Az életet csak nyarakban számolom

Gyermekkorában szülei a széltől is óvták. Felnőttként a szél lett az egyik legjobb barátja. Magánklinikája van – de nem orvos. Irodaházai vannak – de nem ingatlanfejlesztő. Szállodái vannak Ausztriában – de nem idegenforgalmi szakember. Okleveles mérnök, közgazdász, a közgazdaságtudományok doktora, a 100 leggazdagabb magyar egyike, élvonalbeli vitorlázó, megszállott szörfös, szenvedélyes snowboardos, a Balaton szerelmese. 62 évesen azonnal kocsiba ül a nyáron, ha a szélsebesség stabilan 15 csomó fölött van, a télen nem hagyna ki egyetlen schladmingi szezonnyitót vagy hosszú hétvégét, ha sportolásra alkalmas a hó. Megtanulta, hogy nem akkor kell csinálni valamit, amikor az ember akar, hanem akkor, amikor lehet.

Saját bevallása szerint gyermekkorában kimondottan félszeg, fóbiás fiúcska volt. Ezt elégnehéz elképzelni annak, aki látta már önt 30 csomós szélben, porzó, 15 fokos vízben szörfözni. Már nem fél.

Tinédzser koromban elkezdtem tudatosan leépíteni a félelmeimet. Először a barlangászás, majd a sziklamászás következett, később a rali. A kalandvágyam által tágultak a határaim. Csak a buta ember nem fél. A különbség csupán annyi, hogy az évek során megtanultam merni. Mindig jó, ha vannak olyan törekvéseink, amelyek kicsit elbizonytalanítanak bennünket. Számomra fontos cél úgy élni, hogy mindig tanulhassak valami újat, új kapcsolatokat építsek ki, új dolgokat hozzak létre. És megtanuljam, hogyan kerekedjek felül a félelmeken, az aggodalmakon és az akadályokon.

Hol kezdődött a személyes siker?

Olyan országban nőttem fel, ahol az emberek negyven évig nem nagyon utazhattak, még turistaként sem. Olyan pedig, hogy valaki dolgozni, sőt, élni menjen a nyugati világba, csak valami okossággal vagy szerencsével történhetett. Én megoldottam. Egyetem után tíz évig egy állami vállalatnál dolgoztam. Az akkori „Alkotó ifjúság” pályázaton fődíjat nyert egy vízpazarlást csökkentő újításom, aminek a lényege a csapok automatikus vízszabályozása, időkapcsolása volt. Egyszerre kaptam érte jutalmat és fegyelmit is, mondván, hogy a vízszabályzós csaptelepeim kifejlesztése feketénfehéren szimbolizálja, hogy sajnálom a vizet a munkásosztálytól. Ekkor jött egy lehetőség, hogy kimenjek a Ruhr-vidékre kiküldetésbe két és fél évre. Azonnal léptem. A külföldi munka teljesen más megvilágításba helyezte számomra a hazai viszonyokat. A Németországban töltött éveimnek köszönhetem azt az üzleti szemléletemet, ami megalapozta a későbbi vállalkozásaim sikerét. Hazahoztam a kint tapasztalt minőségi és hatékonysági rendszereket. Miután 1985-ben visszatértem, itthon is a szabadpiaci mechanizmusokat próbáltam bevezetni. Saját cég, piacgazdasági szemlélet. Külföldi érdekeltségű magyar vállalatok számára adótanácsadást vállaltam, pontosabban az itthon még nem ismert adó-visszatérítés lebonyolítását, sikerdíj fejében. És sikerem volt.

A tapasztalatokon túl mi volt az, ami nyomot hagyott önben?

Egy villanásra kristálytisztán emlékszem még ma is. Kellemes őszi nap volt... Egy barátommal és az akkor még hétéves idősebbik lányommal sétálgattunk a Ruhr-vidéken, néztük a tájat, az embereket, és arról beszélgettünk, hogy ha otthon is ilyen környezetben, ilyen körülmények között lenne módunk dolgozni, akkor fél kézzel is létre tudnánk hozni azt, amit az itteniek. Nevettünk ezen, de aztán a rendszerváltás életre hívta azt a politikai és gazdasági körülményt, amiben lehetőség nyílt megvalósítani a nagyszabású terveinket. Ez a beszélgetés adott erőt és szinte kényszerített annak bizonyítására, hogy itthon is lehet nagy sikereket elérni.

Mégis elkezdett külföldön is vállalkozni. Mi motiválta ebben? Tudatosan alakította a cégei portfólióját?

Ha a szomszéd kertje mindig zöldebb, akkor meg kell próbálni ott érvényesülni. Először párhuzamosan vittem az osztrák és a magyar cégemet, valamint a kettő vegyes vállalatát. Tudatosság helyett sokkal inkább a lehetőségek hozták úgy, hogy később szélesíthettem a kört az ausztriai szállodákkal: A Wolfgangsee melletti Stroblban lévő Seethurn egy wellnesshotel, tőle 500 méterre a Seethurnhof tenisz sporthotel. Ezzel párhuzamosan épült az Istenhegyi Klinika, benne a Niko szépségszalonnal. Érdekeltségeim vannak még a bükkszéki Salvus szállóban, a Zalakarosi Gyógyhotel projektben és néhány budapesti irodaházban. Pár éve megpróbáltam egyszerűbb, a távolból is működtethető üzletbe fektetni, de a gazdasági helyzet azt diktálta, hogy felfrissítsem kereskedelmi és szerelőipari vállalkozásaimat is. Az itthoni befektetéseim finanszírozásához ugyanis szükség van a tőke megteremtésére. Egyelőre számomra az exportra termelés ad lehetőséget a hazai fejlesztések finanszírozásához. Mindezt a külföldi piacon, nem feltétlenül támogató, baráti környezetben a mai napig Dávid és Góliát harca. Hol több, hol kevesebb sikerrel.

Párhuzamosan építette az egzisztenciáját itthon és Ausztriában. Mára kettős állampolgár. Mégis itthon maradt...

Soha nem akartam végleg elmenni. Akkor is hazajöttem, vissza a vasfüggöny mögé, amikor minden lehetőségem megvolt arra, hogy kinn maradjak. Az osztrák állampolgárságomat is a kényszer szülte. Már jó ideje voltak üzleti érdekeltségeim Ausztriában, amikor a családi cégünkbe munkavállalási engedélyt kértünk idősebbik lányomnak. Többszöri elutasítás után javasolták, hogy célszerűbb lenne, ha állampolgárságot kérnék. Meg is adták volna azonnal, ha előtte lemondok a magyar állampolgárságról. Pátoszmentes büszkeségem Magyarország iránt nem engedte meg, hogy leadjam az útlevelemet. Kettős állampolgárságot kértem, amit az általam elért különleges gazdasági teljesítményre való tekintettel meg is adtak, annak ellenére, hogy ez nem volt gyakorlat Ausztriában.

Most is tele van tervekkel, rengeteg vállalkozása, érdekeltsége és szenvedélye van. Mi motiválja?

Mindig azért dolgoztam, hogy a családomnak biztosítsam a jólétet. Tudatosan építem az életemet, de mindig úgy, hogy élvezzem is azt, amit csinálok. Számomra nincs olyan, hogy elég. A munkamániám betegség, erre a legjobb vissza jelzés a kisebbik lányomtól jött, aki anno végzős egyetemistaként közölte velem, hogy jelesre fog diplomázni, csak egy kérése van: olvassam el alaposan a diplomamunkáját. Boldogan igent mondtam. Mi volt a munka címe? A „burn out effektus” és a munkamánia – mondanom sem kell, hogy mennyire magamra ismertem a soraiban. Azóta általa is diagnosztizált workoholista vagyok. Vallom, hogy nem a sok munka öregít, hanem a sikertelenség.

Sokáig egyáltalán nem szerepelt nyilvánosság előtt, néhány éve mégis egy egyesület elnökeként vállalt pozíciót. Volt ennek valami különleges oka?

Azt terveztem, hogy ha majd visszaveszek a munkatempómból, akkor a piacon kívül is megpróbálom, hogy mire vagyok képes. A nyilvánosság azonban csak olyan kontextusban érdekelt, ahol önmagam lehetek, és azonosulni tudok az adott feladattal, ami miatt felvállalom. Amikor megkeresett a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület néhány alapító tagja, tudtam, hogy végre olyan cél érdekében tehetek, ami fontos számomra. Hiszen a Rudas Holding is családi vállalkozás. Ez négy éve történt, amikor az általam is igen nagyra becsült alapítók elnökké választottak. Fantasztikus feladat és dolog látni azt, ahogyan erősödik Magyarországon a családi tulajdonú vállalatok szektora. Ezáltal bővül a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (FBN-H) taglistája is. Az egyesület mára már 50 tagot számlál, a vállalkozásaink összesített árbevétele pedig meghaladja a 275 milliárd forintot. Tagjaink profitjuk jelentős részét visszaforgatják
a vállalkozásukba, további fejlesztésekre. Egyesületünk nem pusztán öntevékeny szervezet, hanem komoly céljaink vannak az értékmegőrzés és érdekérvényesítés területén is.

Természetét tekintve az életben egyszerre hosszútávfutó és sprinter is. Szeret szimultán több dologgal foglalkozni, a csúcsra járatni magát. Hogyan bírja?

Egy vitorlásverseny alkalmával szereztem egy nagyon komoly lábsérülést. Kényszerpihenés várt volna rám egész nyáron, de számomra csak aktív pihenés létezik: utazás, szörf, vitorlázás és a ma már felnőtt gyermekeimmel töltött idő. Minden nap fontos, ezért gondosan előre tervezek. Az életet már régóta csak nyarakban számolom. Nem hagyok ki egyetlen balatoni hosszú hétvégét sem, mert nekem az lenne az igazi veszteség. Eddig minden tulajdonságom megvolt ahhoz, hogy a munkámat tökéletesen el tudjam végezni. A jövőbeli terveim megvalósításához azonban elengedhetetlen, hogy jó
fizikai, kiváló szellemi és kiegyensúlyozott lelki állapotban legyek, ezért rendszeresen sportolok és tudatosan élek. Minden reggel és este úszom, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és negyedévente egyszer meglátogatom a világ valamelyik legendás szörfparadicsomát.

Ön a magyar vitorlássport egyik leglelkesebb egyénisége. Magyarország legismertebb versenyét, a Kékszalagot örök másodikként jegyzi. Mikor és hogyan került kapcsolatba a vitorlázással?

Az édesapám volt az, aki ilyen formán meghatározta az életemet, mert 1958-ban vett egy tenyérnyi telket a Balatonon, amelyre apránként felépítettünk egy kis házat. Akkoriban ez teljesen eszement dolognak tűnt, és a titkok titka is volt, mert senkinek nem beszélhettem róla az iskolában, Ez akkor osztályidegen volt. Szinte a Balatonon nőttem fel, hajókkal és hajósokkal körbevéve. A környék összes buckáját, zátonyát és nádasát ismerem. Az első windszörföt a haverokkal készítettem 19 évesen. Hungarocellből volt a szörfdeszka és vitorlavászonból a rigg. Később megvettem a 10 négyzetméteres vitorlásomat, amit Deficit 1 névre kereszteltem. Majd követte a Deficit 2... Jelenlegi hajóm, a kétárbocos Mutini saját elképzelésem megvalósítása. Lehetett volna nagyobbat, szebbet vásárolni, de nekem fontos, hogy egy barátom közreműködésével én építtettem. Számomra a szörfözés és a vitorlázás olyan, mint a levegő, nehezen lennék meg nélkülük. Nagy szélben kemény fizikai igénybevétellel jár, és mindezt kiegészíti az agyban elvégzett munka is. De én ezt szeretem.

Ha jól tudom, eddig egy 94 éves versenyző volt a legidősebb induló a Kékszalagon. Meddig lehet ezt csinálni?

Nincsenek határok. Ameddig reggel fel tudok kelni, addig szörfözni és hajózni is szeretnék. Ehhez szellemileg frissnek és egészségesnek kell lenni, és kell hozzá a jó mancsaft. Én vigyázok magamra. A feleségem halálakor megígértem a lányaimnak, hogy nem repülök többet, egy vitorlásversenyen szerzett sérülés után pedig azt, hogy nem versenyzek hajóval. Eddig betartottam, de a Kékszalag kivétel. Azon minden évben indulok, mert hiszem, hogy egyszer sikerül megnyerni.

Milyen tervei vannak, mit szeretne elérni?

Nincsenek, és nem is voltak kőbe vésett terveim. Mindig az a fontos, hogy hatással lehessek a dolgok kimenetelére. A családi vállalat átörökítése, a cégeim stabil átadása például nehéz feladat. A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület szinte minden tagja számára fontos kérdés a generációváltás, az utódlás. Az osztrák részen ezt sikeresen megoldottam a gyerekeim által. Jó volna hasonlóan kiváló megoldást találni a magyar vállalatokkal kapcsolatban is. Hogy olyan dolog jöhessen létre belőlük, amit a gyermekeim és azok gyermekei is szívesen vinnének tovább. Szeretném, ha a csapatommal az idén végre megnyernénk a Kékszalagot. Remélem, hogy a lányaim ma már kicsit elnézőbbek velem, és szemet hunynak a korábbi ígéretem felett, mert szeretném a motoros repülést is újra elkezdeni. Ott és akkor szörfözni, amikor akarok. Csodás helyeken a párommal, Anikóval. Ő is megszállott széllovas, több mint tíz éve élvezzük együtt a szelet és a hullámokat. Számos olyan szörfparadicsom van még, amelyet szívesen kipróbálnánk. Közös kedvenceink Venezuela, Mauritius és Szardínia.

Még várat magára a „legszebb hely“ megtalálása?

Nem, az már fél évszázada megvan. Nekem mindig a Balaton volt a világ közepe, és az is marad. Én csak itt tudok igazán pihenni.