RÓNAI PÉTER

Ő Rónai Péter ügyvéd, aki tavaly 3,3 milliárd forintos kártérítést harcolt ki a philadelphiai kacsahajó-baleset két magyar áldozatának családjának. A budapesti Marriott Hotel egyik lakosztályában találkozunk; rögtön letegez, mert, mint mondja, nem tanult meg magázódni magyarul.

Magyarul vagy angolul szólaltál meg először?
Japánul... A szüleim 1956-ban hagyták el Magyarországot. Jó ideig egy ausztriai táborban húzták meg magukat, onnan kerültek Amerikába. Apám jó kezű órásmester volt, nemsokára megbízást kapott a Longines-tól: Japánba küldték dolgozni. Ott cseperedtem, és az első szavaimat japánul mondtam. Otthon magyarul beszéltünk, illetve az volt a mi titkos nyelvünk; ha azt akartuk, hogy mások ne értsék, miről folyik a szó, rögtön átváltottunk magyarra.

Gondolom, a hatvanas években a nyelvtől függetlenül is kilógtatok a tokiói tömegből...
Csak pozitív diszkriminációra emlékszem. Kékszemű, szőke gyerek voltam, többször előfordult, hogy a szüleimnek kiszóltak a vendéglősök az utcára, hogy ingyen ebédet kapunk, csak étkezzünk az étterem kirakatához legközelebb eső asztalnál. Aztán lejárt apám szerződése, és visszautaztunk Amerikába.

És ott már egy voltál a sok szőke, kékszemű kisfiú között...
Így legalább megtanultam, hogy amit akarok, azt magamnak kell kijárnom. A szüleimtől is ezt láttam. Amikor visszatértünk Amerikába, apám egy elég rossz környéken tudott csak boltot nyitni, ráadásul közel s távol mindenki spanyolajkú volt. Erre mit talált ki apám? Beültette anyámat a kirakatba, adott a kezébe egy kis kalapácsot, és azt a feladatot adta neki, hogy a használhatatlan órákat finom mozdulatokkal törje apró darabokra. Anyám gyönyörű nő volt, a laikusok azt hitték, ő is órás, így aztán beindult a forgalom.

Fortuna is rátok kacsintott, hiszen nyertetek a lottón!
Erről egészen negyvenéves koromig nem is tudtam. Gyerekként apámék sokszor kérték, hogy mondjak számokat, amelyeket ők aztán megjátszottak a lottón. Soha nem említették, hogy nyertek. Felnőtt fejjel véletlenül bukkantam rá apám egyik fiókjában az elsárgult újságra, melynek címlapján a szüleim százezer dolláros csekket tartó lottónyertesként mosolyognak. Apám akkor azt mondta, ha szükségem lett volna pénzre, adott volna. Nagyon örült annak, hogy a saját erőmből értem el mindazt, ahol most tartok. Nekem is fontos volt, hogy megtanuljam, bizonyos dolgokért meg kell küzdenem, hogy teljesen önálló legyek.

Ez inkább magyar vagy amerikai hozzáállás?
Nem tudom. Az biztos, hogy a szüleim sorsa hatással volt az életemre. Szerintem a génjeimben hordozom a rebellis, akaratos, küzdő magatartást. Ha felnőttként itthon lettem volna ’56-ban, tuti, hogy meghalok, mert az események közepén lettem volna. Nekem létfontosságú, hogy megpróbáljak változtatni dolgokon, és ne nyugodjak bele abba, ami van. Talán ez, ami igazán magyar bennem: hogy fel tudom paprikázni magam, és szívvellélekkel beleugrom valamibe, amiben nem félek kimutatni az érzelmeimet, legyen szó munkáról vagy kapcsolatról.

Miben vagy amerikai?
Sokkal szabadabban és lazábban gondolkodom, mint a magyarok. Ha Magyarországra látogatok, mindig rácsodálkozom, hogy mennyire merevek és szabálykövetők az emberek, akár a legegyszerűbb helyzetben is. A Delaware folyón történt tragédia fiúáldozatának temetésére szerettem volna koszorút rendelni Mosonmagyaróváron. Mondtam a virágárusnak, hogy itt van ezer dollár, készítsen egy gyönyörű koszorút, és szállítsa ki a jánossomorjai temetőbe. Azt válaszolta, hogy nagyon köszöni a megbízást, de nem vállalhatja, mert Jánossomorja 12 kilométerre van, az ő cége pedig csak 10 kilométerig vállal szállítást...

Bosszant a merevségünk?
Már megszoktam. Itt annyi szabály között nő fel egy gyerek, hogy nem csoda, ha felnőttként beleragad a rengeteg előírásba. Törzsvásárlója vagyok egy jó nevű férfi ruházati márkának, sok pénzt költök náluk; bármelyik butikjukba megyek a világon, tudják, ki vagyok, hiszen szerepelek a központi adatbázisukban. A minap a budapesti az üzletükben vettem öltönyt, inget meg övet. Másnap az öv egy kis darabkája letört, ezért visszamentem, és kértem, cseréljék ki. Az eladó azt válaszolta, nem teheti, mert az előírás szerint nyolc hét, amíg kivizsgálják, hogy jogos-e a kérelmem. Amerikában azonnal kicserélték volna.

A szabályszegésekre egy ügyvédnek különösen érzékenynek kell lennie...
Attól függ, milyen szabályokról beszélünk. A történelem során a legokosabb, legtehetségesebb emberek mindig figyelmen kívül hagyták a szabályokat, és nem mentek a tömeggel. Ki nem állhatom a szabályokat, utálom a nagy cégeket, szervezeteket, multikat és biztosítótársaságokat, amelyek a legkacifántosabb szabályokat alkotják. Tulajdonképpen azért lettem ügyvéd, hogy a kisembereket képviseljem a mamutcégek ellen.

Kizárólag baleseti ügyek képviseletére specializálódtál.
Igen, mert az ilyen helyzetekben válik a legkiszolgáltatottabbá az ember, ilyenkor van a leginkább szüksége arra, hogy segítse, képviselje valaki. Sok ügyfelem van Amerikában, és egyre többen fordulnak hozzám Magyarországról is. A magyar esetekbe kicsit jobban belebonyolódom érzelmileg, és mindenáron nyerni akarok. Gyerekként a magyar volt a titkos nyelvem, és most felnőttként itt van egy egész ország, ahol mindenki a titkos nyelvemet beszéli. Olyan, mintha a saját családommal beszélgetnék, lehet, hogy ezért nem tanultam meg magázódni. A fivéremmel az összes iskolai vakációt itt töltöttük a nagyszüleinknél. A legszebb emlékként a balatoni nyarakat őrzöm, amikor sátortáboroztunk a tó partján. A kedvenc ételeim is ide kötnek: a lángos, a kolbász, a zsíros kenyér, verhetetlen magyar ízek. Évtizedek óta évente többször is Magyarországra jövök, nekem itt van a másik életem. Érdekes látni, hogy mennyit változott az ország az elmúlt húsz év alatt. Eltűntek a határok, kinyílt a világ, az emberek lehetőséget kaptak arra, hogy jól éljenek. A baj csak az, hogy nagyon gyorsan akarnak meggazdagodni. Szívesen dolgoznak, ám sokszor túldimenzionálják a szerepüket, és egyszerre akarnak sok pénzt keresni. Ha nem sikerül, hamar feladják.

Igaz, hogy kétszer is túléltél World Trade Center elleni támadást?
Igen. 1993-ban az északi torony alagsori garázsában robbantottak fel egy kisbuszt. A közelben volt az irodám, mindig ott parkoltam. A kocsim totálkáros lett, én egészségesen, de koromfeketén jöttem ki az épületből.

És a másik...
Volt egy egyetemi évfolyamtársam, John Perrynek hívták. Megbukott, ezért elment rendőrnek. Nyaggattam, hogy hagyjon fel a járőrözéssel, feküdjön neki még egyszer a vizsgának, és jöjjön el dolgozni az ügyvédi irodámba. Sikerült meggyőznöm, és készült kilépni a rendőrségtől. 2001. szeptember 11-én reggel vitte be leadni a jelvényét, éppen akkor, amikor a repülők becsapódtak az ikertornyokba. Neki már nem kellett volna a mennie, de habozás nélkül a helyszínre sietett. Engem is hívott, hogy menjek, de engem nem engedtek be, mert civil voltam. John eltűnt a füstölgő toronyban. Az épületben halt meg, az utolsó munkanapján, miközben a bent ragadt embereknek próbált segíteni. Én túléltem, de a látvány, a félelem és a tehetetlenség érzése örökre belém ivódott...

Mesélj a feleségedről!
Ő is ügyvéd. Közös cégünk van, az ügyeink a mi gyerekeink. Órákig képesek vagyunk vitatkozni, érvelni, jól kiegészítjük egymást.

Mi a legfontosabb neked egy nőben?
Hogy lehessen vele jókat beszélgetni, és hogy képes legyen a barátommá válni. A „rómeó-júliás” szívdobogás idővel alábbhagy, húsz év együttélés után már jócskán vannak tornacipős, tévénézős esték, amikor nagyon fontos, hogy tudjunk egymáshoz szólni.

Nem is fontos, hogy egy nő jól tudjon főzni?
Ezt nem mondtam! A feleségem szuper szakács, a legjobb éttermi asztalfoglalásokat ő intézi a városban.

Ha már vidám vizekre eveztünk, elmesélnéd egy vicces ügyedet?
Egyszer megjelent a New York-i irodámban egy magyar fickó, hogy be akarja perelni az orvosát. Pénisznagyobbító műtétre ment hozzá, de a szerszáma a beavatkozás után kisebb lett. Mondtam, rendben, elvállalom, de van egy fontos kérdésem. Van fényképed a péniszed eredeti állapotáról? Persze, hogy van, válaszolta. Ne haragudj, de akkor még egy kérdésem lenne... Hogyhogy van képed
róla? A pert azért megnyertem neki.

Végezetül áruld el nekem, hogy mit szimbolizál az a vékony cérnakarkötő, amelyet a csuklódon viselsz?
A kacsahajó-baleset egyik áldozata, a tizenhat éves Dóra hordta ezt csuklóján. A temetése után az édesanyja kötötte a kezemre, összetartozásunk jeléül. Azóta le sem vettem, mindig magamon viselem, jól szimbolizálja számomra mindazt, amiért nap mint nap dolgozom.

KEDVENC FILM
Amerikai rapszódia. Egyike azon kevés amerikai filmeknek, amelyek magyar emberek igaz történetét dolgozzák fel, ráadásul egy részét Magyarországon forgatták. Egy magyar lány történetéről szól, aki hatévesen került ki Amerikába, csecsemőkora óta nem látott szüleihez. Nekem ez a film mindig megdobogtatja a szívem. A magyar helyszínek, a nyelv és az édesbús történet miatt képes vagyok újra és újra megnézni.

BAKANCSLISTA
Egyszer teniszezni a wimbledoni pályán
Szávay Ágnes ellen nyerni egy teniszmeccset
Elindítani egy fiatal tehetséges magyar teniszező pályáját
Repülőt vezetni
Rocksztárként nagy tömeg előtt fellépni