„Az ügyfél jogszerű megoldást keres a problémájára, nekünk ebben kell őt segítenünk jogi tudásunkkal, kreativitással, szorgalommal, tisztességgel és lojalitással.”
A nevét viselő ügyvédi iroda alapító tagja és vezető partnere. Az 1992-ben alapított iroda mintegy ötven személyt, köztük harminc jogászt foglalkoztat, elsősorban a gazdasági jog területén működik. Édesapja is elismert ügyvédként dolgozott Kecskeméten, dédnagyapja a Királyi Ítélőtáblán bíróként tevékenykedett, most pedig lánya viszi tovább az ügyvédi hivatást. Úgy véli, a jogi pálya az egyik legnagyobb intellektuális kihívás az életben és eközben biztosítja a teljes függetlenséget. Szabadidejét családjával szereti tölteni, ezen túlmenően kedveli a komolyzenét, dzsesszt, képzőművészetet, síelést, úszást, hegymászást, kerékpározást és persze az olvasást. Alapítása óta kuratóriumi tagja a kecskeméti Bozsó Gyűjteménynek, kuratóriumi tag a Budapesti Fesztivál Zenekar Alapítványnál, aktívan részt vesz a KOGART Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény Szervező Bizottságában, melynek elnöke. A Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, a Kiváló Ügyvéd kitüntetés és az Eötvös-díj birtokosa, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a magyar CCBE delegáció vezetője, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület elnöke.


