TOP100 - Ügyvéd
A teljes spektrum
TOP100 - Borember
A bor, ami összeköt
TOP100 - CEO
A legmagasabb árbevételű cégek első számú vezetői

Top100 - Ügyvéd

DR. KOLLÁR KÁROLY

 

„A munka mindig meghozza gyümölcsét.”

 

Első generációs jogász, semmilyen családi indíttatás nem vezette őt erre a pályára, humán érdeklődése volt a meghatározó. Világéletében eminens diák volt, szeretett tanulni, a jogi egyetemet vörös diplomával – a mai summa cum laude megfelelője – végezte el. Fő szakterülete a büntetőjog, a Dr. Krasznai és Dr. Kollár Ügyvédi Iroda tagja, kollégái polgári ügyekkel foglalkoznak. Rengeteg híres ügyben vett részt, így a ’90-es évek legnagyobb pereiben is; a mai napig számtalanszor kerülnek ki ügyfelei az önkormányzati képviselők, a közjogi méltóságok és a nagy gazdasági társaságok vezetői közül. Mindig úgy vélte, hogy a sajtónyilvánosság nem szolgálja egy ügy érdekeit, így nem nevesíti védenceit, alapvetően kerüli a nyilvánosságot. A kemény munkában hisz, és abban, hogy az ügyfél keresse fel az ügyvédet, ne fordítva. Arra a legbüszkébb, hogy minden hétköznap reggel nyolckor mosolyogva jönnek be kollégái, és ugyanígy, mosollyal az arcukon is távoznak. A rászorulók megsegítését kiemelten fontosnak, de abszolút magánügynek tartja. Úgy véli, minden ügyvédnek kötelessége a lehetőségeihez mérten segíteni.

TOP 100
Hirdetés
POLL
Mi teszi a gentlemant?
IMPRESSZUM médiaajánlat adatvédelem
Copyright ® Generál Média Publishing Kft. Minden jog fenntartva!