„Korrekt és tisztességes munka.”
Fő szakterülete a polgári és családjog, 1974 óta dolgozik ügyvédként. Soha nem is gondolkodott azon, hogy más pályát válasszon, pedig családjában nem voltak ügyvédek, jogászok. Harmadik ciklusban elnökségi tag az ügyvédi kamarában, büszke a kamarai kollégáktól kapott Eötvös-díjra. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi szakának elvégzése után 1972-ben került a Kamarába ügyvédjelöltként, két évvel később már ügyvédként tevékenykedett. ’84 óta ügyvédiiroda-vezető, mely kezdetben munkaközösségként működött, ma az ügyvédnő nevét viseli. Kiemelten fontosnak tartja a kollégákkal szembeni korrektséget, tisztességes magatartást, a jó kapcsolat kialakítását és fenntartását az igazságszolgáltatás különböző területeivel. Nem kedveli a nyilvánosságot, sohasem beszél ügyeiről a sajtóban. Irodájának ’84 óta vezetője, elsősorban az egészségügyet szokták támogatni. Reméli, hogy ügyfelei elégedettsége és szakmai sikerei miatt tartozhat ma az elismert ügyvédek táborába.


