Erőss Zsolt

Erőss Zsolt egy baleset következtében jobb lábszárát elvesztette, de ez szemmel láthatóan egy cseppet sem zavarja, már újabb nyolcezres expedíciót tervez. És ami csak egy igazi úriemberre jellemző: minden gondról, bajról, amputációról olyan nyugodt mosollyal mesél, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ha valaki olyan erős lelkileg, mint ő, akkor ez nem is hat meglepően.

Miért éppen a sziklákra vágyott?

A Békási-szoros sziklái alatt nőttem fel, 13 évesen kezdtem felfedezni azt a varázslatos tájat. Jó volt a társaság, jó hobbi volt, de akkor nem arra készültem, hogy én majd híres hegymászó leszek. Nem is álmodozhattam erről: Románia annyira zárt rendszer, zárt ország volt, hogy azon törtem inkább a fejem, hogy mi legyen a polgári foglalkozásom. Kamaszként megmásztam a Békási-szorost, az Enyedi-szoros és a Tordai-hasadék szinte mindegyik sziklamászó útját teljesítettem, és részt vettem új utak kiépítésében is. Aztán bejártam az erdélyi magashegyeket nyáron és télen, ami nem volt rossz iskola, és egyre jobban éreztem, hogy ebben a sportban van keresnivalóm. Aztán 1988. december 15-én áttelepültünk édesanyámmal és bátyámmal Magyarországra, és egy új élet kezdődött.

Miért érezte, hogy jó hegymászó lehet?

A jó hegymászó elsősorban tiszteli a hegyet és tisztában van önmaga korlátaival. Én azt vettem észre, hogy nem is annyira fizikailag, hanem mentálisan vagyok erősebb, mint az átlag. Persze, a fizikum is nagyon fontos, hiszen ez a sport is arra épít; de hogy mentálisan mindig ott legyél a hegyen, hogy azonnal jó döntést hozzál a változó körülmények között, ezt nagyon nehéz megtanulni. A hegy nagyon leegyszerűsíti az életet, az embereket, itt mindenkiből kijön a valódi énje. Hogy valaki mennyire úriember, mennyire tiszteli önmagát, a csapatot, a társait. Noha ez első pillanatban nem látszik, a hegymászás abszolút csapatsport, aki egyedül akar mindent megoldani, bajba kerülhet. A sziklán azonban kiderül, hogy valaki mennyire szeret nyerni, veszíteni, hogyan tűri a csalódást, a fi zikai, lelki nehézségeket, az oxigénhiányos állapotot – minden kérdésre csak ott fent kapsz választ.

A hegy megköveteli magának a tiszteletet minden mászótól, aki elindul, hogy meghódítsa. A hegymászók között fontos, hogy valaki úriember legyen?

Az egész sport eredete egymás és a hegy kölcsönös tiszteletére épül. A nagy felfedezők – Hillary, Amudsen, Mallory - mindannyian híresen nagyvonalú úriemberek voltak, és talán az egyik leghíresebb hegymászó, Abruzzi hercege, Luigi Amedeo di Savoia is korának mecénása, művészetpártoló gentlemanje volt.

Ehhez képest milyen volt Magyarország a rendszerváltás után?

Nem éppen úriemberek terepe, hiszen nagyon kemény, kíméletlen vadkapitalizmus uralkodott. Akkor kezdtem ipari alpinizmussal foglalkozni, emellett síoktató is voltam, így lett egy polgári foglalkozásom is, amiből finanszírozhattam a hegymászást, mert ez akkor csak egy nagyon költséges hobbi volt, nem megélhetés. Igyekeztünk minden fillért az utazásra költeni, de szponzor nem volt, a hajdani versenysport-szakosztályok szétestek, így egyedül kellett mindent megoldanunk. Ez persze valahol jó is volt, mert nagyon sokat tanultam ebből a világból is. Naiv voltam, azt hittem, az eredmények majd engem igazolnak, de ez nem mindig volt ennyire egyértelmű. Mindegy, elmúlt, nem foglalkozom vele. Most már amúgy sokkal jobb a helyzet, a természeti sportok nagyon népszerűek, így olcsóbb a felszerelés, sokkal többen indulnak a hegyekbe mászni, túrázni. Vagy nézze meg a síelést – pár éve még csak úri sportnak vagy hóbortnak tartották, ma már lépten-nyomon magyar sízőkkel találkozhatunk a lejtőkön. Annak csak örülni lehet, hogy a sport, a mozgás ennyi embert lázba hoz, és minden kiemelkedő eredmény csak jót tesz a sport megítélésének.

Büszke arra, hogy úttörőként kezdte meghódítani a csúcsokat pár megszállott társával?

Igen, nagyon jó volt az elsők között expedíciókat szervezni. Pénzünk nem nagyon volt, támogatónk sem, talán csak a felszerelésre kaptunk kedvezményt. Sokáig küzdöttem ezért, de megérte. Szerencsés vagyok, de a szerencse szerintem csak azt pártolja, aki tesz is valamit a sikerért.

Mikor indult a nyolcezres csúcsok felé?

1990-ben volt először lehetőségem expedíciós mászásra. Az Elbrusz nyugati csúcsára (5642m) mászva kiderült, hogy jól bírom a magasságot, és hogy jól akklimatizálódom. 1991-ben kijutottam a Tien-Sanba, ahol a két legmagasabb csúcsot sikerült egy expedíció alatt megmásznom: a Han-Tengrit (6995m) és a Pobedát (7439m). 1992-ben megkaptam a magyar állampolgárságot. 1993-ban a Pamirban megmásztam a Lenin-csúcsot (7134m), és BigFoottal lesíeltem 7000 méterről. 1996-ban tagja voltam az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt én építettem ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is támadtam a csúcsot. Először egyedül, majd a normál úton Reinhard Wlasich-csal, aki sajnos meghalt a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban. A 2001 őszén szervezett Everest expedícióra egy nagyszerű csapatot sikerült összehozni, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásainkat, és egy barátunkat, Dr. Gárdos Sándort is elveszítettük. 2002-ben újra lehetőség nyílt kijutni az Everestre, és ezúttal sikerrel. Az első csúcstámadás most is balszerencsésen alakult, de a másodikkal, mikor oxigént is használtam, a Déli-nyeregtől (7960m) elértem a legmagasabb pontot első magyar állampolgárként.

Mikortól kezdett el a hegymászásból élni?

2002-től kezdve csak a hegymászásból élek, 2003-ban pedig létrehoztuk Kollár Lajossal és Mécs Lacival a Magyar Himalája Expedíciók sorozatát, melynek keretein belül nyárra a Karakorum két nyolcezresére szerveztünk expedíciót, a Gasherbrum II. – re és a Hidden Peakre. Három éve a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében heten másztuk meg a Gasherbrum I.-et (Hidden Peak 8068m), és négyen a Broad Peaket (8047m). A magyar hegymászás legsikeresebb expedícióját hoztuk így létre. 2008 tavaszán sikerült elérnem Földünk ötödik legmagasabb pontját, a 8463m magas Makalu csúcsát. Sajnos itt egy könnyűnek látszó lábujjfagyásra is szert tettem, ám végül két ujjpercemet amputálni kellett. 2009 tavaszán expedíciónkból ketten elértük a Manaslu (8156m) csúcsát, sajnos azonban a harmadik társunk az ereszkedés során halálos balesetet szenvedett. De arra nagyon büszke vagyok, hogy 2009-ben a magyar mászók által mászott nyolcezres csúcsok száma tízre szaporodott, az általam mászott nyolcezresek száma pedig nyolcra nőtt. Azután jött a balesetem.

2010. januárjában a Gentleman magazin főszerkesztője által készített Sporthíradó.hu-s interjú:

Ez hogyan történt?

Elsodort bennünket egy lavina a szlovákiai Magas-Tátrában. Hárman ereszkedtünk le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón kötéllel összekapcsolva. Egyik társam volt alul, és észlelte, hogy a hó már nem fagyott, és nem tart meg minket. Én másztam legfelül, amikor fölöttem megindult a lavina. Rajtam „átfolyt” a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó- és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani, és a kötéllel engem is lerántottak. A hó 100-150 méteren át sodort minket a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt. Egyikünk elindult segítségért, és a közeli poprádi menedékházból a sötétedés ellenére hivatásos és önkéntes hegyimentők hordágyon és szánokkal juttattak minket biztonságba a hidegből.

Hogy élte meg, hogy elveszíti az egyik lábát?

A hegymászásban van adott szintű kockázat, ám az egész nem erről szól. Nem is lehet azzal a tudattal csinálni, hogy engem baleset érhet, meg esetleg ebbe halok bele. A szavakkal nehezen leírható élmény azonban olyan sokat tud adni, hogy az ember vállalja érte azt a kockázatot, amit úgy érez, még kezelni tud. Ez a baleset könnyű terepen, könnyű úton következett be. Sem nagy veszélye, sem teljesítményértéke nem volt az egésznek. Egyszerűen azért mentünk a Tátrába, mert az újév első napjaiban élveztük, hogy hegyen vagyunk és kicsit kikapcsolódunk. Az adott körülmények között ez volt a leglogikusabb, helyénvaló döntés, minden más megoldás hosszútávon visszaüthetett volna. Nem tudom, a sérült láb hogyan gyógyult volna, a szalagok, az izmok mennyire tartottak volna. Azóta már jártam az Alpokban, igyekszem minél aktívabb lenni, futok, készülök az új túrákra, augusztus végén pedig indulok Nepálba, majd Tibetbe, ismét nyolcezer méterre. Ott nagyon sok kérdésre választ kapok majd: hogyan bírja a lábam a terhelést, hogyan tudok derékig érő hóban mászni, sziklán kapaszkodni. Ha az az expedíció jól sikerül, elégedett leszek, ez most fontos számomra.

Van önben szomorúság?

Igen, néha van. De ez van, nem lehet és nem is érdemes ezért senkit sem hibáztatni. A feleségem és a 15 hónapos kislányom is nagyon sokat segített nekem, így már csak a jövőre koncentrálok. Hiszek abban, hogy eljutok még nyolcezer méterre az új lábammal is.

MÁR NŐ AZ UTÁNPÓTLÁS

Erőss Zsolt kislánya, Gerda, le sem tagadhatja, hogy hegymászó családból származik. A 15 hónapos kislány már többször járt a hegyen szüleivel, így ha felnő, biztosan elindul majd hegyet mászni. A Hóparduc büszkén mesélte, a kislány mennyire ügyes, nyáron már sziklamászó táborban is járt. Zsolt biztos benne, hogy ha a feleségében meglátta, hogy jó hegymászó lehet, akkor a lánya is hasonló utat követ majd. „Elkepesztő megfigyelni, hogyan reagál váratlan dolgokra, hogyan tanul valamit mindennap. Van egy kutyánk itt, Mogyoródon, ha közeledik hozzá, és megijed tőle, gyorsan leguggol és úgy néz fel rá. Azon gondolkodtam, az ő helyében valószínűleg én sem csináltam volna másképp. Szerencsére a hegyi túrákat is jól bírta, és szeretném is, ha mindig jönne velünk.”

A LEGFONTOSABB EXPEDÍCIÓK

1990 – Elbrus 5642m, Usba 4695m es 4710m

(Kaukázus - Grúzia- Oroszország)

1991 – Han-Tengri 6995m, Pobeda 7439m

(Tien-San - Kazahsztán)

1993 – Lenin 7134m (Pamir - Kirgizisztán)

1994 – Csitirjok 6400m, Korzsanyevszkoj 7106m,

Kommunizmus 7495m, (Pamir – Tadzsikisztán)

1995 – próbálkozás: Ogre 7000 méterig (Karakorum

Himalaja – Pakisztán)

1996 – két próbálkozás az Everesten két útvonalon, 8300 méterig

(Központi Himalája – Tibet)

1997 – Satopant déli fal átmászása 7050 méterig

(7075m – Garwhal Himalája – India)

1999 – Ganalo 6606m, Nanga Parbat 8126m, új útvonalak,

a Nanga Parbatra, a Mummery rine első átmászása.

(Pakisztán)

2000 – Distagil Sar 7885m, új útvonalon

(Karakorum – Pakisztán)

2001 – Aconcagua 6960m (Argentína)

2002 – Everest 8850m (Nepál)

2003 – Gasherbrum II. 8035m, új útvonal a Hidden Peakre kb.

8000 méterig – csúcs nélkül (Karakorum – Pakisztán)

2004 – Kilimandzsáró 5895m (Tanzánia)

2005 – próbálkozás a K2 csúcson 8300m-ig

2006 – Dhaulagiri 8167m (Nepál)

2007 – Hidden Peak 8068m, Broad Peak 8047m

(Kína-Pakisztán)

2008 – Makalu (Kína-Nepál) 8463m

2009 – Manaslu (Nepál) 8156m