Rátai Dániel: Átrajzolni a fizika határait

Az ezerszer dicsért vagy szidott magyar szürkeállomány ismét hallat magáról: a mindössze 25 éves Rátai Dániel megalkotta a Leonar3Do fantázianevű berendezést, amelynek segítségével 3D-ben dolgozhatunk, rajzolhatunk vagy játszhatunk. Az ifjú feltaláló egyébként tökéletes úriember is: szerény, udvarias, eltökélt és a végtelenségig kitartó. Tudja, mit akar, és azt is tudja, hogy végig is fogja vinni azt, amit a fejébe vett.

Önt fiatal kora ellenére nagyon sokan zseninek tartják. Zavarja ez?

Általában inkább zavarba hoz. Nem szeretem kategóriákba sorolni az embereket, az emberi képességeket. Az ember nagyságrendekkel komplexebb ennél. Nem vagyok zseni, és azt sem mondanám, hogy valamilyen nagy feltaláló lennék. Homo sapiens vagyok, igaz, azt hiszem, az átlagnál jobban fanatizálok. Ez azonban mindig is így volt. Kellett egy cél, valami mindig nagyon érdekelt, foglalkoztatott, miből mit lehet kihozni, mit lehet elérni.

Gyermekkorában is ilyen volt?

Kiskoromban szobrász vagy feltaláló szerettem volna lenni. Amire pontosan emlékszem, hogy fel akartam találni az örökmozgót, volt egy ötletem a különböző mágneses terek szigetelésére, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a fizikát nem lehet becsapni, így aztán még idejében letettem róla. Mindenesetre édesanyám elkísért a Szabadalmi Hivatalba, még megvan az a kockás papír, amire felvázoltam a tervemet. Lehettem vagy 10-12 éves. Azt is számolgattam, hogy ez mennyi pénzt érhet majd, hány embert érint a Földön…

Szülei hogy viszonyultak ahhoz, hogy Ön nem autókkal játszik vagy focizik, hanem örökmozgót tervez?

Nyilván nem az örökmozgó volt a fontos számukra, amit idővel kinő az ember, hanem a kreativitás. Édesapám író, újságíró, édesanyám magyar-lengyelnépművelés szakos tanár, színháztörténész, tehát a családtól mi sem áll távolabb, mint a műszaki tudományok világa. Viszont azt nagyon korán megtanultam vagy megértettem velük kapcsolatban, hogy ők problémamegoldók.

Nem félt az ismeretlentől?

Sok ember fél az ismeretlentől, az új feladattól, vagy attól, hogy nem ért, nem tud valamit. Ez a fajta félelemhormon sok embert megbénít, nem tud gondolkodni, de van, akire ez ösztönzően hat.

Nálunk a probléma örömforrás, kihívás, nem bénító erő. Én ezt tanultam tőlük.

Hogy nem megijedni kell, hanem inkább megnézni, mit tudunk tenni a problémával, hogyan lehet megoldani.

Mint egyszerű gyerek, azért járt iskolába is?

Két középiskolába is jártam. Mivel édesanyám Varsóban dolgozott az ottani magyar kulturális intézetben, így magántanuló voltam Budapesten és jártam egy lengyel líceumba is. Az érettségire nem sokat tudtam készülni, de reggel ránéztem az órára és 5.55-öt mutatott. Ez nem lehet véletlen – gondoltam, és ezek után mindenből ötösre érettségiztem, még nyelvtanból is, amire álmomban sem gondoltam volna. Egyszerűen minden klappolt.

Mikor gondolt arra, hogy komolyan foglalkozzon a tudományokkal?

Ha lehet a tudományos életemben vett fordulópontról beszélni, akkor az középiskolás koromban jött el, amikor is a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 10. osztályos diákjaként elkezdtem programozást tanulni. Akkor egy új világ nyílt ki előttem, amiről nem is álmodtam korábban. A Neumannban is a legtöbbek számára ez a szenvedések kezdetét jelentette, de én akkor úgy éreztem, mintha egy másik univerzumba lépnék át, ahol szinte minden megvalósítható, nincsenek előttem határok, amit elképzelek, azt véghez is tudom vinni.

A diákok többsége inkább játékosan állna az iskolához. Önnél ez hogyan történt?

Az első programozás óránk után két héttel, az első igazi házi feladatra válaszként megvolt az első, kezdetleges, mesterséges intelligenciával rendelkező játékom. Amikor bevittem az órára, egyszer csak azt vettem észre, hogy a tanóra helyett az egész osztály ezzel játszik. Elképesztően jó érzés volt, úgyhogy a szükséges sikerélmény is megvolt az induláshoz. Óvodáskoromban egyébként a Varázsceruza című mesefilm volt rám nagy hatással: én is a levegőbe, a térbe szerettem volna rajzolni és varázsceruzával, aztán 13 évesen már autótervező szerettem volna lenni. Láttam egy kigyorsító sportautót, lenyűgözött az idomaival, a formájával, én is ilyet szerettem volna tervezni, kíváncsi voltam, mit lehet kihozni belőle.

A Leonar3Do ötlete honnan jött?

Még 18 évesen ötlött fel bennem a Leonar3Do ötlete. Ez okozta később azt az óriási felfordulást az életemben, ami miatt egy „átlagos” középiskolai diákból cégtulajdonos és fejlesztő lettem. A Leonar3Do lényege, hogy egy PC-t ki tudok egészíteni 3D-sé úgy, hogy a számítógép előtt 3D-ben látunk, és egy ceruzával 3D-ben rajzolunk, manipulálunk. Ez az ötlet szintén az autó-formatervezés miatt jött, ugyanis úgy akartam autókat formázni, ahogy a lelki szemeimmel látom: térben és nem síkban, papíron. A rendszer lényege, hogy a monitoron elhelyezett szenzorok észlelik a szemüveg és a térbeli egér, vagyis a „madár” (az eszköz neve, amivel alkotunk – szerk.) mindenkori helyzetét, és így mindig a felhasználó és a madár LED-jeinek tényleges pozíciójához igazított, ezért valós benyomást keltő, térbeli kép keletkezik. A megoldás költségigénye töredéke a hasonló feladatra szánt más berendezésekének.

Kivel osztotta meg először ezt az ötletet?

Először Bálint György tanár úrnak meséltem erről az ötletről, aki teljesen ledöbbent. Korábban nem igazán ismertük egymást, de szerettem volna nála írni a szakdolgozatomat. Amikor felkerestem, azzal fogadott, hogy eleget csalódott már szakdolgozatírásnál a diákokban, de aztán megváltoztatta a véleményét, és végül segített nekem mindenben. Nagy álmomról, hogy autó-formatervező legyek, mégpedig saját fejlesztésű áramlásszimuláló és virtuális formatervező kütyüvel, jószerivel csak az elnézően bólogató, szűkebb családom tudott, s valószínűleg egyedül csak én hittem benne, bár szó ami szó, kételkedésüknek szüleim sohasem adtak hangot, sőt, lélekben végig a hátam mögött érezhettem őket. Később már nem csak lélekben. Az indulásomat is igazából Bálint György tanár úrnak köszönhetem. Ő mondta, hogy ne elégedjek meg egy szakdolgozattal, induljak el versenyezni, sőt ő volt, aki azt is megmondta, hogy melyik versenyen kéne indulnom. Így aztán jött a XIII. Országos Ifjúsági és Innovációs Verseny.

Rögtön a Leonar3Dóval indult a versenyen?

Egy pályaműben indultam a gázáramlás- szimuláló programommal és a Leonar3Dóval. Ekkor merült fel, hogy még a verseny előtt – biztos, ami biztos – szabadalmaztatni kéne a Leonar3Dót. Gyorsan benyújtottam, vagy inkább családi segítséggel benyújtottuk a hazai szabadalmat.

A versenyen az eredmény egy második díj lett. Később kiderült, hogy azért, mert egy pályázatban indultam a két teljesen külön projekttel, és így nem lehetett volna továbbküldeni az európai döntőre.

Utólag azt mondom, óriási szerencsém volt, hogy ez így alakult. Akkor még túl korán jött volna a nemzetközi megmérettetés.

Utána irány Amerika?

Szerencsére Amerikáig tudtam még pár dolgot fejlesztgetni – az azelőtt csak kütyünek becézett – Leonar3Dón, mielőtt megkaptam az Innovációs Szövetség felkérését. Ugyanis kiderült, hogy engem választottak ki, hogy 2005-ben képviseljem Magyarországot a minden évben sorra kerülő Intel International Science and Engineering Fairen, ami az országos innovációs versenyek világdöntője az USA-ban. Még mielőtt kimentem volna, beadtuk a nemzetközi PCT szabadalmat – amit azóta el is fogadtak. Aztán jöhetett maga a verseny. Hat első díjjal jöttem haza, köztük az abban az évben megrendezett Nobel-díj átadási ünnepségen való részvétel jogával. Később, hogy még hab is legyen a tortán, egy kisbolygót neveztek el rólam.

Miben változott meg a siker hatására? Mennyire lett fontos a pénz, a hírnév, az elismerés?

Magamat nem nagyon tudom megítélni, de remélem, nem változtam meg nagyon.

Van bennem ösztön, van már bennem tapasztalat, de nagyon messze van a vége, és nem is szeretnék ennyire előre tervezni. A családi cégünk, a 3D for All hatalmas változás előtt áll, hiszen megvan a termék, most jön a neheze, a forgalmazás. Ez egy világelső termék, az informatikai világcégek is csak milliárdokért, vagy azért sem tudták volna azt kifejleszteni, ami nekünk sikerült. Ehhez kell majd a jó marketing, és az is biztos, hogy felsorolhatatlanul sok területen lehet használni a Leonar3Dót, az egészségügytől kezdve az oktatáson, építészeten át a divattervezésig vagy a filmanimációig. A pénz jó dolog, de ha az motiválna, nem ülnék itt néha éjjel kettőig és jönnék vissza reggel újra.

Ön minek tekinti találmányát?

Ez egy gyönyörű játék, megint gyerek leszek néha, és érdekes módon sokszor éppen a gyerekek értik meg leggyorsabban a Leonar3Do lényegét. Őket alig tudom levakarni a madárról, imádnak vele várat, hegyet, hajót, pillangót és ezer más dolgot rajzolni, formázni. Szeretem, hogy ezen a területen tökéletes biztonsággal tudok mozogni és inspirálnak a feladatok.

Gyerekként én is mindig repülni szerettem volna, talán tudat alatt ezt akartam megvalósítani, kicsit letörni, vagy legalábbis átrajzolni a fizikai határokat.

Mit csinál, amikor nem dolgozik?

Gyakran megkérdezik, hogy mit csinálok, amikor nem dolgozom. Igaz is: mit csinál a szél, amikor nem fúj? Mit csinál a hegymászó, amikor nem mászik hegyet? Ha egyszer elindult, akkor is hegyet mászik, amikor eszik vagy pihen. Egészen addig, amíg vissza nem érkezett. Én most még csak felfelé tartok.

Rátai Dániel saját bevallása szerint mindent a családjának és tanárának köszönhet:

„Nélkülük soha nem jutottam volna el idáig. Édesapám ma is mindennap segít, a cégben ő az ügyvezető. Bátyám, Zoltán papíron ügyviteli menedzser, de az égvilágon mindenben lehet rá számítani, míg a csapat mellettem, velem együtt dolgozik. Nagyon szeretek bejönni, itt senki sem azért ül bent, hogy a fizetését felvegye a hónap elején, hanem mert hisz egy célban és ezért nagyon sokat akar tenni. Kiegészítjük egymást, csak a jót hozzuk ki egymásból. Igen, azt hiszem, szerencsés vagyok velük.”

A cikk a Gentleman magazin 2010. SUMMER számában jelent meg.
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Lézeres látásjavítás
Hála a lézeres látásjavításnak, mára már emberek milliói élvezik, hogy nem szorulnak többé szemüveg viselésére, vagy kontaktlencse használatára....
A KELETIBŐL HONGKONGBA
Ülünk egymással szemben, és mindketten kicsit irigykedünk. Ritka eset ez, főleg egy interjú közben. A 35 éves Perger István gyerekkori álmát megvalósítva utazott el vonattal a budapesti Keleti...
Zenei útkeresés Kínában
Miközben a magyarok döntő többségének halvány fogalma sincs a kínai társadalom rétegzettségéről, a kínai kultúra színességéről és befogadókészségéről, akadnak hazai szakemberek, akik hisznek benne, hogy...
Válságban és pokolban is!
Zavarba ejtő, ha ezer egyforma ember jön szembe az utcán. Még különösebb, ha nem csak ruhájuk színe, cipőjük fazonja és nyakkendőjük kötése ugyanolyan, de frizurájuk, aktatáskájuk sőt esernyőjük is...
Szingapúr
A rend, a tisztaság, a számtalan kultúra békés együttélése, a hagyományok ápolása és az ultramodern városrendezés tökéletes harmóniában található meg a mintegy öt millió lakosú városállamban. Nem...
Pofonok íze
Vándortörténet, még az is lehet, hogy igaz. Állítólag egyszer hallotta valaki a vonaton, amint egy édesanya – gondolom, arcára nem a boldogság vésett ráncokat – ráförmedt a hétéves kisfiára: Nézd a...
KONYHAMŰVÉSZET NAGYÜZEMBEN
Laurent Vandenameele séf (elegáns elnevezéssel executive chief in charge of food and beverage) és Endrédi Zsolt főszakács tizenkét éve munkatárs és barát. Mázás István cikrász tíz éve csatlakozott...
3 királyok
A veteránautók szépsége, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség határozza meg értéküket – anyagi és gyűjtői szempontból egyaránt. Az alább bemutatott három verseny-, illetve sportkocsi életpályája...
Az időutazó
Öreg járgány szivatóval indul – fújjuk kívülről lassan húsz éve, a Besenyő Blues Band fesztiválnyertes dalából. de mi hajthat egy Öreg Pasast? Miért szívatja magát egy ausztrál nyugdíjas a létező...