalandorságból producelt, aztán komolyra...
Lázadás, siker, tragédia
„Nem tudom, mit várnak az emberek, amikor velem találkoznak. Úgy tűnik, mintha attól félnének, hogy egy cserepes pálmára vizelek és fenéken csapom őket.” - mondta a filmtörténet legnagyobb és...
A TISSOT KARMESTERE
François Thiébaud 1996 márciusa óta vezeti az idén 160 éves évfordulóját ünneplő svájci óragyárat, a Tissot-t, amely az irányítása alatt korábban soha nem remélt menetelésbe kezdett: csupán 2012-ben...
Roger Waters és az SOS Gyermekfalu
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A...
SÉBASTIEN BOUILLET
„Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszú csokoládé, rövid csokoládé, gömbölyű csokoládé, lapos csokoládé, tömör csokoládé, lyukas csokoládé, csomagolt csokoládé, meztelen csokoládé, egész...
A világ legdrágább borai
Ha egy aukción élne a közhely, miszerint a bor annál jobb, minél idősebb, akkor még ma is várnánk az első leütésre. Szerencsénkre többségében hozzáértők járnak árverésekre. Íme tíz...
Stan Ahuja
Közel 60 órányi szabás, illesztés, igazítás, rögzítés és vasalás után az élettelen szövetből megszületik valami, amiben élet van, aminek lelke van. Egy csepp az én...
Gentleman-vacsora a New Yorkban
A hétfogásos menüsor felszolgálása nagyjából három és fél órát venne igénybe, mondják vendéglátóink a New York kávéház Salon éttermében, úgyhogy asztaltársaságunk inkább a négyfogásos életsorokat kezdi...
NAGYKONCERT MINDEN NAPRA
George Bizet Carmenje az első pillanatban leforráz. A jó nyitány ilyen. Még jobban elevenembe vág Carl Orff Carmina Burana című kantátájának grandiózus kezdése. Aztán csendesebb rész következik, majd...