„Ahol tudok, ott segítek.”
Iskoláit Pécsett végezte, ’68-ban summa cum laude eredménnyel diplomázott. Vácra került ügyvédjelöltként, azóta is ott dolgozik. Főbb szakterülete a magánjog és a társasági jog, kezdetben büntetőjoggal is foglalkozott. Középiskolában még orvosnak készült, de biológiai tantárgyi eredményei ennek nem kedveztek. Családjában keresztapja volt jogász, de alapvetően humán beállítottsága miatt választotta a jogi pályát. Akkoriban a bírói és ügyészi munka a közhatalom gyakorlásához volt köthető, így ezeket eleve kizárta, és az ügyvédség mellett döntött. Ezt habitusához is közelinek érezte, mert így a rászoruló félnek könnyebben segíthet. Az egyetemen a polgárjog belső szépsége, összefüggésrendszere, bonyolultsága ragadta meg. Korábban versenyszerűn futballozott és teniszezett, ma elsősorban kerékpározik és horgászik. 1988 és 1991 között a Pest Megyei Ügyvédi Kamara titkára volt, azóta pedig elnöke. Második ciklusban a Magyar Ügyvédi Kamara egyik elnökhelyettese, emellett a Magyar Ügyvédi Biztosító és Segélyező Egyesület tevékenységében is részt vesz, ’97 óta elnökként. Ahol tud, segít, és erre ösztönzi a Pest Megyei Kamara tagjait is.


