Bogdánffy Péter

Flow-élmény mosogatás közben
Képzeljenek el egy nagytermetű, göndörhajú, kölyökképű, öltönyeihez díszzsebkendőt választó, józan beszédű fiatalembert, és máris önök előtt áll a harminchat éves dr. Bogdánffy Péter.

Első pillantásra nem az a kiköpött nagyfőnök, sokkal inkább érettségire készülő eminens, aki Orosházáról indult. Budapesten, a kenyeret adó német ügyvédi irodában a nagy hajtás következtében harmincéves korában jelzett a teste, megüzenve, hogy van határ. A Siemens jogi igazgatójaként ébredt fel benne az üzletember; jelenleg a BROKERNET elnök-vezérigazgatója. A boldog házasságban élő kétgyerekes családapának tervei megvalósításához sok mindennel meg kell küzdenie: a gazdasági válsággal épp úgy, mint hazánk országkockázatával, kenyeret adó tulajdonosaival, az MLM-rendszert egyre gyanakvóbban figyelőkkel, vagy még mindig forrongó önmagával.
Miért alkoholmentes sört kért?
Ez egy fegyelmezett ember reagálása orvosa utasítására.
Egy választott vagy kinevezett főnök sejtelmes válasza volt ez?
Az utóbbié.
Aki most kiknek köszönheti a rá irányuló reflektorfényt?
A BROKERNET négy tulajdonosának.
Akiket honnan ismer?
Néhány éve, amikor még ügyvéd voltam, a BROKERNET életében volt egy nagyon jelentős jogi ügy, amelynek ellátására megbízást kaptunk, és az ügyvédi irodában egy kollégámra és rám szignálták az aktát, mivel néhány hasonló horderejű gazdasági problémával már sikeresen megbirkóztunk.  
Tízes skálán mennyire volt fontos a feladata?
Minimum nyolcas.
Hogyan zárult a történet?
Sikerrel, mert igen rövid időn belül mindkét fél azzal a tudattal fogadta el az ügyet lezáró egyezséget, hogy tisztességesen bánt a másikkal.


A cég mesésnek mondott gazdagsága egyébként valós vagy virtuális?
Valós, ugyanakkor itt nincsenek se ingatlanok, se gépek.
Viszont feltételezem, van egy értékes know-how.
Persze, egyébként mivel vezérelnének egy hatalmas „embergyárat”?
Van ennek a szellemi terméknek lejárata?
Van, ezért folyamatosan csiszolni kell, máskor megújítani. Egyébként hamar idejétmúlttá válna.
Ez a konstrukció egy vagy több személy ötlete?
Eltérő arányokban a négy tulajdonosé.
Kinek a széke ürült meg, ahova beülhetett?
Gecser Ottóé.
Aki ráunt a jólétre, és önként távozott?
Ottó tudatos ember. Megtervezte a jövőjét, és jóval korábban bejelentette, hogy hatvankét évesen visszavonul.
Tehát nem túrta ki?
Ha bárkinek lett volna kétsége, az értékesítési hálózatnak nemrég megküldött, szívélyes hangú levelével, amit több ezer ember megkapott, teljességgel eloszlatta.
Milyen érzés nagyfőnöknek lenni?
Én az igazgatóság elnöke vagyok, a jogi értelemben vett elnök-vezérigazgató. Ugyanakkor van a cégcsoportnak egy „másik” elnöke is, az egyik tulajdonos, aki üzleti értelemben a főhatalmat gyakorolja: Kostevc Péternek hívják.
Ő hívta?
Igen. Nagyjából másfél évvel korábban megbízott, hogy segítsek a társaságot új életfázisba léptetni.

::roaadblock::

Ez mit jelentett magyarul?
Hogy megértse, ki kell bírnia egy rövid cégismertetőt. A kilencvenes évek végén egy osztrák biztosításközvetítőtől nagyjából egy időben megválik négy ember, aki közös abban, hogy más üzletpolitikát és más bánásmódot képzel el. Egyfelől elégedetlenek a múlttal, másfelől hasonlóan látják a problémákat, és egyetértenek a diagnózisban épp úgy, mint a lehetséges megoldásban. A BROKERNET kezdetben befektetési egységekhez kötött életbiztosításokat közvetített. Ma pedig egy nemzetközi érdekeltségekkel rendelkező vállalatcsoport, amelynek befektetési alapkezelője van, hitelekkel és banki termékekkel, valamint aranyszámla-közvetítéssel is foglalkozik. Valójában a négy szövetséges korábbi konstrukciójának értéknövekedéséhez kellett egy jól dokumentált tervet alkotnunk, ami lehetővé teszi a még professzionálisabb működést.
Nem fáj a szíve, hogy „csak” elnök-vezérigazgató, és nem tulajdonos?
Csak azt bánom, hogy nem nekem jutott eszembe az alapötlet.
Honnan igazolt át?
A Siemenstől, ahol a jogi ügyekért feleltem. Ott is igazgatósági tag voltam, mert a főnököm ezzel akart súlyt adni a pozíciómnak, ami nem volt túl életszerű megoldás, de a sikereink visszaigazolták a bizalmát.


Akkor miért csábult el?
Amikor 2010 végére végeztünk a cég korrupciós ügyeinek felgöngyölítésével, ami egyébként ügyvédi munkám konstans folytatása volt, már más munkára vágytam.
Milyenre?
Üzleti döntéseket szerettem volna hozni, hogy idővel a magam feje után mehessek, mert a Siemensnél rájöttem, többet ér egy hatvan százalékban megvalósult álom, mint a fantáziaszüleménynek megmaradt tökély.
Elég a szép szavakból! Nem arról volt inkább szó, hogy nem akart kiskutyaként tovább ugatni?
Nem, sokkal inkább a Siemens és a saját értékrendszerem között kialakuló eltérés ejtett gondolkodóba. Először néhány probléma megoldásával nem értettem egyet, majd másként kezdtem elképzelni az életem.
Látom, ahogy jogász lábaiból egy üzletember felsőteste bontakozik ki…
Viccelődhet, de az életünkkel kapcsolatos folyamatoknak általában csak az elejét ismerjük, a végét nem, miközben én ma már valóban egy Magyarországon dolgozó üzletember fejével vagyok képes gondolkodni.
Élt egyáltalán máshol?
Tizenhat évesen cserediákként egy tanévet töltöttem Németországban.
Rokon, protekció, esetleg ösztöndíj?
Utóbbi. Az iskolai faliújságon volt egy cetli. Nem zavart a német nyelvtudás hiánya, pályáztam, ellógtam Budapestre, ahol meghallgattak, majd közöltem a családommal a végeredményt, hogy külföldre utazom, ami hidegzuhanyként hatott rájuk.
Miért jött vissza?
Elkövettem a klasszikus hibát: új tapasztalataimmal felvértezve a magyar földbe akartam plántálni mindazt, amit odaát jobbnak találtam. Például azonnal belevágtam a családi életünk megreformálásába. Kioktattam a szüleimet, hogy odaát a családban hatan voltak, mégsem rohantak, hanem játszottak, kirándultak.
Ha öt évvel korábban látja meg azt a cikket, ma lehet, hogy német állampolgár.
Én másfelől közelítek: az öt évvel korábbi rendszer nem kínált volna meg hasonló lehetőséggel.  
Kitölthetjük a káderlap hiányosan maradt részeit?
Egy viszonylag nagy vidéki mezőgazdasági cégnél pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettes édesanyám ötvenkilenc, nyugalmazott általános iskolaigazgató édesapám hatvannégy, én harminchat éves vagyok. Van egy húgom. Rajtam kívül mindenki Orosházán él, ami a maga harmincezer lakosával magyar viszonylatban nem számít kicsinek, én mégsem tudnék visszamenni, mert – jóllehet kifejezetten büszke vagyok vidéki származásomra – számomra pici lett. Ott ismertem meg néhány évvel fiatalabb feleségemet, akit viszont már Budapesten vettem el. Büszke vagyok a kislányunkra és a kisfiunkra is.
Története a vidéki fiúra emlékeztet, aki meg akarta mutatni magát a nagyvilágnak.
Pontosan. Jóformán a semmiből érkeztem tizenkét évvel ezelőtt egy kofferrel a Keleti pályaudvarra. Budapesten kezdetben nem voltak kapcsolataim, nem ismertem senkit, amikor elhelyezkedtem a Nörr Stiefenhofer Lutz ügyvédi irodánál.

Mi volt a bőröndben?
Egy öltöny, néhány könyv és személyes holmik.
Ma az öltönyei márkásak vagy inkább csináltatottak?
A fele itthoni és csináltatott.
Hol kapott annak idején szállást?
Két-három hónapig egy rokonnál laktam, majd két évre az édesapám – akinek mindene a pingpong – szerzett egy asztalitenisz csarnokban egy tizenkét négyzetméteres helyiséget. Erre futotta.  
Nem maradhatott Szegeden?
Szeged köztes állomás volt. Egyetemi városként mindent megadott, de amikor nagyobb nyelvtudással, ötödéves koromban leszerződtem egy ügyvédi irodához, akkor már kicsinek éreztem, bár a potsdami egyetem négyszemeszteres, német és európai gazdasági jogi tanulmányait még ott sajátítottam el. Kinevezésemkor nem az előttem kitárult világ járt a fejemben, hanem a mögöttem hagyott tizenkét év. Más harminc év alatt sem jut oda, ahova én. Ha tehát a közeljövőben elhagynám Budapestet, azt nem a mérete okozná, mert azzal nincs gond.
Mi probléma? Mondjuk a pénz?
A pénz fontos, de ma már úgy érzem, hogy a környezetem jobban számon tartja, mint én.
Mire költ?
A gyerekeim iskoláztatására, utazásra.
Mitől jó ma egy iskola vagy egy óvoda?
A feleségem értékítéletére hagyatkozom, aki pedagógus, és aki nem akart elit helyen dolgozni, amitől persze még adhatunk többet és jobbat a gyerekeinknek, akik ettől, reményeim szerint, talán nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek. Azt hiszem, ebben a húgom is meg tud erősíteni, aki a saját gyerekei révén tapasztalatból ismeri az állami oktatás jelenlegi korlátait. Sajnos vagy sem, én egy osztrák intézményben találtam meg azt, ami anno Németországban megfogott, ezért döntöttünk mellette.  
Jól magára hagyta a húgát…
Ezzel vitatkoznék! Szorosabb a viszonyunk, mint bármikor. Tény ugyanakkor, hogy neki Orosházán nincs olyan sok választási lehetősége.
Ma sokkal többet visz haza, mint eleinte?
2000-ben nyolcvanezer forintot kerestem, ma pedig olyan fizetésem van, amely méltó az általam vállalt felelősséghez...


Milyen munkáért jár ez a kimagasló bér?
A 2011-ben tizenötmilliárd forintos forgalmat elérő, kétszáz alkalmazottat és több ezer pénzügyi szaktanácsadót foglalkoztató cégbirodalom jövője megrajzolásáért.
A MULTI-LEVEL MARKETING-rendszer sosem állt távol? Nem volt idegen? Nem érezte becsapásnak?
Mint említettem, még aktív ügyvédként ismerkedtem meg a BROKERNET termékeivel, amelyek közül több annyira megtetszett 2007-ben, hogy ügyfélként én magam kopogtam be, hogy mit tegyek, ha pénzem van, időm viszont nincs. Nem bántam meg.
Válaszolhat arra, hogy mennyire tetszik Magyarország 2012-ben?
Nem tetszik az ország szellemi állapota. Nem tetszik, ahogy az emberek egymással bánnak. Nem tetszik a céltalanság. Nem tetszik a provincializmus. Nem tetszik a kicsinyesség.
Gondolom, az se jó, hogy csökkent a cége bevétele.
Ez hazánk megítélésében nem szempont, sokkal inkább kényszerű adottság, amitől mások is szenvednek.
Vannak politikai ambíciói?
Nem voltak, és nem is lesznek soha.
Miért ennyire biztos ebben?
Mert mentálisan kizárható.
Akkor mit tesz a haza üdvéért?
A munkám révén a pénzügyi kultúrát igyekszem fejleszteni.
Élvezi, amit csinál?
Igen, bár elgondolkodtatott Csíkszentmihályi flow-elmélete, ami szerint arra kellene törekednem, hogy a munkám a lehető legtöbb alkalommal maradéktalan örömöt okozzon, ugyanakkor a flow-élmény nekem legutóbb mosogatás közben adatott meg.
Mit mondanak majd erre a tulajdonosok, ha eléjük kerül az interjú?
Tudomásom szerint egyebek mellett az őszinteségemet értékelik, és nem arra vágynak, amit hallani szeretnének.
Nem szól ez egy kicsit az elvágyódásról?
Keresem a helyem a világban.
Ismeri erről az oldaláról a felesége?
Igen. Jobban, mint bárki más! Sokat beszélgetünk.
Merre szokott járni gondolatban?
A tengerentúlon.
Bakancslista
1. Átölelni a harmadik gyermekünket
2. Az oltár elé kísérni a kislányomat
3. Látni szépen megöregedni a szüleimet
4. Legalább egy ember életét alapjaiban jobbá tenni
5. Élőben hallani BB Kinget
6. Élőben látni virágozni egy japán cseresznyefát
7. Elvinni a feleségemet egy világkörüli útra
8. Legalább egy évig önkéntes munkát folytatni

A cikk a Gentleman magazin 2012. AUTUMN számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Borból kaviárt? Miért is ne!
Új különlegesség született egy csokoládémanufaktúrában: Vanya Gábor, a Vanya Artisan Products Kézműves Manufaktúra mestere olyan borvacsorákra készülő bonbonokkal kezdett kísérletezni, amelyek megőrzik...
BODZSÁR MÁRK
Bodzsár Márk az őszinte kérdésekről, a mennyiség és a minőség egyensúlyáról, a kockázatvállalás öröméről, a rendezői demokráciáról és a küzdelem...
Rapport Richárd
A Vas megyei Sé faluban élő, tizenöt esztendős csúcstartóval Budapesten beszélgettünk, és hogy ne töltse az oda-visszautat hiábavaló bámészkodással, a biztonság kedvéért három sakk szakkönyvet is...
A precizitás művészete
Van egy kézműves órásműhely Németország egyik legromantikusabb vidékén, amely háborúkat és válságokat átvészelve másfél évszázada ápolja elszántan az óragyártás művészetét. Ez a Glashütte Original....
RAVAZZOLO MADE IN ITALY
Ravazzolo. Már kiejteni is jólesik, nemhogy viselni. Április végén Vicenzában, a ravazzolo családi manufaktúrában jártunk, ahol apától és fiától megtudtuk, miben különbözik a Venetói Szabásziskola a...
Lovasfesztivál
Hatalmas közönségsikert hozott vasárnap az első alkalommal megrendezett Dunakeszi-Alagi Lovasfesztivál a történelmi...
A Longines elhozza Agassit
Kevés olyan labdás sportág van, amelyben a mérkőzést nem időre játsszák. Ezek közé tartozik a tenisz, ahol annak ellenére elmaradhatatlan tartozéka a centerpályának egy elegáns, nagykijelzős óra,...
Az életet csak nyarakban számolom
„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.” (Abraham...
FOGADÁSOK EPSOMTÓL LONGCHAMP-IG
Egy sportág, amely évszázadok óta hódít, amelynek alapvető szabályai szinte semmit nem változtak; a mai napig szigorúan őrzik a tradíciókat. Ez a galopp. Amennyiben egy időutazó gép segítségével az...