Bruno Mars - The Moonshine Jungle Tour

A világ jelenlegi első számú férfi sztárja, Bruno Mars az elmúlt év egyik legígéretesebb fiatal soul énekesét, Mayer Hawthorne-t választotta előjátszónak európai turnéjára.

Mayer Hawthorne hosszú utat járt be 2008-as debütálása óta. Megjelent két albuma, dalai szerepeltek filmekben és TV sorozatokban is, turnézott már Bruno Mars-szal, a Foster The People-lal, Erykah Badu-val, Janelle Monae-val és Amy Winehouse-zal. Legújabb anyaga, a Where Does This Door Go, olyan vendégművészekkel dicsekedhet, mint Pharrell Williams, Greg Wells, Jack Splash, John Hill vagy Oak (az Oak & Pop formációból), akivel az első kislemezt, a “Her Favorite Song”- ot jegyzik közösen.

Mayer Detroit külterületén, Ann Arborban nőtt fel, Michigan államban, és még élénken emlékszik rá, amikor az apjával átkocsikáztak a Motorok Városán és közben a környék színes zenei palettáját hallgatták rádión. Élete legnagyobb részében zenével foglalkozott, volt producer is, játszott tucatnyi hangszeren, még DJ -nek is tanult azért, hogy saját eredeti dance stílusát létrehozza. Az évek alatt sokan inspirálták, kezdve olyan soul legendákkal mint Barry White vagy Curtis Mayfield, egészen a hip-hop producer, J Dilla munkásságáig.

Miután átköltözött Los Angelesbe, stílusa sokkal kifinomultabbá vált. Még megvannak a régi hatások, de az új lemez vibrálása már olyan, mint ha Steely Dan találkozott volna a Beastie Boys-szal, ami egyszerre sugall nagyon komoly stúdiómunkát és játékos tiszteletlenséget.

“Az egyetlen szabály, amit ennek az albumnak a készítése során betartottam, az az volt, hogy jól kellet éreznünk magunkat közben.” - meséli a lemez kapcsán.

Az elmúlt öt évben Mayer Hawthorne felnőtt mint énekes, mint dalszerző és már kifejezetten szeret más művészekkel együttműködni. Olyan turnépartnerekkel való közös munka után, mint Winehouse vagy Badu, megtanulta a hangját önálló hangszerként kezelni. Dalszövegei pedig eltérnek az első két album kesernyés tónusától, történetmesélős, a korral érkező személyes vonatkozású őszinte vallomásokká váltak.

Az új lemez az a fajta soul zene lett, amit az emberek azonnal a szivükbe zárnak, és ami a klubok mellett a rádiók kedvence is. A Where Does This Door Go anyaggal tehát Mayer visszatért a soul alapjaihoz és hip-hop gyökereihez, ami legjobb és legfiatalosabb albumot eredményezte egész eddigi karrierje során.

A magyar közönség is meghallgathatja élőben Mayer Hawthorne legújabb dalait, hiszen november 7-én őt láthatjuk majd Bruno Mars előtt fellépni a BudapestArénában.

A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
A férfi és a bor
A bor a legférfiasabb ital. Ahogy mi férfiak, úgy minden bor is egyenként felfedezésre vár. A pálinkabarátok ne vegyék zokon, de a pálinka – bár erősebb, mint a bor-, mégis egyértelmű ital. Hasonlóan...
New York
A Facebook nyitóoldala azt kérdezi minden használójától: „Mi jár az eszedben?” Szerkesztőm New York-i képeit látva az, ami alant...
Rod Stewart
A skót énekes túl a 65 éven sem kíván pihenni.
Miénk itt a légtér
A repülés szabadság – mondják, de ez csak akkor lesz maradéktalanul igaz, ha nem kell igazodnunk különféle menetrendekhez. A magánrepülőgép éppen ezért az egyik legfényűzőbb módja a világ...
HÁMORI JÓZSEF
Biológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az idegrendszer jelentős kutatója, korábban a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. Szentágothai János...
NAGYKONCERT MINDEN NAPRA
George Bizet Carmenje az első pillanatban leforráz. A jó nyitány ilyen. Még jobban elevenembe vág Carl Orff Carmina Burana című kantátájának grandiózus kezdése. Aztán csendesebb rész következik, majd...
A legjobb strandok egyedülálló gentlemaneknek
Garantált kikapcsolódás a világ legcsodásabb tájain, a legszebb nők társaságában, egy stílusos fürdőnadrágban.
S. Takács András
Ha nincs az őszödi beszéd, talán nem lett volna húszévesen gyakornok a CNN-nél. Az ötcsillagos szállodákat túl sterilnek tartja, luxus resort helyett inkább töltene két hónapot egy beduin kunyhóban....
Zágráb
Zágráb nem adja könnyen magát, nem afféle ledér vásári cafka, meg kell érte dolgozni, ahogy Jellasics (Jelacˇic´) bán is megdolgozott Horvátország függetlenségért. Nos, ezen vagyunk, megint...