TOP100 - Ügyvéd
A teljes spektrum
TOP100 - Borember
A bor, ami összeköt
TOP100 - CEO
A legmagasabb árbevételű cégek első számú vezetői

Top100 - Ügyvéd

DR. VARGA ILDIKÓ

 

„A sikeres ügy végén mindkét fél úgy érzi, hogy elégedett lehet.”

 

A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában dolgozik, szakterülete alapján tranzakciós és corporate partner, ez egy viszonylag széles jogterület. Előbbi különböző nagy cégek közötti tranzakciók lebonyolítását foglalja magában, mint felvásárlások, fúziók, beruházások stb. A corporate rész ennél statikusabb, szituációk elemzése, megoldása a feladata. Elsőként az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott, majd ezen a karon le is doktorált, ezt követően tért át a jogi területre és végezte el az ELTE Jogi Karát is. A jognak a racionalitása, rendszere fogta meg. Az ügyvédi pálya függetlenséget jelent számára. Kimondott hobbija nincs, rendszeresen sportol, rendszeres színház- és hangversenyjáró, szeret utazni és az utazásokat megszervezni, olvasni, zenét hallgatni, emberekkel együtt lenni. Voltak nagy tranzakciós ügyei, amelyek megjárták a sajtót, de számára azok az igazán emlékezetes ügyek, amelyek úgy sikerültek, hogy mindkét fél elégedett volt. Az iroda szívesen támogat különböző alapítványokat, pro bono munkát is végez, és ösztönzi a dolgozók jótékonysági tevékenységét is azzal, hogy hozzájárul a magánadományokhoz.

TOP 100
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!