Tősgyökeres pécsi famíliában született 1953-ban, hatodik, legfiatalabb gyermekként. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. A kilenc féléves tanulmányi időszakot követően 1978 februárjában szerezte meg a jogi diplomát cum laude eredménnyel. Első munkahelye Dombóváron, a MÁV Építőipari Vállalatánál volt, ahol egyúttal a helyi NB II., majd NB I. kosárlabdacsapatban kosárlabdázott. 1980-ban megnősült, orvos feleségével Budapestre költözött és a Budapesti Építőipari és Szolgáltató Szövetkezeteknél dolgozott jogtanácsosként, majd irodavezető helyettesként. 1986-ban dr. Köteles György az általa alapított 2. számú Jogtanácsosi Munkaközösségbe és Szabadalmi Irodába hívta, és 1991-ig itt dolgozott. 1991-ben elvált. Ugyanebben az évben dr. Zettwitz Gabriellával közös irodát alapítottak. Legfőbb szakterülete a gazdasági jog, beleértve a munkajogot, a versenyjogot, az adójogot. Volt az APEH elnökhelyettesének jogi tanácsadója, vegyesvállalatok alapításában vett részt, s versenyhivatali, nagy privatizációs és kártérítési, továbbá speciális munkaügyi perekben vált neve ismertté a szakma előtt. Számos multinacionális cég magyarországi vállalatának, bankoknak, pénzintézetnek, a Magyar Postának jogi képviselője. Öt éven át volt az Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, valamint az etikai bizottsági tagja, s a szakvizsga-bizottsági cenzor tisztét a mai napig betölti. Hobbija a tenisz, a művészetek és az olvasás, tagja a magyar ügyvéd-válogatottnak, amely az ügyvédek Európa-bajnokságán képviseli kétévente Magyarországot.


