CIPŐT EGY ÉLETRE!

– Nézzék, ezt három éven át használta, s csak most küldte vissza egy kis sarkaltatásra a törzsvásárló – mutat egy makulátlan cipőre Kozma Romulus Tibor. Hüledezünk. A hároméves cipőt bármikor levennénk és megvennénk a konfekcióbolt polcáról – már ha lennének ilyen minőségű, kézműves termékek a divatláncok szaküzleteiben.

Szóval megérte Hajdúböszörményig utazni. Először berzenkedtünk: túl messze van, oda-vissza négy óra. Lám, a távolság relatív. Az Államokban egy szimpla kedd esti rokonlátogatás belekerül 500 mérföldbe, Sanghaj pedig széltében-hosszában akkora, mint Magyarország – ez a Budapest-Hajdúság táv bőven megér egy délelőttöt, pláne, ha a stáb olyan példás emberrel ismerkedhet meg, mint Kozma Romulus Tibor. Már az ismerkedés pillanataiban ellágyultunk, pedig a cipők szóba sem kerültek. A manufak túra fogadóhelyiségének kifogástalanul elegáns enteriőrjében előkerültek a pogácsák és a sütemények, a mester felesége ugyanis hajnalban kelt, hogy időben megsüljön minden. A sütemény pedig ugyanabból a bensőségességből, kedvességből, vidéki léptékből fakad, mint a tökélyre törekvő Kozma cipőmanufaktúra. Vezetője, Kozma Romulus Tibor már nagyváradi gyerekkorában megismerkedett a szakmával: hat-nyolc évesen a nagyapját nézte, miközben a kis asztalánál – az úgy nevezett banklijánál – dolgozott. Apai ágon amúgy 1930-ig vezethető vissza a mesterség iránti elkötelezettség, Kozma úr pedig 1990 óta foglalkozik a szakmával. – A tradicionális cipőkészítést nem oktatják, ezt el kell lesni, önerőből meg kell tanulni, be kell gyakorolni – szögezi le, és nyilván igaza van. Már az iskolai évek alatt, a szabadidejében képezte magát. Édesapja mellett – már Magyarországon, Debrecenben – kezdte el a hagyományos cipőkészítést, amit azért is mesél szívesen, mert mesterei előle aztán nem hallgattak el előtt semmilyen fortélyt. 2000-ben „függetlenedett”,és alapította meg saját vállalkozását Hajdúböszörményben. Palettája széles, a lakossági cipőjavítástól az ortopéd és gyógycipőkön át a lovaglócsizmákig, a méretes cipőktől a legmagasabb luxust jelképező egzotikus bőr lábbelikig terjed a skála. Mivel szinte teljesen zöldfülűek vagyunk, Kozma Romulus Tibor felvilágosít minket, hogy a cipőkészítés és -javítás minden egyes ága gyakorlatilag külön szakma. Egy évvel ezelőtt már írtunk róla: ódákban lehetne csak megfogalmazni a különbséget az olcsó(bb)nak tűnő, rövid élettartalma miatt viszont méregdrága konfekciócipők és az egyedi rendelésre készülő, bespoke, kézműves cipők között. Előbbiek jó esetben egyetlen idényre szólnak, utóbbiak – gondos ápolás mellett – akár egy életre.

Talán közhely, de itt a manufaktúrában megértjük: a bespoke cipőnek lelke van. Ahogy Kozma Romulus Tibor fogalmaz, minden egyes cipőben van egy darabka a készítőjéből is. – Amikor a sík tárgytól, a bőrtől a hosszú munkaórákon át eljutok a pillanatig, hogy átadjam a cipőt, egy kicsit talán fáj is. Hogy értsék, tényleg olyan érzés ez, mintha magamból adnék át egy szeletet – vallja a mester, s mi ez, ha nem szerelmes hőfokon izzó hivatástudat!
Egyébként meg is lehet érteni: varrástípustól függően egyetlen pár Kozma cipőben átlagosan 60 munkaóra van, de a munkaidő az úgynevezett opánka vagy a norvég varrott cipők esetében még több lehet. A cipész elmondása szerint ragaszkodik a tradicionális formákhoz és mintákhoz, de amennyire a lelkiismerete engedi, ötvözi is őket kortárs motívumokkal. Fotósunk, Erdélyi Gábor kedvence például egy egyszerre konzervatív, ésmégis áramvonalas darab, amelyet – kapaszkodjanak meg – a Forma-1-es versenyautók ihlettek. Előkerülnek a különleges bőrök is: fogjuk, simogatjuk a gyöngyös rája, a strucc, az antilop, az elefánt, a krokodil, a varánusz és a cápa bőrét. Nemcsak a cipész, a vásárló számára is lenyűgöző érzés, hogy végigkísérheti saját majdani cipőjének fázisait, egészen a frissen kikészített bőr tapintásától az éppen átadott cipő felejthetetlen illatáig.
Szerencsére itthon is egyre szélesebb az a réteg, amely az ipari szemlélet fölé helyezi a kézművességet, az idényjellegű divattermékek fölé a hosszú életű bespoke ruhákat, cipőket, kiegészítőket (élelmiszereket, borokat, használati és dísztárgyakat). Véleményünk szerint egy magára valamennyit is adó gentleman alapattribútuma a minőségi, kézzel varrott – s különösen, az egyedi elképzelések alapján személyre szabott – lábbeli. Csak egy érdekesség: Kozma Romulus Tibor 2006-ban készítette el az első pár cipőt Fábry Sándornak, és a lelkesedés azóta sem vesztett erejéből, a humorista sokszor rendelt már a hajdúböszörményi mestertől. – Fábryról tudni kell, hogy ha tavasszal felvesz egy cipőt, azt csak a szezonváltáskor veszi le; szóval neki rendes, strapabíró darab kell – meséli. – Hat vagy hét év után használódott el csak a cipő annyira, hogy elküldte postán, én szétszedtem, áttalpaltam, és szinte vadi újan kapta vissza, hiszen a felső résznek semmi baja nem volt – mondja büszkén Kozma Romulus Tibor, és már vissza is tértünk kezdeti hüledezésünkhöz: itt a használt cipő talán még jobban néz ki, mint az egynapos.
Érthető, hogy a 165 ezer forinttól felfelé árazott cipők így is megérik: három-négy pár idénycipő leharcolása után erről mindenki meg tud győződni a saját kárán.

A mester külön büszkesége és a manufaktúra dísze egy hatalmas, Guinessrekord-képes, teljesen méretarányos marhabőrcipő. Ami ráadásul funkcionálisan is megfelelő. – Hogy ha most ide besétálna hozzánk egy tízméteres ember, és felhúzná a lábára, tökéletesen használni tudná – mondja a készítője, aki fél éven át levelezett a Guiness-bizottsággal – hiába. A brit fél ugyanis nem vállal garanciát a beküldeni szándékozott tárgyért, s nem is postázza vissza azt. Így hát Kozmáék visszaléptek a megméretéstől. A cipő anyagi értéke amúgy milliós, az eszmei értéke pedig felbecsülhetetlen.