„Ha a társadalomért teszünk valamit, akkor nekünk is, családunknak is jobb lesz.”
Pécsett 1968-ban végezte el a Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát. Ezután került Szekszárdra az 1. számú Munkaközösségbe ügyvédjelöltként. 1971 óta dolgozik ügyvédként, később az említett munkaközösség vezetője lett, 2000 körül pedig magánügyvéd. ’92 óta elnökségi tag a Tolna Megyei Ügyvédi Kamarában, majd 2004-től az elnöke is, és ezzel a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségének tagja. A jog környékén sem jártak felmenői. A pályaválasztáskor mérlegelte, hogy Pécsett két egyetem volt, egy orvosi és egy jogi, és mivel humán érdeklődésű volt, hallgatott a gimnáziumi tanáraira és a jogi kart választotta. Megkapta már a Magyar Jogászegylet emlékérmét, és idén a Kiváló Ügyvéd díjat is. Nagy szerelme a könyv és a víz. Utóbbi minden területe érdekli, vitorlás hajót és motorcsónakot vezet, szereti a Balatont, a tengert stb. Az ember a társadalomban él, onnan kap mindent, és illik visszaadni ebből valamit. Az adományozást diszkréten kezeli, gyermekeket támogat, orvosi alapítványokat, valamint állatmenhelyeket.


