A Longines elhozza Agassit
Kevés olyan labdás sportág van, amelyben a mérkőzést nem időre játsszák. Ezek közé tartozik a tenisz, ahol annak ellenére elmaradhatatlan tartozéka a centerpályának egy elegáns, nagykijelzős óra, hogy alapvetően nem számít, mennyi ideig küzd egymással a két modernkori gladiátor. Miközben a meccsek hossza valóban másodlagos, leginkább a statisztikusoknak szolgál információval, addig a labdamenetek, az első és második adogatás közötti, továbbá a páratlan gémek utáni szünetek másodperceit egyre szigorúbban stopperolják (érdekes, arra még senki nem gondolt, hogy ezt is lehetne mutatni a nézőknek). »
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Az igazi kaméleon
Az amerikai átváltozó művész a szakma mellett a közönséget is levette a lábáról. Kevés ismertebb és elismertebb színész van a világon De Niro úrnál. Feszíthet előttünk kigyúrt testtel, irokéz hajjal...
Kósa Erika
Nyolc évig óvónőként dolgozott, majd a kilencvenes években egy osztrák cégnél biztosítási és befektetési tanácsadó lett. Egyre magasabbra jutott a ranglétrán, majd férjével, illetve két korábbi...
SVÁJCI GYÖNGYSZEM
Jobb az elején tisztázni, hogy elfogult vagyok. Szerelem volt első látásra, még 1986-ban kezdődött. Vízummal lehetett akkoriban beutazni. Ennyi év után remélhetőleg következmények nélkül bevallhatom:...
Legendás mestermű
A világ legnagyobb utazó produkciója óramű pontossággal dolgozik minden helyszínen, hogy tökéletes élményt tudjanak nyújtani a...
Teljesség igényével
A bölcsek szerint a tökéletesség nem létezik, mégis törekedni kell rá. Ezzel nagyjából le is írtuk a svájci Breitling óragyár filozófiáját. Technológiai forradalmárként kezdték, mára pedig a név, a...
BEAT HOTEL
Harcoltak a kifejezés szabadságáért, a kispolgári morál kötöttségei alóli felszabadulásért, környezetvédelmi ügyekért, közben pedig az etnocentrizmus, a homofóbia és a rasszista paranoia ellen....
NÖVÉNYI NORBERT
Növényi Norbert a szeretett brigádról, a politikusi mentalitásról, a szülők elengedéséről és arról, ami Bruce Willisnél is...
A lazaság királya
Mindössze három mozifilmben szerepelt, mégis színészlegenda lett. Egy 1950-es Pepsi-reklámban tűnt fel, és csak öt évvel később, az Édentől keletre című filmben debütált a...
Csodafegyver a tökéletes megjelenéshez
A speedfitness csak három éve tört utat magának Magyarországon, mostanra azonban olyan piacvezető branddé vált, amely nemcsak a testedzésben, de a beauty szektorban, sőt az orvostudományban is egyre...