Rapport Richárd

Rapport Richárd minden idők legfiatalabb magyar sakknagymestere, a világon pedig 5. ebben a rangsorban.
Valóban úgy igaz, ahogyan több helyütt is olvasható, hogy egy gyengébbnek ítélt matematikaosztályzat miatt kezdtél sakkozni? Azaz, ha nincs az a négyes, sakk sincs?
Megeshet. Egyébként négyévesen kezdtem a játékot, de komolyabbra kilencéves koromban fordult a dolog, a matek négyes után. Nem büntetés célzattal, hanem azért, mert a sakknak vannak pozitív hatásai, így például javítja a koncentrációt.
Szükséged volt rá? Úgy értem, a négyes érdemjegy számodra kudarc?
Az. Matekból egyértelműen, de ha mondjuk nyelvtanból csúszik be, az azért nem annyira rossz.
Eszerint nem vagy mindenből kiugróan tehetséges? Másképpen, lehet, hogy egy sakkzseni sok egyéb téren középszerű?
A sakkozók nagy részére szerintem ez jellemző. Azt hiszem, még a nagyon jó sakkozókra is. Ha valaki tehetséges, szeret sakkozni és eleget dolgozik, az első százba simán bekerülhet a világranglistán. De ez kevés. Az első húsz, az már valami.
Egy picit még várjunk az első hússzal! Emlékszel rá, mi volt az első visszajelzés, aminek alapján úgy döntöttetek: érdemes a sakknak elsőbbséget adni?
A diákolimpián második lettem, ez volt az első komolyabb eredményem.
A gyereknek, különösen a fiúnak általában az a legnagyobb siker, ha valamiben legyőzi az apját. Ez mikor történt meg először?
Tíz-tizenegy évesen már stabilan megvertem apukámat.
Mi lesz, ha egyszer csak az öcséd ver meg téged?
Nem fog. Ami nekem annak idején magától értetődő volt, azzal a testvéreimnek akadnak problémáik. Ahogyan a futballistára azt mondják, a lábában van a játék, úgy érzem, nekem a kezemben van.
Játék ez még egyáltalán? Vagy már most úgy számolsz vele mint élethivatással, amiből jól meg is lehet élni?
Már most olyan szinten sakkozom, hogy abból meg lehet élni. Jövőre a 2600 pontos határt szeretném elérni, ettől már csak ötven pont választ el, aztán 18 éves koromra jó lenne 2700-ig jutni, az már az első húszat jelenthetné.
Az a cél? Vagy a csillagos ég?
Igen. A szakemberek is úgy látják, nagy esélyem van rá, hogy akár bármit elérjek, de nem ez jár a fejemben folyamatosan. Boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek.

Soha nem éled meg áldozatként, hogy tizenöt éves srácként folyamatosan kemény szellemi tevékenységgel telnek a napjaid?
Nem. Esetleg néha, amikor szívesen játszanék a számítógépen, de tudom, hogy napi öt-hat órányi edzésre szükségem van, ha fejlődni szeretnék. A sakkban megtalálok minden szépséget, amit másban meg lehetne. Ha például olyan variációval sikerül nyernem, amelyet én találtam ki, az nagy elégedettséggel tölt el.
A kortársaid inkább még annak örülnek, ha rúgnak egy szép gólt, vagy sikerül úgy cseresznyét lopniuk a szomszéd kertjéből, hogy nem veszik őket észre. Ilyesmi nálad szóba sem jöhet?
A cseresznyelopás nem igazán, a személyiségemből adódóan sem. A baráti köröm is döntően sakkozókból áll, cseresznyét lopni ők sem járnak, de focizni el szoktunk menni, mert a sakkban fontos a fizikai állapot.
Mentálisan nyilvánvalóan jóval kortársaid fölött állsz, de lélekben még gyerek vagy? Vannak gyerekes megnyilvánulásaid?
Mint például?
Nyűgösködsz, amikor reggel korán kell kelni?
Ez természetes. És a testvéreimet is szeretem piszkálni, ők pedig vevők erre.
Nem Budapesten vagy valamely nagyvárosban élsz, hanem egy Vas megyei kis településen, Sé nevű községben, ahol bizonyára mindenki ismer. Rendszeresen kapod a tanácsokat az öreg sakk szakiktól?
Nem mondhatnám. Inkább az fordul elő, hogy ha edzeni indulok, és kifutom a lelkem, azzal biztatnak, ne álljak le, fussak még.
Tizennégy évesen Egerszegi Krisztinával, Kovács Ágival beszéltem, ők akkor világklasszis úszó létükre az interjúk során még leginkább partra vetett halnak érezték magukat, te viszont máris profi módjára nyilatkozol. Tanultad, gyakoroltad, vagy jön magától?
Amikor egy éve nagymester lettem, elég sok interjút kértek tőlem hirtelen, kicsit ki is készültem az egésztől, mert a sakkozás rovására ment. Aztán szereztem valamennyi rutint, és most már megy a dolog.
Mint az iskola, amit magántanulóként végzel?
Fő célom, hogy nagyon jó sakkozó váljék belőlem, és ennek az elérését megkönnyíti, hogy magántanuló lehetek. Ezért örültem ennek a lehetőségnek, szerencsére a tanáraim is elfogadják, az osztálytársaim közül viszont senkit sem ismerek.

Tizenöt évesen ez elég fura lehet. Tudod, sejted, milyen szemmel néznek rád a tizenévesek? Érdekel egyáltalán?
Szerintem sokan irigyelnek, nem is az eredményeim miatt, azokat talán nem is ismerik, hanem mert azt csinálhatom, amit szeretek. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez akár napi nyolc óra edzést is jelenthet.
Számomra kissé fura a sakk kapcsán az edzés szó használata, azt sem értem egészen pontosan, mi az edző szerepe. Mihez kell ő, amit a játékos nélküle, a számítógép segítségével nem tud megtenni?
Az én fő gyengeségem például a megnyitás volt, szinte minden parti elején rosszul álltam. Péter bácsinak (Lukács Péternek – a szerk.) sokat köszönhetek, amiért ebben fejlődtem.
A sakkozókat a közvélekedés csodabogaraknak tartja. Joggal?
Nem, ez tévhit. A versenyeken csupa normális sráccal találkozom, a szabadidőnkben pedig ugyanúgy szórakozunk vagy pihenünk, mint mások.
Mi lesz, ha e csupa normális, sakkozó srác után, pár év múltán egy gyönyörű lánnyal találkozol majd, aki nem normális módon azt hajtogatja, felejtsd már el azt a „süket” sakkot, járjatok inkább bulizni?
Ha egy lány ezt kérné, egyértelműen a sakkot választanám.
Hiszed és mondod most.
Tudom. Gyakorlatilag képtelen vagyok elviselni, hogy ne sakkozzak. Ha nyaralni megyünk, akkor is legfeljebb egy-két napig bírom sakk nélkül, most is három sakk könyvet hoztam magammal Budapestre, hogy a vonaton olvashassam őket. Előfordult már, hogy olyan „varival” nyertem meg egy partit, amivel éppen a vonaton ismerkedtem meg.
Hány játszma van a fejedben?
Ebben az esetben nem is a játszma a megfelelő fogalom. Rengeteget tanulok, úgy, mint egy vizsgára, azzal a különbséggel, hogy annak megvan a konkrét időpontja, mondjuk péntek délelőtt, tőlem viszont lehet, hogy csak egy év múlva „kérdezik ki az anyagot”.

Más sportágakban a tehetség és a szorgalom önmagában kevés, jól kell viselni a versenyhelyzetet, a tétet is. A sakkra ez mennyire igaz?
Nagyon, mert sokszor előáll a stresszhelyzet. Az ember nyomogatja az órát, egyre fogy az idő, már csak fél-fél percünk van, ilyen feszültségben nagyon fontos, ki mennyire tud koncentrálni. Vagy a közelmúltban játszottam olyan nyolc és fél órás partit is, amelyben vesztésre álltam, mégis döntetlenre tudtam menteni egy világklasszis ellen.
Jelentem, én is készültem: még a télen, a moldáv Viorel Bologan ellen, 166 lépésben?
Igen.
Előfordul, hogy túlizgulsz egy játszmát, azért rontasz?
Velem ritkán, általában higgadtan oldom meg a helyzeteket, legalábbis nem úgy jelentkezik nálam az izgalom, hogy remegni vagy hallucinálni kezdek. A nagymesteri norma teljesítése során például az utolsó két partiban egy pontot kellett szereznem...
...ennek más, gondolom, azzal a tervvel vágna neki, hogy két remi, és megvan.
Lehet, de én kétszer nyerni akartam. Az első játszmát viszont elvesztettem, így maradt egyből egy. Ahol az ellenfélnek elég lett volna a döntetlen, ráadásul tudta, hogy nekem nyernem kell. Végül nyertem is. Amúgy is eléggé küzdő típusú játékos vagyok, én a döntetlen ajánlatot két királynál fogadom el. Ez persze csapatversenyben nem feltétlenül jó.
Vannak játszma közben az aktuális ellenféllel szemben érzelmeid? És ha igen, segítenek vagy inkább akadályoznak a nyerésben?
Aki pszichésen erősebb, általában az diadalmaskodik. Érdekes, ha olyan ellenféllel játszom, akivel különösebben nem kedveljük egymást, én nyerek. De ez nem egyedi eset, Botvinniknak, az egykori világbajnoknak az volt a módszere, hogy próbált minél több ellenszenvet táplálni az ellenfelei iránt, mert úgy könnyebben legyőzte őket.
Csak nem ő a példaképed?
Nem, leginkább Nakamura, az ő játéka tetszik. Eléggé összevissza játszik, de mindig nyerésre, élesben sakkozik. Mint Bologan is, aki abban a már említett partiban eléggé megkeserítette az életemet.

A jelenleg legelőkelőbben rangsorolt magyar sakkozó, Lékó Péter remijeivel mennyire vagy kibékülve?
Az ő stílusa eléggé a praktikumra van kihegyezve. Ha mondhatom így, amíg fiatalabb volt, és sokkal kockázatosabban játszott, azt nagyon lehetett élvezni.
Kérdés, a világklasszisok szintjén mi a sakk fő célja, mennyire lehet egyáltalán cél a szórakoztatás?
Szerintem az lehet, bár a fő cél természetesen a nyerés.
Már csak azért is, mert eredményből él az élsportoló. Neked a sakk már hozza a pénzt, vagy még viszi?
2500 Élő-pontig inkább vitte. Pénzt igazán a csapatbajnokságokon lehet keresni, mert a focival ellentétben mi minden országban választhatunk magunknak egy klubot, így nekem már hat csapatom is van. De igazán az keres jól, aki tagja az első húsznak, akár még azt is megteheti, hogy egy évig ne csináljon semmit.
Egyévi semmittevés vonzó lenne a számodra?
Nem, mondtam már, hogy legfeljebb egy-két napot bírok ki sakk nélkül.
És ha valamiért soha többé nem sakkozhatnál, sejted, mihez kezdenél?
Hú, az nagyon kínos lenne, remélem, soha nem fordul elő.
Tizenöt évesen tehát ki mered jelenteni, hogy feltetted a sakkra az életedet?
Igen. És örömmel jelentem ki.

A világ 5. legfiatalabb nagymestere
Rapport Richárd 1996. március 25-én született Szombathelyen, családjával a Vas megyei Sé faluban él. Négyévesen kezdett sakkozni, ő lett minden idők legfiatalabb magyar nagymestere. Amikor tavaly 13 évesen, 11 hónaposan és 6 naposan harmadik versenyén teljesítette a nagymesteri normát – ez a cím megszerzésének előfeltétele –, Lékó Péter rekordját javította meg. Az egész földkerekségen ő az ötödik legfiatalabb nagymester, céljai ennek megfelelően merészek. A nemzetközi szövetség, a FIDE ranglistáján az első húsz közé vágyik, de nem titkolja, a határ számára a csillagos ég. Ami sportosabb megfogalmazásban nyilván az egyéni világbajnoki címet jelenti.