S. Takács András

Aki hadat üzent a gagyinak
Ha nincs az őszödi beszéd, talán nem lett volna húszévesen gyakornok a CNN-nél. Az ötcsillagos szállodákat túl sterilnek tartja, luxus resort helyett inkább töltene két hónapot egy beduin kunyhóban. Autója nincs, a munkája a hobbija. Nem tervez hosszú távra, mert soha nem tudhatja, megéli-e a következő forgatást. S. Takács András mindössze huszonöt éves, de többet látott, tapasztalt a világból, mint egy átlagember egész életében.

Erre szokták mondani, hogy akasztják a hóhért…
És ez tényleg csak akkor történik meg, ha véletlenül itthon vagyunk, hiszen egy évből 8-9 hónapot külföldön töltünk, ráadásul a legtöbb időt a harmadik világban, ahol senki sem ismer minket.
Ha öt évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy szakmailag ott fog tartani, ahol ma, elhitte volna?
Ha a nemzetközi díjakra gondol, akkor nem. De ami a munkámat illeti, én mindig erre készültem. Tizenegy éves korom óta szerettem volna történeteket mesélni a világról a tévében. Láttam egy riportot az entebbei túszdrámáról, az mindent eldöntött. Pont öt évvel ezelőtt voltam gyakornok a CNN-nél Richard Quest műsorában. Megkérdezte, mit szeretnék csinálni öt év múlva. Akkoriban volt egy havi műsora Quest címmel, ami éppen arról szólt, hogy havonta egyszer körbejárt egy-egy történetet a világ különböző pontjain. Mondtam neki, hogy valami ilyesmit szeretnék, mire ő azt válaszolta, hogy ez nagyszerű, de az még minimum húsz év. Az, hogy mi Magyarországon még be sem fejeztük az egyetemet, de már elkezdhettünk egy havi dokfilm sorozatot, annak köszönhető, hogy nem egy nemzetközi, iparosodott, abszolút profi környezetbe próbáltunk betörni. Ez Amerikában vagy Angliában sosem történhetne meg, mert egyrészt még a reggeli show-t is érett, többnyire okos és tapasztalt újságírók vezetik, másrészt egy profi gépezetben nem vállalhatják azt a rizikót, hogy két zöldfülűt két kamerával elengednek a nagyvilágba műsort gyártani. Itthon nem iparosodott ennyire a szakma, nem alakultak ki azok a szabályok és kódexek, amelyek kint igen, így aztán elvileg lehetne próbálkozni és kísérletezgetni is, ennek ellenére a mi történetünk mesébe illő kivétel a magyar médiában.
Ezek szerint létezik olyan szituáció, amelyben előny magyarnak lenni?
Amikor simán bemehettünk Burmába vagy Iránba, forgathattunk Bolíviában, vagy bármely olyan országban, ahol nem kifejezetten szerencsés amerikainak, britnek lenni, kifejezetten jól jött a magyar útlevél.
Sok forgatást finanszírozott a családi kassza?
Egyet se, nem lett volna rá mód. Korán elkezdtem írogatni. Először a Pesti Est Juniorba, később a Népszabadságba. Megkaptam egy fiatal újságíróknak járó díjat, a Junior Prímát, ez hétezer euróval járt. Mondta az egyik tanárom, hogy na, ebből a pénzből vehetek egy autót. Nekem azóta sincs autóm, és nem is tervezem, hogy veszek, viszont abból a pénzből utaztunk el Gázába Cseke Eszterrel, aki az osztálytársam volt. Leforgattunk egy próbaadást, minden pénzünket befektettük egy műsorba, ami akkor még csak a mi fejünkben létezett. Így kezdődött.


A Spektrum-szerződés után már nem kellett amiatt aggódniuk, miből utaznak a következő helyszínre…
Igen, a Spektrum a gázai filmet látva megrendelte az első évadot, aztán a másodikat is, majd a harmadikat, közben az M1 is megvette az első két évadot, és rendelt még…
Előfordult már, hogy azért maradt el egy forgatásuk, mert finanszírozhatatlan volt?
Nem. 
Nincs okuk a panaszra…
Külföldi kollégák szokták mondani, hogy igazi „lucky bastardok” vagyunk, főleg azért, mert nagyon kevesen dolgozhatnak ilyen szabadon ebben a szakmában.
Mondhatjuk azt, hogy tehetséges amatőrökből vérprofik lettek?
Vérprofik nem lettünk, de nem is igazán szeretnénk azok lenni, láttunk belőlük éppen eleget, aki mára alkoholista, kábítószerezik és teljesen szétesett, mert túlhajtotta magát és nem tudta feldolgozni mindazt, amit befogadott a világból.
Ez riasztó?
Nagyon. Akkor válik veszélyessé, amikor felfedezed magadban akár csak a csíráját is annak, hogy a munkád mechanikussá, rutinszerűvé válik. Mi úgy szerződtünk, hogy decembertől áprilisig pihenhessünk. Nagyon fontos, hogy ne égjen ki az ember, és ne bolonduljon bele az őrült tempóba, ami a mi esetünkben az idén tizennyolc ötvenkét perces film.

Több filmjüket is láttam, és az volt az érzésem, hogy nem ketten készítik, kell lennie legalább még egy operatőrnek…
Pedig nincs, és még csak nem is mondhatom, hogy jöjjön el, nézze meg, mert nem jöhet harmadik. 
Ez kikötés?
Abszolút. Felmerült, hogy jönne a Spektrumtól a kreatív producer, de mondtuk neki, hogy nem lehet, mert éppen azt tenné tönkre, amitől ez olyan, amilyen. Ennek a műfajnak éppen az a lényege, hogy nincs ott stáb, ez adja azt az intimitását, amit imádunk. 
Egy tizenéves fiatalember hogyan készít interjút Bill Clintonnal?
Akkor már húsz voltam. De csak azért nem tartottam lehetetlennek, mert éppen előtte voltam nyári gyakorlaton a BBC-nél és a CNN-nél, az elég lelkesítő volt.
Jó, akkor kezdjük ezzel. Hogyan lesz egy magyar fiatalemberből húszévesen BBC- meg CNN-gyakornok?
Az őszödi beszéd után, amikor kitört a balhé, bekapcsoltam a tévét, és azt láttam, hogy az Irakból ismert haditudósító, Nic Robertson a Blaha Lujza térről tudósít. Arra gondoltam, hogy ha már itt van, meg kellene keresni. Elkezdtem hívogatni az ötcsillagos szállodákat, és a negyedikben kapcsolták Nic Robertsont, aki azt mondta, hogy egész éjjel dolgozott, hagyjam békén, alszik és letette. Reggel nyolc óra volt. Küldtem neki egy levelet, és találkoztunk az egyik délután. Azt mondta, tíz perce van, mert interjúra megy Orbán Viktorhoz, mire én megkérdeztem, hogy mi lenne, ha elkísérném. Elmehettem, és cipelhettem a statívot; amikor elbúcsúztunk, azt mondta, hogy jelentkezzek a CNN-hez gyakornoknak. Tudni kell, hogy csak azt veszik fel, akiről egy CNN-es ír ajánlólevelet; ő ezt a tudtomon kívül megtette, így felvettek. Kinn aztán találkozhattam a példaképeimmel, Christiane Amanpourral, Richard Questtel, Jeremy Paxmannal, Stephen Sackurral.


Elmentek egymás mellett a folyosón, vagy szóba is álltak önnel?
Jeremy Paxman, aki Baló György és Friderikusz Sándor keveréke, de ezt le ne írja, mert még megsértődnek, pedig ez egy hatalmas bók, szóval az ottani Estét vezető Paxman válaszolt az emailemre, hogy oké, beszélhetünk. Készítettem egy vizsgafilmet ezekkel az emberekkel, és amikor Amanpourral beszélgettem, láttam, hogy van az irodájában egy képeslap: szeretettel Bill Clintontól. Tudtam, hogy a boszniai háború idején egyszer eléggé kihozta Clintont a sodrából egy műholdas kapcsolás alkalmával, és hogy azóta kölcsönösen tisztelik egymást. Hazatértem után pár nappal érkezett Budapestre Bill Clinton előadást tartani. Kikötötte, hogy nem ad interjút. De amikor az ember hazajön Amerikából meg Angliából, akkor borzasztó lelkes, úgyhogy átbicikliztem a Lánchídon, lementem a hotel garázsába, onnan fel a lifttel. Még ki se szálltam, amikor egy biztonsági őr rögtön kidobott, én meg szóba elegyedtem egy kanadai vendéggel, aki visszavitt magával. Amikor megjelent az elnök, köszöntem neki, mire ő kezet nyújtott. Három testőr fogta a kezem, nehogy valami gond legyen, én meg közben elmeséltem, most jöttem Amanpourtól, erre Clinton megengedte, hogy feltegyek pár kérdést.  
Mit szóltak az egyetemen a csoporttársak, amikor megtudták, hová készül gyakorlatra? Nem lehetett túl népszerű, mifelénk nem szeretik azt, aki más, aki ki akar törni a masszából…
A mi osztályunk nem ilyen volt. Emlékszem, hogy kérdezték, én meg válaszoltam. Biztosan volt egy nagy csend, de semmi gyűlölködés.
Hányfős csoport volt?
Tizenhárom. 
Hányan dolgoznak közülük a szakmában?
Sajnos a felének nincs munkája.  
Gyanítom, hogy az On The Spot legbonyolultabb része az interjúk megszervezése.
Van segítségünk, bár sok mindent mi csinálunk Eszterrel. A helyszínkereséses terepszemlétől a finomvágásig sok mindenben benne vagyunk. Néha még feliratozom is, közben ugyanis egy csomó minden eszembe jut. Az előkészítésben is részt veszünk, meg, persze, be is esnek témák. Például amikor a Kuala Lumpur-i forgatás után épp masszázson voltunk, mert szétment a hátunk, miközben másztunk fel a Batu-barlangba, a masszázsszalonban kezünkbe akadt egy cikk az indiai Love Commandóról. Pár hónappal később már Delhiben forgattunk a rejtekhelyükön. Olyan is van, hogy az itthoni csapat megszervez valamit, megyünk, aztán a helyszínen kiderül, hogy biztonsági okok miatt nem tudunk forgatni, akkor mindent elölről kell kezdenünk ott a helyszínen, anélkül, hogy bármilyen segítséget kapnánk. Az egyik fantasztikus kollégánk, Gál Krisztián gondoskodik azokról a százoldalas felkészítő anyagokról, amelyek nélkül nem indulunk el, és persze, a kontaktokról is, neki kell megtalálnia a tolmácsot, aki majd elvisz ahhoz a törzshöz, amelyről szinte semmit sem találtunk az Addis Abeba-i könyvtárban.
Nem hiszem, hogy lenne Magyarországon önnél elfoglaltabb huszonöt éves fiatalember…
Tényleg sok ez a tizennyolc film, de nem akarok panaszkodni, nagyon hülyén venné ki magát. 
Mennyi szabadideje van?
Egyáltalán nincs.
A családalapítás egyelőre nem fér bele?
Emellett a munka mellett elképzelhetetlen.


Melyik filmje volt a legnagyobb hatással önre?
Nehéz választani. Mindig a legutóbbi, most például a kasmíri forgatás, ahol egy olyan emberrel készítettünk interjút, akit évekig kínoztak, levágták a lábait és megetették vele a saját húsát, mondván, ilyen a szabadság íze... Ezt akár még a vágóasztalnál, fordítás közben is képes megkönnyezni az amúgy hullafáradt utómunkázó kolléga. Előtte izraeli telepesekkel forgattunk, és odáig jutottunk, hogy elmesélték, van egy sikolyparti a júdeai sivatag közepén éjfélkor, és meghívtak. Próbáltunk információt szerezni az eseményről a neten, de semmit sem találtunk, ezek olyannyira belső dolgok. A telepesek összejönnek, és éjfélkor kiáltanak Istenhez. Képzeljen el egy hippi rockkoncertet a júdeai sivatag közepén; éjfélkor elcsendesedett a zene, és egyszer csak kétezer ember elkezdett torkaszakadtából, artikulátlanul kiáltani az ég felé. Még a gombot is elfelejtettem megnyomni. Aztán észbe kaptam, szerencsére sikerült fölvenni. Ezekért a pillanatokért csinálom.
Beszéljünk a társáról, Cseke Eszterről! Miként működik a páros, megvannak a szerepek?
Eszterrel olyan kontrollt jelentünk a másiknak, a szó legjobb értelmében, amit szerintem sokan megirigyelnének. A kapcsolatunk fontos eleme az őszinteség, mindent megmondunk a másiknak kertelés nélkül. Ez segít abban, hogy az ember normális maradjon. Szerencsés volt a találkozásunk az egyetemen. 
Az első pillanattól kezdve látszott, hogy tudunk együtt gondolkodni, egy húron pendülünk, a kontroll mellett nem törjük le egymás lelkesedését. Tehát ha egyikünk azt mondja, a pápával kellene interjút csinálni, akkor nem az a válasz, hogy „te hülye”, hanem együtt rájövünk a Vatikán sajtóirodájában, hogy a pápa nem ad interjút senkinek. 
Hogy jött a Közgazdasági Politechnikum? Tizenegy éves korától azért volt egy pillanatnyi elhajlása, amikor megingott?
Nagyon is! Amikor a Diákújságírók Egyesületétől Ifjúsági Sajtódíjat kaptam, Bodor Pál odalépett hozzám, és azt mondta, hogy végezzek el egy egyetemet, tanuljak meg egy szakmát, legyek valaki, és ha még mindig újságíró akarok lenni, akkor hajrá. Ehhez tartottam magam, olyannyira, hogy közgázból bekerültem az első tizenötbe az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, így automatikusan felvettek bármelyik egyetemre, ahol közgázt tanítanak. A gimnáziumban volt egy videostúdiónk, imádtuk a filmklubokat, utáltuk a tévét, igazi sznob gimis „megmentjük a világot” életérzés volt. És ebbe nem fért bele ez a televíziós, felszínes, műanyag, megcsinált világ. Végtelenül gagyinak éreztük. 
De egy interjú keretében megismertem Vitray Tamást, akitől azóta a legtöbbet tanultam a szakmáról, és egyszerűen nem hagyta, hogy a közgázra menjek a színművészeti tévés osztálya helyett... A következő évben azért párhuzamosan elkezdtem a közgázt is, de még nem ért véget az első szemeszter, amikor otthagytam, annyira unalmasnak éreztem a filmművészetin kialakult impulzív világhoz képest.


Az érdekelne még, hogy ez az angyalarcú külső egész biztosan…
… farkast takar…
Azt nem mondanám, de biztosan kell lennie valami olyan tulajdonságának, ami nem parallel az angyalarcúsággal. Kitartás, erőszakosság…
Biztosan! Mondjuk e kettő nélkül szerintem nehezen űzhető ez a szakma. 
Testvérei vannak?
Négy. Egy öcsém, egy bátyám, egy nővérem, egy húgom.
Abszolút középen?
Igen. 
Nincs középső gyerek komplexusa?
Nem tudom, mi az, de nagyon kíváncsi lennék rá.
Hány évre lát előre?
A szerződésünk szerint kettőre. Van egy csomó lehetőség, megkeresés. Előfordul, hogy a tévé is hosszú távú dolgokat kínál, mi meg úgy apránként döntünk, mert ki tudja, merre fejlődik ez a világ vagy a dokumentumfilm, a műfaj, a technika. Nem akarjuk magunkat olyan szinten lekötni, hogy ne tudjunk bármikor olyan irányba váltani, amelyet most még nem is látunk. 
Szokott azon gondolkodni, hogy mit fog csinálni negyvenévesen?
Pakisztáni, libanoni, burmai forgatás, hát, egyik sem életbiztosítás. Nem görcsölünk azon, hogy mi lesz a távoli jövőben, inkább úgy gondolkodunk, hogy a libanoni forgatásig nagyon szeretnénk élvezni az életet, és úgy csinálni, hogy ha az lenne az utolsó, akkor se kelljen szégyenkezni. Ez nem azt jelenti, hogy arra készülünk, egyszer majd otthagyjuk a fogunkat valahol, de benne van a pakliban.
Akkor mégis csak van ott hátul a kisagyban egyfajta félsz. Miközben a neten épp azt olvastam, hogy Eszter azt nyilatkozza, izgulnak helyettük a szüleik, önöknek erre nincs idejük.
A szüleinknél biztosan nem tudunk többet izgulni! De van olyan helyszín, ahová nem szívesen megyünk, vagy úgy érezzük, most nem vagyunk olyan állapotban, hogy minden porcikánkkal tudnánk fókuszálni. Van olyan terep, ahol folyamatosan észnél kell lenni, és, mondjuk, a tizenhetedik film forgatása közben ez nem biztos, hogy elvárható. Egyikünkben mindig van némi józanság, és annak mindig vétójoga van.
A közeljövőben minek örülne a legjobban?
December közepétől április végéig kellene egy olyan helyet találni a világban, ahol ki lehet kapcsolni, és el lehet mélyedni az elmúlt négy év élményanyagában. 
Bed and breakfast helyet keresnek, vagy ötcsillagos szállodát?
Az ötcsillagos szállodákban néhány nap után megőrülünk…
Túl steril?
Pontosan. Nem fogok panaszkodni luxus resortokra, de szerintem hosszú távon meg lehet bolondulni a személytelen luxusban. 
Mi szívesen lennénk a Vörös-tenger partján egy beduin kunyhóban, hátunk mögött a Sínai-heggyel. Az egy misztikus, különleges hely, ami belül is egy utazás, ahogy ott áll az ember a sivatag homokjában, előtte a végtelen tengerrel, és minden a helyére kerül.
Könyv
Egy Scotty című könyvet olvasok, ami az amerikai újságírás felemelkedéséről és bukásáról szól James B. Reston életén keresztül. Amikor Kennedy kisétált élete addigi legkeményebb tárgyalásáról (Hruscsovval folytatta), hamarabb beszélt ezzel az újságíróval, mint a feleségével vagy a főtanácsadójával. Egy elképesztő fazon életrajzi könyve, amit a halála után írt egy kollégája. De ezt csak újságíróknak ajánlanám. Mondok inkább mást, ami valamennyire kapcsolódik a munkánkhoz is. Orwell Burmai napok című könyvét mindenkinek nagyon szívesen ajánlom. Lélegzetelállító képet ad egy olyan gyarmati világról, amit ma már szeretünk elfelejteni itt, a kávéházi Európában...

A cikk a Gentleman magazin 2012. AUTUMN számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
A KABINROLLER SOKADIK ÉLETE
Unalmas húsz év volt. Ottó bácsi a nyolcvanas évek végén kapta meg az autót a Római-parton csak úgy, különben kidobták volna. Aztán felkerült a padlásra. Teltek a hosszú hónapok, a por csak rakódott a...
VISSZA A TERMÉSZETBE, AVAGY A VETIVER, A NYUGALOM ESSZENCIÁJA
„Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles hangon” (Radnóti Miklós: Száll a tavasz)
Gentleman Style Arbiter
A megjelenés terén valódi fejlődésünk legfőbb akadálya a „betegségtudat” hiánya. Minthogy ezen a téren szemléletünk nem örökölte az európai öltözködés tradicionális harmóniaképleteit, nem ismerjük...
Szerelem első szimatra
Bár nem számítottam rá, egészen különleges illatélményben volt részem Mallorcán. A nyaralás alatt megismerkedtem egy olyan céggel, amely ízesített tengeri sókkal foglalkozik. Ez az illatorgia aztán...
Vitorláspárbaj a vízen, buli a parton
Immár ötödik alkalommal rendezi meg június 22-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub az V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regattát. A versenynek két célja van: egyrészt a Bavaria típusú valamint...
Ékszert az ékszerboltból
Nehéz annál kellemetlenebb helyzetet elképzelnünk, mint amikor kiderül, hogy kedvesünknek már megvan a nagyszerű, neves divattervező által megálmodott, merész dekoltázsú piros estélyi ruhája. A...
Polgári értékek
Bármelyik pillanatban meg tudnék válni a kedvenc Vaszarymtól, a legszebb barokk tabernákulumtól, vagy akár a Flügeltür Mercedestől is amiből csak egy van Magyarországon, és amit imádok, ha hirtelen...
Károlyi György
Az egyik legrégibb arisztokrata család sarja, családfáját egészen Kond vezérig vezeti vissza, gróf Károlyi György életében azonban több volt a munka, mint a csillogás. Gazdasági igazgatóként ment...
Égbetörő vágyak
Végül mindenki életében elérkezik az idő, amikor a földi örömök helyett magasabb dimenziók iránt kezd érdeklődni, és szárnyalni vágyik. Merjünk nagyot álmodni, és hajtsuk uralmunk alá a végtelen kék...