TELJES ÁTÉLÉSSEL

KERÉKPÁRTÚRÁK BÁRHOL
Kérem, hunyja le a szemét fél percre, és képzelje maga elé a világ leggyönyörűbb táját, a természet egyedülálló csodáját, amelynek látványáért érdemes megszületni. Képzeljen oda egy ösvényt vagy kerékpárutat, és saját magát, ahogy ott bringázik az idill közepén. Megvan?

Akkor képzelje azt, hogy már órák óta teker, lassan elfogy a víz a kulacsából, és egyre jobban fáj a nyeregben ülni. A combjai fokozatosan elsavasodnak a fáradtságtól, amikor feltűnik egy emelkedő, amelyre muszáj felküzdenie magát. Aggodalmaskodva tekint hátra a jókora csomagra, amelyben az egyheti túrázáshoz szükséges összes felszerelését tárolja. Recseg-ropog a váltó, félő, hogy felmondja a szolgálatot, de ön, összeszedve minden erejét, azért szépen araszolni kezd felfelé, amikor halk sziszegés üti meg a fülét: defekt. Leszáll és erősen reméli, hogy nem felejtette el bepakolni a gumijavításhoz szükséges szettet, mert semmi kedve hosszú kilométereken át tolni a bringát a következő lakott településig.


Egy hanyagul szervezett és kevéssé átgondolt kerékpártúra, legyen akár a földi paradicsomban, könnyen rémálommá válhat. Léteznek azonban profi szervezők, akik azért dolgoznak, hogy megőrizzék az álmot álomnak. A Gentleman magazin ajánlójában olyan túrákat veszünk sorra, melyek nemcsak lélegzetelállító élményt kínálnak, hanem garantálják azt is, hogy nem a számos bosszúság miatt lesznek felejthetetlenek.
Egy exkluzív kerékpártúrákat szervező irodánál alapvető szempont, hogy a jelentkezők alkatának és felkészültségének megfelelő, profi bringások által alaposan feltérképezett útvonalat választanak. Mint egy átlagos nyaralásnál, itt is eldönthetjük, hogy vezetett csoporttal tartunk, vagy inkább kevesebb segítséggel, de kizárólag a magunk választotta útitársakkal vágunk neki.
Utóbbi esetben sem kell azért „teljesen elengedett kézzel” végigtekernünk a távot, hiszen az utazásszervezők nemcsak az igényeinknek megfelelő szállásokat foglalják le, de gondoskodnak a bőröndök szállításáról, és kidolgozott útitervvel látják el vendégeiket. Az igényesebb irodák kis útikönyveket állítanak össze; nemcsak azt az utat jelölik, amelyen kényelmesen eljuthatunk a túra következő állomására, hanem részletesen leírják a környék nevezetességeit, látnivalóit és vendéglátóhelyeket ajánlanak. A szervezők a legtöbb esetben gondoskodnak a terepviszonyokhoz leginkább passzoló kerékpárokról – hiszen minél távolabbi helyre utazunk, annál bonyolultabb és költségesebb a saját kerékpár szállítása –, és odafigyelnek a szervizháttérre is. A professzionálisan előszervezett bringás nyaraláson csak annyi dolgunk van, hogy az adott napon megérkezzünk a kiindulási pontra, aztán élvezzük a varázslatos tájakat, és hagyjuk valóra válni az álmokat.

ÚJ NÉZŐPONTOK
A biciklitúrák egyik legnagyobb előnye, hogy olyan oldaláról ismerhetjük meg a célországot, mely a hagyományos szervezett nyaralásokon általában rejtve marad. Nyugat-Európában bárhol találunk autópálya minőségű, kényelmes kerékpárutakat, a bringások földi paradicsomának számító Hollandiában pedig már kétszer kétsávos bringasztrádákat építenek, hogy a kényelmes tempót kedvelők még véletlenül se tartsák fel a sportosabban kerekezőket. A tulipánok földjét nemcsak emiatt érdemes körbebiciklizni, hanem azért is, mert a hosszabb-rövidebb hajóutakkal tarkított kerékpártúrák olyan tömény Hollandia-élményt jelentenek, ami semmilyen más formában nem tapasztalható meg.
Franciaország „deluxe” túrái jellemzően a Loire völgyének összesen 800 kilométernyi kerékpárútján, királyi nyaralók és az egykori főnemesség pompás chateau-i között haladnak. A kastélyok nem csupán látnivalók, egyúttal maguk a szálláshelyek, a napközbeni tekerést pedig árnyas katedrálisokban, a híres borvidék pincéinek hűsében, illetve Michelin-csillagos éttermekben tett pihenők lazítják.
Olaszországban a tömegek által ellepett tengerpartok helyett inkább az északi régiót érdemes kerékpárral felkeresni. A festői Garda-tó, a Pó völgye, az Alpok lejtői, valamint a kultúra közelben tornyosuló fellegvárai: Verona, Vicenza és Padova a tökéletes környezetet jelentik minden kerékpárostípusnak. Aki a luxusban is a különlegeset keresi, annak néhány száz kilométerrel délebbre, Toszkánába kell mennie. A dolce vita tartományában, reneszánsz kisvárosok között, ciprusokkal szegélyezett utak vezetnek át az andalítóan lankás tájon. A napi penzum letekerése után a történelmi városmagok hangulatos teraszain az itáliai gasztronómia csúcsalkotásai és Montalcino utánozhatatlan borai frissítik fel a kellemesen megfáradt testet.
Spanyolországban teljes hosszában végigkerékpározható Szent Jakab 800 kilométeres zarándokútja, a legendás El Camino. A kétezres évek elején az egész világon elharapózó Caminoláznak köszönhetően ma már a fésűkagylóval jelzett út bejárása nem feltétlenül jelent egyet a puritán aszkézissel. A spanyol kultúra és történelem legszebb emlékei lemondás nélkül is végiglátogathatók.


VERSENYSZELLEM
A fent említett három európai országnak van egy közös kerékpáros vonása: a három legjelentősebb országúti kerékpárosverseny, vagyis a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana rendezői. A Grand Touroknak hatalmas rajongótáboruk van világszerte, az őket kiszolgáló turisztikai ipar pedig képes megvalósítani minden álmukat: mindhárom verseny helyszínére szerveznek limitált férőhelyes túrákat a legfanatikusabbaknak. A résztvevők profi felvezetéssel, csúcsminőségű versenykerékpárokkal tekerhetnek végig a versenyszakaszon. A csapatokat úgy válogatják össze, hogy az indulók körülbelül hasonló kondícióban legyenek, az útvonalat pedig úgy jelölik ki, hogy az amatőrök számára is teljesíthető legyen. Akár a nagy versenyeken, szerviz-és kísérőkocsik haladnak együtt a bringásokkal, ugyanúgy osztogatják az energia-szeleteket és frissítőket; ha valaki ennek ellenére az erőtartalékai végére érne, autóval szállítják tovább. A célban, akár a profikat a közönség, ujjongó szervezők várják a beérkezőket, akik egy kis ünneplés után masszázsra és pezsgőfürdőzésre mennek luxushoteljeikbe.


EGZOTIKUM
A kerékpározás világszerte egyre népszerűbb rekreációs forma, így gyakorlatilag bárhová bökünk becsukott szemmel a térképen, biztosak lehetünk benne, hogy oda is szerveznek biciklis álomtúrát. Európaiként az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy a kerékpár mennyire fontos része az életnek Ázsiában. Aki azonban egy Vietnámot és Kambodzsát átszelő kerékpártúrán fedezi fel a Mekong deltáját, az úszó piacokat, a vietnámi történelem kincsesbányáját, a Ngujen-dinasztia egykori fővárosát, Huét vagy Angkor ősi templomait, biztosan más szemmel néz majd a világra. Kínában végig lehet biciklizni a Peking melletti Nagy Fal egyes szakaszain, a mountain bike mesterei pedig kipróbálhatják tudásukat a Himalájában. Afrika legkedveltebb kerékpáros célpontja Hemingway hegye: a kellően kitartó és kemény biciklista egészen közelről veheti szemügyre a Kilimandzsáró lassan végleg elolvadó havát. A teljes feloldódásra vágyóknak inkább a karibi térséget ajánlanánk. Egy jó kerékpár nyergéből kéthetes túrasorozat alatt fel lehet fedezni Kubát. Egy kis bringázás Havannában, majd Che Guevara városában, Santa Clarában, ahová ezrek ingáznak mindennap kínai bringáikon, egy kis ereszkedés lefelé a parti szerpentineken a fehér homokos, azúrkék öblök felé, majd közelmerészkedni a Zapata Nemzeti Park mocsárvilágban tanyázó krokodilokhoz; mind-mind felejthetetlen élmény. A hosszabb-rövidebb túrák között légkondicionált buszok vagy hajók viszik a kerékpárt és a kerékpárost, mert egy karibi országban csak karibi stílusban érdemes biciklizni: csak lazán, amennyi jólesik, hogy időről időre beleférjen egy jéghideg mojito és egy kellemes szivar.

A cikk a Gentleman magazin 2013. SPRING számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Az ing
A férfi vitathatatlanul leggyakrabban viselt és egyik legkarakteresebb darabja az ing, amelyet, viseljék akár nyakkendővel begombolva, akár hasig kigombolva, a testre feszülve, vagy felgyűrt ujjal,...
Túlélni stílusosan
A karóra sokak szemében már csak egy letűnt kor szimbóluma. Ők azok, akik nem látják a különbséget a nyomtatott áramkörrel behálózott műanyag és a mérnöki tudomány stílusos remekművei között. Hát még...
Lézeres látásjavítás
Hála a lézeres látásjavításnak, mára már emberek milliói élvezik, hogy nem szorulnak többé szemüveg viselésére, vagy kontaktlencse használatára....
Egyetlen óra a Föld körül
Egy csúcskategóriás karórával szemben az a minimális elvárás, hogy mindig, mindenhol a pontos időt mutassa. Az otthonülő urak időmérői számára ez nem túl nagy kihívás, de mit válasszanak azok, akik...
A TISSOT KARMESTERE
François Thiébaud 1996 márciusa óta vezeti az idén 160 éves évfordulóját ünneplő svájci óragyárat, a Tissot-t, amely az irányítása alatt korábban soha nem remélt menetelésbe kezdett: csupán 2012-ben...
Ghyczy Dénes
Nemesi származása a legkevésbé sem érdekli, mert nem az ősök, hanem saját jogon szeretne büszke lenni a nevére. Soha nem akart mást, csak festeni, ha mást nem, hát...
Veled vagy nélküled?
Örök harc dúl a nemek között. Ez a harcok legádázabbika, mert tudjuk, megnyugvást, megoldást sosem hoz, sőt, a hőn vágyott tűzszünetek is csak rövidek és...
Levél a köpködőkhöz
Önérzetükben sértett, indulattól fűtött, értelmiséginek mondott alkalmi kritikusok ontják vitriolos megnyilvánulásaikat a médiában. Míg korábban véleményes közszereplők, populáris előadók,...
Mától gondoljon máshogy a fogorvosra!
Feszített munkatempójába nehezen tudja beilleszteni a fogászati kezeléseket? Esetleg a korábbi rossz tapasztalatok miatt halogatja, hogy bejelentkezzen fogorvosához?...