A CSODÁK MEZEJE
A kényelmesebbek már az amszterdami Schiphol repülőtér előtt álló buszra szállva megközelíthetik. Akik több napot szánnak Hollandiára, azok Leidenig vonattal utazva, majd onnan autóbuszra ülve érhetik el. A gépkocsival közlekedők pedig szintén nincsenek nehéz helyzetben, mert Leiden és Lisse településtől táblaerdő igazít útba. Így vagy úgy, a végállomás ugyanaz, és garantálom, hogy felejthetetlen lesz megérkezni Európa legnagyobb tulipánbirodalmába, a keukenhofi, harminc hektáron elterülő parkba. »
ORIENT EXPRESSZ
Minden elmúlik egyszer, de az Orient Expressz sohasem lesz a múlté. Legfeljebb az utazóközönség összetétele és az utazási célok változnak meg. A régi Orient Expressz, s annak az útvonala (Párizs-Isztambul) élhet a képzeletünkben, ha nagyon sóhajtozunk utána, pénzgyűjtés közben megnézhetjük a klasszikusnak számító Gyilkosság az Orient Expresszen című örökbecsű alkotást. Vagy megvárhatjuk 2014 augusztusának eljövetelét, amikor a francia fővárosból újra az egykori Konstantinápoly felé veszi az irányt a luxusvonat. »
Szöveg: Lantos Gábor
Fotó: Orient-Express Hotels Ltd.
2014.04.18. 00:00
A KELETIBŐL HONGKONGBA
Ülünk egymással szemben, és mindketten kicsit irigykedünk. Ritka eset ez, főleg egy interjú közben. A 35 éves Perger István gyerekkori álmát megvalósítva utazott el vonattal a budapesti Keleti pályaudvarról Hongkongba. A kérdező már hónapokkal túl van nagy álmának beteljesülésén, a száznapos téli északi túrán. Perger Istvánon látom, hogy akár az én mesémet is szívesen végighallgatná, de ez most nem az a hely és nem az a pillanat. Itt ő az érdekes és az a 69 nap, amíg úton volt a Keletiből Hongkongba... »
KALANDOZÁSOK HATÁROK NÉLKÜL
Eddig abban a hitben éltem, hogy utazás ügyben nem nagyon lehet újat, meglepőt mondani nekem. Ám elég volt egy röpke találkozás Horváth Róbert „Baggióval”, hogy rájöjjek: van új a nap alatt. Nem is akármilyen. Hiszen az nem mindennapos, hogy egy magyar baráti társaság az Andok hegyláncainak kellős közepére rendel magának terített asztalt a világ legfinomabb italaival, pincérekkel, asztalterítővel. »
Szöveg: Lantos Gábor
2014.06.20. 00:03
A VASÚT RENESZÁNSZA
Meg vagy te őrülve? – szegezte nekem a kérdést jó néhány ismerősöm, mikor megtudta, hogy naponta vonattal járok dolgozni Verőcéről Budapestre. A felvetéseken azért sem csodálkoztam, mert a jelenlegi magyar vasúti állapotok közepette idehaza tényleg felér egy kalandtúrával a vonatozás. Máshol is, de nem úgy. A vasút a XXI. század hajnalán reneszánszát éli, s egyre több ország ismeri fel, hogy a közlekedésen, a személy - és teherszállításon túl egy-egy vonal turisztikai látványnak sem utolsó. Szubjektív és objektív válogatás következik a világ nevezetes vasútvonalairól, ahol az utazás maga az élmény és élvezet. »
Szöveg: Lantos Gábor
2014.07.05. 00:00
A VILÁG 10 LEGSZEBB VASÚTVONALA
Nehéz volt a választás, mert bőséges a kínálat. Írásomban jó néhány vasútvonalról szóltam már, most jöjjön egy részben szubjektív válogatás, azaz jelenleg ezek a világ legszebb vasútvonalai. »
Szöveg: Lantos Gábor
2014.07.06. 00:06
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Zenei útkeresés Kínában
Miközben a magyarok döntő többségének halvány fogalma sincs a kínai társadalom rétegzettségéről, a kínai kultúra színességéről és befogadókészségéről, akadnak hazai szakemberek, akik hisznek benne, hogy...
G, mint gentleman
G – mint gentleman. Vagy inkább DZS – mint dzsentlmen? A fene se tudja. Mindkettő helyes, de hogy mit is jelent – rejtély. Talán már nem is olyan fontos. Igaz, az angoloknak annak idején valamiért...
Lézeres látásjavítás
Hála a lézeres látásjavításnak, mára már emberek milliói élvezik, hogy nem szorulnak többé szemüveg viselésére, vagy kontaktlencse használatára....
ELEKTROMOS YACHTOK
Autók, hajók, repülők, órák, fegyverek... Felnőtté vált kisfiús álmok, férfias játékok, tiszta örömforrás. Kicsiből induló birtoklási vágy, ami egyre csak fokozódik, mert mindig van nagyobb, szebb,...
Hollywood úr szerepében: Andrew G. Vajna
Andrew G., azaz Andy Vajna sok ember számára ismeretlen magasságokat és mélységeket járt meg életében. Fia elvesztése sem tudta megállítani üzleti sikerei...
Miénk itt a légtér
A repülés szabadság – mondják, de ez csak akkor lesz maradéktalanul igaz, ha nem kell igazodnunk különféle menetrendekhez. A magánrepülőgép éppen ezért az egyik legfényűzőbb módja a világ...
Rendben… és még annál is több
Annyit csak nem írhatok a tesztbe, hogy ez az autó egyszerűen rendben van! Pedig sokkal több minden elsőre nem jut eszembe róla. És még csak nem is unalmas. Sőt! Megpróbálom...
PÁL FERI ATYA
Ha jól belegondolunk, a klasszikus gentleman-erények egytől egyig megfelelnek a lovagkori erényeknek. Ami egykor a bátorság volt, ma ambíció, a mértéktartás ma a visszafogott stílusban ölt testet, a...
Freund Tamás
Nemrégiben szerte a világon nyilvánosságra hozták, hogy életművükért három magyar agykutató kapta az egymillió euróval járó úgynevezett Agy díjat (Brain Prize). Azt mondják, ez felér egy Nobeldíjjal....