Luxusóra vagy sportkocsi
A Glashütte Original értékesítésért felelős alelnöke, Dieter Pachner 1985-ben az ausztriai Karlsteinben kezdett órásmesternek tanulni. A mestervizsgát is letette ugyan, de elég gyorsan úgy döntött, hogy az értékesítés jobban érdekli. Az a vád persze nem érheti, hogy nem ismeri a terméket, nem ért ahhoz, amit árul. »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Eseménydús ősz
A 2013/2014-es Világsikerek útján évad legsikeresebb operett- és musical-produkciókkal indul, a többi között a Ghost is megtekinthető 10 alkalommal, de felújítják a Csókos asszonyt, s új játszóhelyen...
SHORTISTÁK VS INGUJJASOK
Harc dúl megállás nélkül. Valahányszor a meleg visszatér, összecsapnak a „shortisták” és az „ingujjasok”. Vér nem folyik ugyan, de az izzadás mindkét tábornak gondot...
Radovan Jelasity
44 évesen már múlt időben beszélhet arról, jegybankelnökként hogyan tárgyalt az IMF-fel . Nincs luxusautója és luxushobbija. Úgy bankár, hogy nem húzhatók rá a sokszor hangoztatott sztereotípiák....
AZ ALKOTÁS ÍZE
Boldogsághormont termel, ébren tart, felajz, megnyugtat, a csokoládénak már az illata is jótékony hatású. A borokhoz hasonlóan akár termőhely- és évjárat alapján is szelektálják a kakaóbabok...
RAVAZZOLO MADE IN ITALY
Ravazzolo. Már kiejteni is jólesik, nemhogy viselni. Április végén Vicenzában, a ravazzolo családi manufaktúrában jártunk, ahol apától és fiától megtudtuk, miben különbözik a Venetói Szabásziskola a...
Tabányi Sándor: Minden autó egy műalkotás
Egy csendes pátyi pajtába benyitva nem poros kacatok tömkelegét találja a látogató, hanem kiváló állapotban lévő, csodás autó régiségeket és...
Csak a tökéletes az elfogadható
A Gundel Prestige Brut már behűtve várja a vendégeket; amíg megérkeznek, Fabók Mihály sommelier tart rövid ismertetőt a hat évig pincében érlelt pezsgőről, továbbá arról, miként kell a vendégekkel bánni...
RÓNAI PÉTER
New Yorkban él, amerikai, mégis letagadhatatlanul magyar. Tetőtől talpig Guccit visel, de egy kopott cérnakarkötő díszíti a csuklóját. Tizenévesen lottónyertes volt, de nem tudott róla. Mindkét...
Christian Ender
A mainzi Johannes Gutenberg egyetemen tanult. A HUGO BOSS-nál a cipők és kiegészítők fejlesztésének vezetőjeként kezdte munkáját. Később a HUGO BOSS AG nemzetközi értékesítésén a kelet-európai...