TOP100 - Ügyvéd
A teljes spektrum
TOP100 - Borember
A bor, ami összeköt
TOP100 - CEO
A legmagasabb árbevételű cégek első számú vezetői

Top100 - Ügyvéd

DR. KÖVES PÉTER

 

„Add meg a tartozásod!” – Szolón –

 

A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda alapító partnere, szakterülete a bank- és pénzügyi jog. A gimnázium alatt filozófia-történelem szakra készült, azonban a továbbtanulásának évében nem indult ez a szakpár, így humán érdeklődése miatt a jogi kart választotta. Az egyetem alatt vált számára világossá, hogy ügyvéd lesz, úgy vélte, jó lehetőségeket és érdekes feladatokat ígér ez a hivatás. Az ELTE-n számtalan professzor volt nagy hatással szakmai fejlődésére, máig örömmel gondol Vékás és Eörsi professzorokra. A gazdasági változások során a bank- és pénzügyi jog felé nyitott, több bank alapításánál, majd a modern magyar bankjog első szerződéseinek elkészítésénél jelen volt. Számos ismert ügyben vett részt, az ÁPISZ-ügytől a PPP keretében épített autópályák ügyéig. „Ezek az ügyek tapasztalatom szerint a kritizáló sajtóban kezdik és az egyetemi tankönyvekben végzik.” Szívesen utazik, ez a munka és a kikapcsolódás összekapcsolódását jelenti számára. Kifejezetten érdekli a kultúra, nagyon szeret operába, múzeumba járni, könyveket olvasni, klasszikus zenét hallgatni. „Mindenki azt tegye, amivel a legtöbbet tud használni” – mondja. Sokat tesz a magyar ügyvédség nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséért, 2008-ban az Európai Uniós Ügyvédi Kamarák Tanácsának elnöke volt.

TOP 100
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!