TOP100 - Ügyvéd
A teljes spektrum
TOP100 - Borember
A bor, ami összeköt
TOP100 - CEO
A legmagasabb árbevételű cégek első számú vezetői

Top100 - Ügyvéd

DR. KOVÁCS KÁZMÉR

 

„A szakma szeretete.”

 

Budapesti ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese 2005 óta. Elsősorban nagy gazdasági perek képezik a saját nevét viselő iroda fő profilját, bár a sajtóból elsősorban mint az Autóklub Jogi Bizottságának elnökét ismerik az emberek, gyakran nyilatkozik ebben a minőségében. Ilyenkor az autósokat érintő biztosítási, kártérítési, közlekedési büntetőügyekről kérdezik. Édesapja is ügyvéd volt, ez is befolyásolta a pályaválasztásban, az ügyvédkedést családi hagyománynak tartja, felesége és fia is ezen a pályán tevékenykedik. Szakmai szempontból első helyen „az évszázad perének” is nevezett, az M1-es autópálya 1996 és 1998 közötti perét tartja, melynek eredményeként a díjak drasztikusan csökkentek és a kapuk azóta  megszűntek Magyarországon az autópályákon. A perről a Wall Street Journal európai kiadása is beszámolt, a per lezárulta után a jogi karokra kapott előadói felkérést. Sok úgynevezett közérdekű kereset folytán hozott, az ügyfele számára kedvező ítélettel végződött peres eljárásra is szívesen emlékszik, többek között biztosítókkal, lízingtársaságokkal szemben. Szokott teniszezni, vitorlázni a Balatonon, télen síelni. Otthon is szívesen hallgat dzsesszt és komolyzenét. Egy alapítvány alapítójaként működött közre, természetesnek tartja, hogy aki megteheti, valamilyen módon segítse a rászorulókat. Élete nagy szerencséjének tekinti, hogy az a munkája, ami a hobbija.

TOP 100
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!