„Az ember csakis felelősséggel és alázattal ügyvédkedhet, mindig a száz százalékra kell törekednie.”
Az ügyvédi pályára az olyan híres amerikai krimik terelték, mint az „Aki szelet vet” és „A vád tanúja”. Tizennégy évesen már eldöntötte, hogy védőügyvéd lesz. A jogi egyetemre az akkori viszonyok miatt csak másodszor vették fel, 1974-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Ezután szülővárosába, Nyíregyházára került ügyvédjelöltnek, majd 1979-től munkaközösségben dolgozott, jelenleg pedig magánügyvéd. Kezdetektől fogva főleg büntetőügyekkel foglalkozott, ez határozta meg teljes szakmai pályafutását. Nagyszámú élet elleni ügyben látott el védelmet, az utóbbi évtizedben pedig inkább a gazdasági bűnügyekre specializálódott. Talán legismertebb esete az országos sajtóvisszhangot kiváltó ún. „Olasz Rita-ügy”. A lány elindult futni, de sosem tért haza, nyolc hónappal később megtalálták a csontvázát. Védencét alaptalanul vádolták meg s négy év elteltével jogerősen felmentették. Azt szokta mondani, ahogy egy profi futballista számára nincs elveszett labda, úgy egy profi védőnek sem lehet eleve vesztett ügye. Hobbija a sakk és a tenisz, az elsőt a mai napig versenyszerűen űzi. Hat éve dolgozik a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara elnökhelyetteseként.


