„A védői sikert nem mindig a felmentés jelenti.”
Negyvenegy éve ügyvédként tevékenykedik, jelenleg a Bánáti Ügyvédi Iroda tagja. Ez egy tipikus családi iroda, feleségével és fiával együtt dolgozik, valamint ügyvédjelöltek is részt vesznek a munkában. 1992-től 2006-ig a Budapesti Kamara elnöke volt, ezután választották először a Magyar Ügyvédi Kamara elnökévé. Ezzel együtt jár, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja lett, a Magyar Jogászegyletnek több ciklus óta alelnöke. Büszkévé teszi, hogy az Egységes Jogi Szakvizsga Bizottság elnöke. Erős reálgimnáziumba járt, de az érettségi előtti utolsó félévben nevelőapja, aki ügyvéd volt, rábeszélte a jogra. A jogi egyetemen a büntetőterület hamar megfogta, kezdetben mégis ügyésznek készült. Dr. Schirilla György hatására később a büntető-védő praxist választotta. Van néhány, a pályáját meghatározó ügy, pl. a Boráros téri HÉV-ügy. A HÉV a Boráros téri végállomásnál kisiklott, az elmúlt ötven év legsúlyosabb fővárosi tömegszerencsétlenségét okozva. Dr. Bánáti az egyik motorvezetőt védte. Később jöttek a valódi nagy gazdasági ügyek, mint a Cordax-ügy, a Globex-ügy, az Ybl Bank-ügy, a Tocsik-per. Szeret teniszezni és síelni, igyekszik szabadidejét az unokákkal tölteni. Igazi hobbiját a sétabot-gyűjteménye jelenti.


