EDELÉNY A TALÁNYOK KASTÉLYA

A sok programterv hazánk álmoskönyve szerint nem sok jót jelent... „Habsburgsárga” vakolata omlott, padlásterében kiváló élőhelyre talált a könnyező házigomba, amelyik freskója éppenséggel nem volt lemeszelve, azon alig lehetett kivenni az egykori rokokó kagylódíszítést vagy a parókás urakat és hölgyeket. Ma rá sem ismerni az épületre, talán még utolsó főúri tulajdonosai sem látták olyan szépnek, mint mostanában, amikor ismét életre kelt az épületet körülölelő kastélysziget. Omló vakolatát ma elegáns – és történelmileg hiteles barackvirág árnyalat – váltotta fel, megújultak a homlokzati díszek.

A felújított rezidenciában egyszerre van jelen az épített örökségünk kimagasló alkotása iránti tisztelet és a modern megoldások alkalmazása egy korszerű múzeum létrehozásának érdekében, a XVIII. és a XXI. század világa. „Visszaépült” a hátsó homlokzatot védő kerítés és a kapu, az épület oldalában még egy növénylugas is várja az árnyékra vágyókat. A régi kocsiáthajtót modern üvegkapu védi, a kíváncsi tekintet azonban végigszaladhat rajta. Számos falfestmény megújult, amelyek többségéről már úgy tűnt, sohasem kel életre a pártállami átalakítások vakolatsírjából.

2,2 MILLIÁRD
Szemlátomást nem költöttek hiába tengernyi pénzt, 2,2 milliárd forintot a kastélyra. Ki tudja, a hazai büdzséből mikor kanyaríthattak volna ki ekkora összeget egy ilyen nemes célra. Köztudott, hogy a kastélysziget projektje európai uniós pénzből valósult meg, ez a költségvetés nyolcvanöt százalékát tette ki. A közelmúltban, amikor az évtizedek során nagy szellemi erőfeszítéssel létrehozott kastélyprogramokból csinos kis polcot lehetett kialakítani a műemlékvédelmi szakműhelyekben, soha annyit nem költöttek történelmi értékeink felújítására mint amennyi ma az európai uniós forrásokból lehetséges. Csak a példa kedvéért említjük: az állami tulajdonú kastélyokra szánt felújítás összege legtöbbször az egymilliárd forintot sem érte el. (A 789 nyilvántartott műemléki kastély, várkastély, kúria közül kilencvennek a magyar állam a tulajdonosa.)
Hivatalosan az idén december 31-én zárul le a projekt, és a jövő év elején nyitják meg a kastélyt – tudtuk meg Gergely Zsolt projektvezetőtől. A műszaki átadás már megtörtént, most a belső térkialakítások utolsó simításait végzik. Jó hír, hogy mindeközben a felújítás második üteme is megkezdődött, ennek lényege az önkormányzati sportpálya területének visszaillesztése a parkba.
A jövő év november 30-án talán már teljes szépségében csodálhatjuk meg a rezidenciát körbeölelő növényvilágot.

SOSEM LÁTTA ÁLMAI KASTÉLYÁT
Az edelényi kastély mai napig az egyik legrejtélyesebb, legtitokzatosabb kastélyunk. Egy Lotharingiából származó katonaember, bizonyos L’Huillier Ferenc kezdett itt a hercegi lakokat is megszégyenítő pompájú kastélyépítkezésbe a legkiválóbb építőmesterek, remek tervek segítségével. A Habsburg birodalom hadseregében különféle hadszíntereken (egyebek mellett egri várkapitányként) szolgáló férfi 1700-ban szerzett zálogjogot a cserépi uradalomra Rákóczi Ferenc sárosi főispántól, és 1727-ben kezdett bele nagyszabású kastélyának megépítésébe. A báró a kor viszonyai között idős embernek számított, hisz 1668-ban született. Az építkezés kezdetének elhúzódására az lehetett a magyarázat, hogy Rákóczi Júlia megpróbálta kiváltani a zálogból az ingatlant és L’Huillier Ferenc nem akart komoly építkezésbe kezdeni egy bizonytalan jogviszonyú birtokon. Szédítő álmának megvalósítását már nem érhette meg, az építkezés befejezése előtt meghalt. Az építtető halála rossz előjelnek bizonyult a későbbiekre, és valóban, mintha túlzottan nagyra sikerült volna a kastély. A legfurcsább az, hogy a fejedelmi méretű rezidencia mellé nem tudunk társítani jelentékeny társadalmi eseményeket, mintha levegőben lógott volna a kastély, mintha mindenkinek „túlzottan nagy lett volna ez a kabát” – vélekedett az épületről Gergely Zsolt. Kazinczy Ferenc, akinek a nem túl távoli Széphalmon feküdt birtoka, a tágabb térségben éltek rokonai, ráadásul szívesen és érzékenyen írt az úri lakokról, tekintélyes méretű naplóiban nem szentel különösebb figyelmet az edelényi kastélynak, noha elég gyakran mehetett el előtte.
A legjobb kutatók nyomoznak a kastély tulajdonosai után a levéltárakban, és bár többet tudunk, mint Joó Tibor idejében – aki műkedvelő történészként valóban tekintélyes monográfiát állított össze –, ma is rengeteg a homályos folt a kastély történetében. A rezidencia fénykorában sok szereplő viselkedése igazán talányos Edelény földjén. Gróf Eszterházy Istvánra a rokon Eszterházy József tekintélyes családtörténete is panaszkodik a hiányzó adatok miatt, és csak annyit jegyez meg róla, hogy sok portrét festetett. Forgách Ludmilla második férje felmérette a kastélyt és valószínűleg sokat tett a rezidencia végső képének kialakításáért. A legrejtélyesebb talán az utolsó főúri örökös, Dessewffy Ferenc, Forgách Ludmilla első házasságából származó fiának alakja. Érthetetlen, miért nem futotta be azt a pályát, amelyre származása és neveltetése kijelölte. Két nagyhatalmú tábornok nagyapa is őrködött sorsán; kiváló nevelésben részesült, Bécsbe járatták, ő mégis eltűnt a közéletből, és életét visszavonultan élte le Edelényben. Talán elkövethetett valamit, amiért elszigetelten, családjától is külön éldegélt – vélekedett róla Gergely Zsolt. Halálos ágyán két rokona imádkozott lelki üdvéért; kalandfilmekbe illik a jelenet, ahogy örökre lehunyta a szemét, és azonnal megindult a harc a kastélyban található értékekért. Az uradalom és a kastély visszaszállt a koronára, később a Szász-Coburg-Gothai hercegi család vette meg a kastélyt és a hozzá tartozó uradalmat. Sajnos a dúsgazdag hercegi família számára a mégoly fényűző edelényi rezidencia egy volt a sok vidéki lak közül. Ezen aligha csodálkozhatunk, hisz a királyokat is adó európai főnemesi családnak olyan pazar kastélyok voltak a tulajdonában a történelmi Magyarországon, mint Szent-Antal, Vámosbalog, Jolsva kastélya és akkor még nem szóltunk az európai ingatlanokról, a városi palotákról...
A Coburg-hercegek után ismét az államé lett a rezidencia, és az igazságügyi minisztérium kezelésébe került. Ekkor rendeztek be az egyik szárnyában börtönt, amely elég méltatlan hasznosítása egy barokk kastélynak, bár korántsem példa nélküli; nem túl távol, a felvidéki Tallóson szintén börtön lett a pazar, körudvaros Esterházy-kastélyból.

PARK HELYETT FOCIPÁLYA
A pártállami évek nem kedveztek a kastély történelmének. Parkját feldarabolták, és egyebek mellett futballpályát létesítettek a területén. Falai közé ügyvédi munkaközösség, járásbíróság költözött. Akkoriban négymilliárd forintra becsülték a rekonstrukció költségét. Ismerve a felújítás mai, 2,2 milliárdos összegét és figyelembe véve azt is, hogy a pártállam történetének utolsó szakaszában a forint lényegesen többet ért, mint manapság, alaposan megnyomhatták a költségvetés készítői a ceruzát. A tervekből semmi nem lett. A rendszerváltozás jó ideig nem hozott döntő változást a kastély történelmében. Uniós csatlakozásunk és a turisztikai forrásokhoz való hozzáférés végül a kastély történelmében is fordulatot hozott; hosszas előkészítő munka és sikeres pályázati részvétel után végre megújulhatott az ősi főúri hajlék. Reméljük, nem teljesedik be a kastély ősrégi átka, és végre élet költözik a falai közé. A modern kastélymúzeum fellendítheti a környék turizmusát, és a hozzájárulhat egy nehéz helyzetben levő országrész felemelkedéséhez.

ROST ANDREA

Forgách Ludmillát, az edelényi kastély egykori úrnőjét alakítja Rost Andrea operaénekesnő abban a 3D technikával készült filmben, amelyet az újjávarázsolt kastélysziget vendégei láthatnak majd, ha megnyílik a megszépült főnemesi rezidencia. Az operaénekesnő a közeljövőben művészeti programokat szervez majd Edelényben. Bár egy barokk kastélyhoz a közfelfogás barokk muzsikát és múzeumot társít, az operaénekesnő elsősorban a modern zenét és a kortárs operát szeretné megszólaltatni Edelényben.

Jóval könnyebb lenne itt virágzó kulturális életet teremteni, ha már komoly infrastruktúra épült volna ki, ha válogathatnánk az éttermekben, a kávézókban, ha szép számban lenne zeneértő közönség... Mert ha nincs, akkor kinek csináljuk, ki jön el, ki tudja megfizetni? Nem az elitnek kell szervezni a programokat, hanem azoknak, akik itt élnek... Óriási szerepet tölthet be a kultúra és az élvonalbeli művészet, úgymond, a „végeken”. Nagyon fontos, hogy szerte az országban mindenütt megjelenjen az élvonalbeli művészet kinyújtott csápja, hogy egészen váratlan, világra
szóló dolgok történjenek.

Mit fognak szólni a modern zenéhez?
Amikor épültek a kastélyok, akkor is a kor legmodernebb muzsikái csendültek fel a falaik között. Akkor most miért akarnánk visszamenni az időben? Áll Edelényben egy gyönyörű épület, amelyet geotermikus energiával fűtötten, modern technikával és okosan végiggondolva újítottak fel, akkor ott a mai kultúrának is helyet kell szorítani. Ne zárjuk be a kapukat, ne jelöljünk ki határokat, nyújtsuk ki a kezünket, és hozzuk ide a mai kortárs művészetet. Szerintem a XXI. század a tömegek számára is megteremti majd az élvezhető operát. Új zenék születnek, új utak nyílnak, szerintem nagy változás előtt állunk.

Mesterkurzusokat is tart majd Edelényben?
Erről is szó esett, de az ilyesmi nagyon komoly szervezőmunkát igényel...

A legtöbben azt gondolják önről, hogy nem tapasztalta meg az operaénekesi pálya kegyetlenségét, zökkenőmentes és egyenes vonalú a művészi karrierje.
Sokat gondolkoztam azon, mivel érdemeltem ki, hogy nagyon szép ívű pálya adatott meg nekem, és még mindig tart...

Mi az, hogy tart, most kezdődik...
Másvalami kezdődik. Másfajta szerepkör vár rám, egy váltás pillanatait élem meg. Ugyanakkor azt érzem, hogy most kezdődik az életem esszenciája. Idáig az indulás, az építkezés, a töltekezés korszakát éltem. Eddig is tudatos voltam, de talán nem ennyire befogadó. Semmit nem engedtem be, csak a szerepet és a munkát. Persze, a családot igen, főleg a gyerekeket. Érdekes, hogy őket említem elsőként. Talán nem véletlenül váltam el ezek szerint. Ugyanakkor alkalmazkodó vagyok, ebben a sok utazás segített. Mindenütt azonnal jól éreztem magam, jól érzem magam most is. Jobban szeretek azonban tovább egy helyben időzni, és körülnézni. Régen saját magamra, az életemre egyszerűen nem maradt idő.