SZÉCSI ZOLTÁN

2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben egyaránt a dobogó tetején ünnepelt. A világklasszis kapus ráadásul még a Pantheonon belül is feljebb is léphet eggyel az idén nyáron Londonban: megkísérelheti a negyedik aranyérem megszerzését is; eddig ez még senkinek sem sikerült. Harmincöt éves, de már élő legendának számít – arról ugyanakkor kevesebb szó esett eddig vele kapcsolatban, hogy mi az, ami igazán számít az ő életében. Erről beszélgettünk egy nyári estén a kétgyermekes sportolóval, akit a sors elhalmozott rengeteg jóval, ugyanakkor keményen tesztelt is igen sok lelki tehertétel által.

Szóval, Gentleman?
Az.
Csak ki ne nevessem azt, aki azért olvassa, hogy hátha belőle is az lesz...

Amennyiben?
Valaki nem attól lesz gentleman, mert beletemetkezik egy ilyen lapba, hanem ha von haus aus úriember. A tenyeres-talpas parasztgyerek hiába bújja az efféle magazint...

És te melyik kategóriába sorolod magad?
Inkább von haus aus hoztam magammal valamit, sokkal inkább, mint amilyennek egyébként látszom olykor.

Mi hiányzik?
Azt gondolom, egy gentleman életéhez a stílus mellett hozzátartozik a minőségi közösségi élet, egy kis színház, egy kis opera; megannyi olyan dolog, ami nagyon nehezen egyeztethető össze a vízilabdával.

És – hiányzik?
Néha igen. Nem is feltétlenül a társaság, hanem, mondjuk, egy jó színdarab. De már nem kell sokat várni addig, hogy ez részévé váljon az életemnek, hiszen közelebb van a pályafutásom vége, mint az eleje.

Stílus terén mennyire vagy igényes?
Az óra fontos, van egy nagyon jó, na, mondjuk jó órám, Fortis B42 Astronaut, ezt rendszeresen hordom. Az öltözködéssel viszont úgy vagyok, hogy a kényelmet gyakran a stílus elé helyezem. Persze, van szép és divatos, márkás cuccokból álló ruhatáram is, ám azért elég otthonosan érzem magam mostanság Egerben ahhoz, hogy húsz perccel az edzésre indulás előtt csak egy sportcipőt, trikót és dzsekit rántsak magamra. Azaz hétköznapokon olykor elég slampos vagyok, sőt, néha eljutunk oda, hogy a csapattársak megszólnak, vegyél fel legalább egy farmert...

Mire te?
Közlöm velük, hogy felveszek én, de nem ide – nektek ez is jó lesz.

Az mi?
Tavasszal sort, télen akár sínadrág is, ha nagyon hideg van...

És nyáron, a válogatottnál, mondjuk a minden rezdülésében stílusgyakorlatot bemutató Varga Dani társaságában?
Plusz még ott van Török Béla, Baksa Lacika, Madaras Norbiról nem is beszélve: egy rakás divatdiktátor. Mellettük azért átértékeli az ember a mindennapokat... Mielőtt azonban kialakulna egy magára alig adó sportoló képe, azért hadd mondjam, hogy amikor kötelező körök vannak, mint bank, pláza, vagy ilyesmi, akkor azért a farmer a minimum. De télen, este kilenckor egy jó meleg sínadrágnál tényleg nincs jobb.

Más?
Reggel fürdöm. Mint oly sokan a világon. De én a kádban áztatom magam, hosszan.

Minden áldott reggel?
Így van. A világ jövőéért aggódók talán megköveznek ezért, én viszont azt mondom, valamiből a vízműveknek is meg kell élniük.

Ahhoz képest, hogy a nap további részében újabb négy-öt órát vagy vízben...
Adaptációs folyamat, elkezdem szoktatni magam...

És ha nincs kád?
Az olyan szállodai szobákkal, kecókkal, ahol csak zuhanyfülke van, ki lehet kergetni a világból.

Változott valamit az értékrended, a világról alkotott felfogásod a korral, a különféle megtapasztalások által?
Egy alapértékrendet hoz az ember otthonról. Ez nyilván sok mindentől függ, például attól, hogy a család hogyan volt eleresztve, mennyire volt a pénznek, a munkának becsülete, mit engedhetett meg magának és mit nem. Én például ha megengedhetném magamnak, akkor sem vennék nagyon drága autót. Leginkább azért, mert nálunk a kocsi öt év alatt eléri a kuka szintjét, annyit hajtom; igásló a szerepe, akkor meg felesleges versenyparipát venni. Különben is, a száguldós korszakomat már kiéltem.

Mikor?
Nézd, nem tudom, ezeknek mi az elévülési ideje, de garantáltan előtte... Négyszázötven forintos benzinárnál egyébként is meg kell fontolni, érdemes-e tövig nyomni a gázt folyamatosan,
Eger–Pest viszonylatban pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy ha nagyon sietsz, illetve csak simán sietsz, ott a különbség lehet négyötezer forint is, viszont nem sokkal érsz le előbb, miközben nagy az esély, hogy az objektív felelősség elve miatt az államkasszát is támogatod. Régebben elég komoly szponzor voltam ebből a szempontból.

Visszatérve az értékrendre, a világnézetre: miképpen jellemeznéd magad mostanság?
A hozott anyag a megtapasztalásokkal együtt alakítja a látásmódunkat. Egyre konszolidáltabbnak, középutasabbnak érzem magam. Minél többet élek, annál inkább rájövök: tényleg nincs fekete és fehér, csak a szürkének a különféle árnyalatai. Otthonról még a fekete-fehér elvét hoztam, ám ez nem biztos, hogy érvényes. Persze, nem mindegy, a szürkére hogy esik a fény... Tudod, én alapvetően pozitív beállítottságú vagyok, a legrosszabb emberben is képes vagyok meglátni a jót, viszont a reál beállítottságom ott köszön vissza, hogy észreveszem azt is, ha az angyalnak háromnapos lábszőre van.

A gyerekeidnek már a szürke verziót adod tovább?
Szegénykéim a válásunk miatt nyilván képesek egyfajta saját értékrendet kialakítani. Ebben a szituációban természetesen vannak a befolyásolásnak különféle eszközei, én azonban meg sem próbálok ilyesmikkel élni. Nem hülyék ők, pontosan tudják, mennyire nem stimmelne, ha azt mondanám az anyjukra, hogy gonosz boszorka. Ők a kis lelkükkel úgyis el tudják dönteni, hogy az adott helyzetben jól vagy rosszul érzik magukat. Egyvalamit azonban mindenképpen meg akarok nekik tanítani: az egyenességet. Ha az érvényesül, nem kell semmitől sem tartani, függetlenül attól, hogy bizonyos dolgoknak, cselekedeteknek megvan a következményük, ám egyik sem elviselhetetlen. Viszont a kamu legalább olyan súlyos, ha nem súlyosabb következménnyel jár, mint egy rossz cselekedet.

Kalapemelés, és minden, ami belefér, így kell. Már csak az a kérdés, hogy ezzel a huszonegyedik század Magyarországán tudnak majdan érvényesülni?
A közegtől aligha lehet függetleníteni őket, az is nevel, de azért igyekszem irányt mutatni, rávezetni őket arra, hogy mi a helyes. Egy válás ugyanakkor a sok negatívum mellett egyvalamire megtanítja a gyerekeket: a rugalmasságra. Egyébként hétvégi apukaként nagy a szám, messze nem tekintem magam a nevelés mintaképének. Viszonylag laza szabályok vannak, ám azok egyértelműek. És nem biztos, ha a hónap harminc napján én nevelném őket, ugyanilyen lennék.

A vízilabdát tekinthetjük a másik serpenyőnek, amiben a sok-sok jó van a három olimpiai arannyal az élen, miközben az innensőben ott van egy válással végződő házasság, továbbá a személyes tragédiák sora?
Ha úgy kérdezed, hogy kárpótol-e a sport, akkor azt mondom, nem, mert nem így tekintek az egészre. Elvesztettem édesapámat, a nővéremet, a nagybátyámat is... Sok-sok embert temettünk
már el, én azonban úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki elbúcsúzik, annak megköszönjük, hogy eddig velünk volt. Kicsit hindu mentalitás, hogy nem gyászként élem meg, hanem búcsúként... És lehet, hogy egy kicsit önvédelem is... A másik magánéleti kudarcról pedig annyit, hogy megtörtént, mert tanulnom kellett valamit, leginkább azt, hogy legyen erőm egy rossz döntést jóvá tenni.

Megfogalmaznád, hogy a vízilabda mit jelent az életedben?
Nem enged kibillenni. Nem a sikerek miatt fontos a számomra, hanem az általa létrejött emberi kapcsolatok miatt. Kapcsolat az edzőkkel, a csapattársakkal, ez sok mindenen átlendíti az embert.

Meddig csinálod még?
Ahogy esik, úgy puffan. Most még aláírtam Egerben egy évre, aztán lehet, hogy lesz belőle kettő. Ám ha marad egy, akkor sem lesz hiányérzetem. Egy biztos: levezetni nem fogok.

Méltatlan lenne?
Az. A kapuban nem ugyanaz, mint egy játékosnál, hogy edzegetek, és tíz fontos meccsen játszom egy-másfél jó negyedet. Egy kapus vagy jó négy negyedig, és teszi a dolgát magas szinten, vagy hagyja abba. Én nem fogok egy gyengébb csapatba elmenni gólokat kapni, nem adom meg az örömöt azoknak a fakezűeknek, akik egyébként nem tudnának nekem gólt lőni.

Mennyire használt el a versenysport?
Egy biztos, itt olyan bántalmak jönnek elő, ami másutt nem nagyon. Utólag visszanézve azt mondhatom, elő kellene írni, hogy az utánpótlásedzők vegyenek részt gyógytornászképzésen, elvégre a mai tipikus fájdalmak egy része megelőzhető lett volna, ha anno tudják, milyen hasizom az ideális ezen a poszton. Persze, ehhez jöttek extrák, hiszen a bal térdem egy kerítésátmászásnál csavarodott ki tizenhét éves koromban; hogy a fokozatosan használhatatlanná váló keresztszalagom tizenöt évig húzta aztán, tulajdonképpen a szerencse kategóriája. Ahogy a bal vállam eltört, úgy bárkinek eltörhet sportolás közben, a porckorongbántalmak meg mindennaposak, bármelyik harmincöt évest megröntgenezhetjük, valamit mindenkinél találnánk. Az élsportolói létben tulajdonképpen az a durva, hogy egy-egy sérülés kipihenésére nemigen van idő. Nem lehet totálisan kihagyni három hetet, és az ilyen esetek végződnek később általában a műtőasztalon.

Emlékszem, egy korábbi beszélgetésünk során valami olyasmit mondtál, hogy látod magad, amint a parkban sakkozol a többi öreggel, jönnek az asszonyok, csendben leteszik az ebédet, aztán szépen elmennek, ti pedig játszotok, játszotok... Változott valamit ez a jövőkép?
Hasonló. Balaton, peca, unokák, és lehet sakk is. Azzal a különbséggel, hogy az asszony ottmaradhat.

Egyenes út vezet odáig?
Nyilván fontos, hogy sikerüljön megteremteni mindennek az alapját. Bár elég gyorsan szeretnék unatkozni. Főállásban.

Három év múlva neki is láthatsz...
Nem tudom, lehet. Bár megszereztem az edzői papírt...

Úristen... Csak nem?
Még nem tudom... A legnagyobb dilemma, hogy miként fogadnám a csapatomat sújtó bírói hibákat. Van-e értelme, hogy szó nélkül lenyeljem, és ezért gyomorrákot kapjak, vagy a kimondatlan szavak miatt gégerákot, viszont ha nem nyelem le és kimondom, azzal a csapatomnak ártok. Ráadásul amíg vízben vagyok, még a kezemben az esély, hogy a jogtalan emberhátrányt vagy ötméterest kivédem, de hogy mindezt kívülről nézzem...

És a Műszakin szerzett diplomád? Vagy a többi végzettség?
Persze, az jó útvonal. Bankárkodnék szívesen. De emiatt sohasem aggódtam, én pontosan tudom, meglesz az a bevételem, hogy azt tudjam csinálni, amit akarok és ami jólesik.

Például egy jó színház esténként?
Például.