„Gyakorlat és tudomány egymás szolgálatában.”
Az egyetemet Budapesten fejezte be, de tanulmányai nagy részét külföldön végezte (Németország, USA, Franciaország). Diploma után tanítómestere, Németh János professzor hívására 2003-ig az Alkotmánybíróság elnökének tanácsadója. 2005-ben Németországban szerzett PhD-fokozatot, amelynek alapjául szolgáló német nyelvű könyve elnyerte a Német Állandó Választottbíróság kétévente adományozott I. díját. 2007 óta tanszékvezető egyetemi docens az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékén. Vendégtanár számos külföldi jogi karon (Saarbrücken, Lipcse, Kiotó, Peking), 2011-től pedig a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémia vezető tanára. A perjog kutatójaként itthon is többszörösen díjazott (a Magyar Kormány Deák Ferenc Ösztöndíjasa, a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai Kutatói Ösztöndíjasa). Hobbija a tenisz. A KNP LAW Nagy Koppány Varga és Társai Ügyvédi Iroda társvezetője, szakterülete a polgári perjog és a választottbíráskodás. Ügyvédi szakmai sikerei között tart számon több, a Legfelsőbb Bíróság előtt, valamint nemzetközi választottbíróságok előtt megnyert ügyet, valamint szakértőként való felkéréseit több kiemelkedő jelentőségű, londoni és washingtoni székhelyű bíróság előtt folyó eljárásban.


